Soha ennyien nem támogatták az uniós tagságot
A magyarok fele érzi úgy, hogy számít a véleménye az EU-ban.
A magyarok fele érzi úgy, hogy számít a véleménye az EU-ban.
hvg.hu
A lehető legrosszabb értelemben véve európai uniós módon zajlott kedden kora este Mark Zuckerberg európai parlamenti meghallgatása. A képviselők előbb megállás – és a rendelkezésre álló időkeretük betartása – nélkül sorolták kérdéseiket, így a válaszokra végül alig jutott idő. A politikusok pedig majdnem összevesztek. Szerencsére azért kiderült néhány konkrétum is, egyebek mellett az is, hogy erősödik az uniós gyanú azt illetően, hogy a Facebook nem igazán tudja kontrollálni magát a piacon, ahol talán erőfölényével is visszaél.
Hamarosan az Európai Parlament vezetői elé járul Mark Zuckerberg, hogy ott is választ adjon a Facebookot érintő adatgyűjtési botrányra. Az eseményt élőben sugározzák majd.
hvg.hu
Nem először keveredett botrányba vállalkozásaival a Facebook vezére, de a mostani lehet a legsúlyosabb.
HVG
Nekem édes mindegy, hogy egy magyar publicista meg akar félemlíteni – mondja Maria Noichl, az Európai Parlament képviselője a minapi Bayer Zsolt-cikkre reagálva. Szerinte az írás ugyanakkor alátámasztja azokat a súlyos problémákat, amelyeket a nőjogi és esélyegyenlőségi bizottság jelentéstevőjeként Magyarországon feltárt. Az SPD politikusa elmesélte, az Orbán-kormány részéről mi az, amit a konzervatív Bajorország képviselőjeként sem képes megérteni, és miért akadt el a szava is itteni látogatása során.
Listavezetőként indíthatják a nagynevű német szociáldemokrata politikus a következő európai parlamenti választáson. Schulz jelenleg semmilyen pozíciót nem tölt be a képviselőségen kívül.
hvg.hu
A Facebook vezérigazgatója elfogadta a meghívást, és hamarosan találkozni fog az EP több vezetőjével, hogy magyarázatot adjon a cég körül nemrégiben kirobbant botrányra.
MTI
Az EP kulturális és oktatásügyi bizottsága (CULT) szerint Magyarországnak joga van saját oktatási törvényekhez, de azok nem lehetnek ellentétesek a belső piaci szabadságjogokkal.
MTI
A női egyenjogúság az európai alapértékek kulcsfontosságú részét képezi, és az EP nőjogi bizottsága szerint Magyarország ezektől folyamatosan távolodik, és ezáltal egyre inkább elszigetelődik.
MTI
Nem csak a magyar kormány igyekszik megtorpedózni az EU új költségvetésére vonatkozó tervet. Van, aki szerint halva született a javaslat, amelyet egyhangúlag kellene elfogadniuk a tagországoknak, és amelyet még az Európai Parlamentnek is jóvá kellene hagynia. Minél előbb.
Orbán Viktor éles eszű stratégaként tapint rá mások gyengeségeire az Európai Unióban is. Bármennyire csorbult a jogállamiság Magyarországon, a kormányfő megkerülhetetlen lesz a brüsszeli pénzosztáskor és más döntéseknél is - derül ki a HVG írásából.
Kugyela Tamás
A Medgyessy-kormány miniszteri biztosát, az SZDSZ egykori európai parlamenti képviselőjét hétéves procedúra után ismerték el politikai menekültnek – tudta meg a RomNet.
hvg.hu
Bármennyire is csorbult a jogállamiság Magyarországon, Orbán Viktor megkerülhetetlen lesz a brüsszeli pénzosztáskor.
hvg.hu
Az EP emlékeztetett, Magyarországon is sok gyermeket helyeztek el zárva tartott szállásokon.
MTI
Guy Verhofstadt az Európai Parlament plénuma előtt fordította le a bizottsági javaslatot.
hvg.hu
"Ez egy nagyon is fair választás volt. Ott voltam végig a kampány alatt, nem láttam megfélemlítést, pedig Budapesten tartózkodtam. Az EBESZ szerintem téved" – közölte Schöpflin György a Deutsche Wellének adott interjúban.
hvg.hu
Döntött az Európai Parlament: Az aktív és fejlett civil szféra a legfőbb védelmezője az EU-s alapértékeknek, ezért az EU-nak külön kéne támogatni az ilyen profilú civil szervezeteket. A labda innentől az Európai Bizottság térfelén pattog.
hvg.hu
A képviselők szerint nem elég az, hogy Zuckerberg csak bocsánatot kérjen a magánadatok kiszivárogtatásáért, hanem ígéretet kell tennie a szigorúbb adatkezelésre és az átláthatóság biztosítására egyebek mellett a politikai célú reklámok vonatkozásában.
MTI
Az EU jövőjéről szóló vita elindításáról beszélt rég várt beszédében Emmanuel Macron. A francia államfő strasbourgi felszólalásában élesen bírálta a Brüsszelt hibáztató, illiberális politikával operáló kormányokat.
Saját közleményének megfogalmazása szerint „beolvasott” az Európai Parlament ülésén az EU-nak Morvai Krisztina, amiért a "vádlottak padjára" ültették Magyarországot és Lengyelországot. Mindehhez a Fideszéhez erősen hasonlító retorikát használt, bizonyára véletlenül.
hvg.hu