#Európai Unió


Allah segedelmével lekörözik Európát

A kínaival vetekedő gazdasági növekedés, stabil állami pénzügyek, üzletbarát gazdaságpolitika, csökkenő munkanélküliség – a számok tükrében ez a 21. századi Törökország. Az iszlamizmus és a szekularizáció között lavírozó kormányzat a bizonytalan uniós csatlakozás mellett kelet felé is tekintget. A két kontinensen átívelő, muzulmán többségű állam egyre inkább globális szereplővé válna. Ez a török gazdasági csoda, amelyet a magyar kormányfő is irigyel.



Európában nem megszokott a pártpolitikus a jegybank élén

Tapasztalat nemzetközi cégnél, jegybanki múlt, tudományos munkásság – ilyen az átlag európai jegybankelnök karrierútja. Ugyanakkor, korábbi politikai vagy kormányzati kötődéssel mindössze az EU-s jegybankelnökök egyharmada, nyolc elnök rendelkezik. Így kijelenthető, hogy bár több példa is van arra, hogy korábbi politikai posztot betöltő személy kerül a nemzeti jegybankok élére, ez korántsem nevezhető bevett gyakorlatnak az Európai Unióban – áll a Policy Solutions politikai elemző intézet gyorselemzésében.


Van Rompuy marasztalná a briteket

Egy hosszú házasság utáni váláshoz hasonlította Nagy-Britannia esetleges kilépését az Európai Unióból Herman Van Rompuy, aki szerint egy ilyen lépés negatív következményekkel járna London számára.


Egy év múlva jönnek a pesti közbiciklik

Most írta ki a BKK a közbicikli rendszer kiépítésére a pályázatot, így jövő tavasztól lehet majd közbringára ülni Budapesten. A közösségi biciklirendszer – ami Bubi névre hallgat majd – kiépítéséhez 900 millió forint Európai Uniós támogatást lehet felhasználni.


Élénk beszélgetés zajlott Orbán és Rompuy között

"Élénk beszélgetést" folytatott Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke Orbán Viktorral szerda délelőtt. Mint kiderült, a találkozó egyik témája a banki unió volt, amit a magyar kormány támogat. Cserébe azt várja Magyarország az EU-tól, hogy "legyen fogadókészség és megértés" a magyar gazdaságpolitikai lépések iránt.




Reménytelen helyzetben: menekültek tüntettek

Menekültek tüntettek kedden a Budapesten, hogy felhívják az Európai Unió figyelmét a Magyarországon menekültként és oltalmazottként élő emberek nyomorúságos helyzetére – megélhetésük és lakhatásuk kilátástalanságára. A tüntetés békésen zajlott, egy panaszlevelet is eljutattak az Európai Unióhoz.


Menekültek tüntetnek kedden Budapesten

Tüntetnek a menekültek kedden a II. kerületi Lövőház utcában, hogy Magyarország mellett az Európai Unió figyelmét is felhívják a Magyarországon menekültként és oltalmazottként élő emberek megélhetésük és lakhatásuk kilátástalanságára.


Maliba küld katonákat az Európai Unió

Mintegy 450 katonát küld Maliba az Európai Unió - döntöttek hivatalosan hétfői brüsszeli tanácskozásukon a tagországok külügyminiszterei. A találkozón Magyarországot Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára képviseli.


A britek fele kilépne az EU-ból

A brit választópolgárok fele egy mostani népszavazáson arra adná voksát, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az EU-ból, és mindössze egyharmaduk szavazna a brit uniós tagság fenntartására a Financial Times új, hétfőn ismertetett felmérése szerint.


A valaha volt legnagyobb biznisz körvonalazódik

Történelmi jelentőségű megállapodásra készül az Európai Unió és az Egyesült Államok. A világgazdaság teljesítményének mintegy felét produkáló két blokk szabadkereskedelmi megállapodást hozna tető alá. A politikusok és a szakértők több tíz milliárd eurós GDP-növekménnyel számolnak. A megállapodásban ugyanakkor sok a buktató, gyors lezárásra nem számíthatunk.


Így segítené az EU a foglalkoztatást

Az Európai Unió az ifjúsági garanciaprogrammal és a munkára rakódó terhek mérséklésével segítené a munkaerő-piaci problémák megoldását, a magyar kormány szintén a munkahelyvédelmi akcióterv biztosította járulékkedvezményekkel stabilizálná a foglalkoztatási helyzetet.



Bajnai: Orbánék szépítettek a második félidőben

Futballhasonlattal érzékeltette a Magyarországnak járó európai uniós támogatásokról szóló brüsszeli tárgyalások eredményét Bajnai Gordon. A Haza és Haladás Egyesület elnöke a Közép-európai Egyetemen hétfőn azt mondta: a magyar csapat nagy hátrányba került az első félidőben, de a másodikban szépített.



Orbán a franciáktól irigyelhette meg az alacsony rezsidíjat

Ha az állam a lakosság érdekében beavatkozik az árakba, akkor a veszteségüket a szolgáltatók részben a nagyfogyasztókon mérséklik. Egy kormánynak egyensúlyoznia kell, mit bír a lakosság és mi árt már az ipar versenyképességének. Bár választani az emberek mennek, munkát a gazdaság szereplőitől kapnak. A hvg.hu bemutatja, hogyan néz ki ez a dilemma német-francia összevetésben.


Zuhanyszünet az EU-csúcson, az EP csalódott

Péntek délelőtt újabb szünetet rendeltek el az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozóján, a küldöttségek elmentek felfrissülni, és délben ülnek össze ismét. Az Európai Parlament (EP) elnöke csalódottságának adott hangot az eddigi hírek nyomán.