Fidesz: Az EU-ból való kilépés beláthatatlan következményekkel járna
A DK szerint Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya Magyarországnak az Európai Unióból való kilépését, eltávolodását készíti elő, a Fidesz szerint ez egyáltalán nem így van.
A DK szerint Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya Magyarországnak az Európai Unióból való kilépését, eltávolodását készíti elő, a Fidesz szerint ez egyáltalán nem így van.
MTI
Megdrágulhat a magyar vásárló számára a külföldről beszerzett szoftver, rádiós és tévészolgáltatás, miközben az itthoni áfaalanyoknak akár az EU összes tagállamában kötelezettsége keletkezhet – írta meg az Adózóna.
hvg.hu
Többmilliós „ingyenpénzt” ígért a kampányban a Fidesz a fiatal vállalakozóknak, de a már két éve futó program a választások után megtorpant. A felhívásra jelentkező 1600 vállalkozó hónapok óta arra vár, hogy a kormány végre eldöntse, kinek a pályázatát támogatja. A minisztériumnál „kilincselő” fiataloknak eddig be kellett érniük egy automatikus rendszerüzenettel: köszönik a türelmüket.
Kellemetlen percekre számíthat Orbán Viktor a szeptemberi NATO csúcstalálkozón Wales-ben, miután általános felháborodás fogadta az EU-ban az orosz szankciókra vonatkozó kijelentéseit. A magyar kormányfő elszigetelődése folytatódik, volt már olyan, hogy lekötött kétoldalú találkozóját mondta le a másik fél.
Kósa András
Az Európai Bizottság megindította az április 15-e után benyújtott magyar fejlesztési számlák kifizetését, és bár az intézményi rendszer átalakításának brüsszeli vizsgálata még nem fejeződött be, a jelek szerint az EB rövid időn belül elfogadhatja azt, így hamarosan aláírható lesz a partnerségi megállapodás – közölte Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.
MTI
Béremelésre és egy sor további lépésre van szükség Németország részéről az Európai Unió gazdaságának beindításához. E tézissel előbb a Bundesbank elnöke, majd egy friss interjúban Andor László, az EU foglalkoztatásért, szociális ügyekért, és társadalmi összetartozásért felelős biztosa állt elő.
MTI
Az ukrán határ menti mindennemű ellenséges tevékenység azonnali beszüntetésére szólították fel Oroszországot az Európai Unió külügyminiszterei pénteken, hangsúlyozva, hogy bármiféle egyoldalú orosz katona akciót a nemzetközi jog súlyos megsértésének tekintenének.
MTI
MTI
hvg.hu
Úgy fest, pont az nem jön be a horvátországi magyar jachttulajdonosoknak, amiért odamentek a hajóikkal, azaz a helyi hatóságok elkezdték firtatni a hajóik áfatartalmát, miközben az adriai tartózkodás pont ezt hivatott elkerülni.
hvg.hu
Kikelt az Orbán-kormány politikája ellen Birgitta Ohlsson, a svéd kormány EU-ügyekért felelős minisztere.
hvg.hu
Navracsics Tibor a Twitteren azt írja, EU-szintű kompenzáció kell, mert 25 milliárdot bukik a magyar mezőgazdaság az Oroszország elleni uniós szankciók miatt.
hvg.hu
Brüsszelben jelenleg vizsgálják az orosz intézkedések hatásait, egyelőre csak annyiban biztosak, hogy az orosz importtilalom politikailag motivált. Több EU-tagállam máris jelezte kártérítésigényét.
MTI
Megállapodtak az uniós és kanadai tárgyalók az EU és az észak-amerikai ország közötti szabadkereskedelmi megállapodásról az Európai Bizottság közleménye szerint. Szeptemberben jöhet az EU-Kanada csúcs, ahol minden bizonnyal végleges áldásukat adhatják a dokumentumra a felek.
hvg.hu
A magyar kormányfő emlékezetes tusnádfürdői beszédével ismét a nemzetközi média címlapjára lőtte magát, a beszéd pedig nem arra utal, hogy jön a konszolidáció. Az üzleti élet szereplőinek nem alakult túl jól az utóbbi négy év, és bár vannak beruházások az országban, a forint továbbra is rosszul teljesíthet, a bizonytalanság pedig tovább nőhet a devizahiteles csomag és devizahitelek belengetett forintosítása miatt.
hvg.hu
Visszatért a gazdasági hidegháború, Argentína csődbe ment, Csányi Sándor nekiment a kormánynak, a nemzeti fejlesztési minisztert pedig már egyszerre szorongatja a Magyar Nemzet és a Népszabadság. Mi jöhet még? Kövesse a tündérmese folytatását a hvg.hu-val.
hvg.hu
Ha az EU bekeményít, és számon kéri majd az energiahatékonysági célszámokat, könnyen a szégyenpadon találhatjuk magunkat, mert az utóbbi években a kormányzatnak legfeljebb ígéretekre futotta. Eközben például Szlovákia és a Baltikum is lelépett bennünket.
hvg.hu
A Financial Times tudósítása szerint az EU 28 nagykövete kedd délután egy maratoni tárgyalás után megállapodott abban, hogy milyen szankciókat vezetnek be Oroszország ellen az ukrán válság és a maláj gép lelövése miatt kialakult helyzet következtében.
hvg.hu
Nem válaszolt az orosz elnök a német kancellár telefonhívásaira hétvégén, hiába hívta Angela Merkel többször is – írja a The Daily Telegraph. A brit lap szerint Vlagyimir Putyin egyre szeszélyesebben viselkedik, miközben EU a héten újabb szankciókat hozhat Oroszországgal szemben az ukrán-orosz konfliktus miatt. Angel Merkel szóvivője hivatalosan nem tudta megerősíteni a megválaszolatlan telefonhívásokról szóló értesülést.
hvg.hu
Alekszandra Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, Mihail Fradkov, a külső hírszerzés vezetője és Ramzan Kadirov csecsen elnök, illetve még egy tucat moszkvai és kelet-ukrajnai szakadár vezető, továbbá 18 intézmény és vállalat szerepel az Európai Unió legújabb szankciós listáján, amely szombatra virradóra jelent meg az EU hivatalos lapjában.
MTI
A tegnap belengetett uniós szankciókra válaszul Oroszország arra készül, hogy büntetőintézkedésekkel sújtja a náluk működő nyugati cégeket.
hvg.hu
Több mint 17 százalékkal nőtt a Görögországba érkező külföldiek száma idén január és május között, a turizmusból származó bevétel pedig bő 10 százalékkal nőtt.
hvg.hu