#Európai Unió



Gazdasági átalakítások: hatalmon a Fidesz, hát akkor most mi lesz?

Orbán Viktor a minap néhány utalást már tett, hogy a Fidesz a kezébe kapott szinte korlátlan hatalommal mit is akar kezdeni a gazdaságban, figyelembe véve azt is, hogy a külső körülmények meglehetősen szűkre szabják az új kormány mozgásterét. Utánagondoltunk, mit is tehetnek meg belátható időben.



Magyar főtitkára is lehet az EU külügyi szolgálatának

Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt tervezi, hogy nem egy, hanem három főtitkárt nevez ki a Lisszaboni Szerződés által az uniós külpolitika koordinálására előirányzott európai külügyi szolgálat élére, és elképzelhető, hogy az egyik magyar lesz - közölték kedden meg nem nevezett diplomáciai források.


Több uniós pénzt kap Varsó, Prága és Pozsony

Összesen egymilliárd euróval több uniós forráshoz juthat Csehország, Lengyelország és Szlovákia a következő három évben az eddig tervezettnél, mert gazdaságuk a 2007-2009-es időszakban kiugróan jól teljesített - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.


EU: nincs konszenzus a bankadóról

Nem tudtak megegyezni a tervezett bankadó kivetéséről a hétvégén az Európai Unió Madridban tanácskozó pénzügyminiszterei. A jövő héten a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a G20-ak elé terjeszti saját elképzeléseit a bankadóról.







Kaotikus radiológiai beszerzések

Sereghajtó Magyarország az EU-ban a képalkotó diagnosztikában, s a lemaradást két-háromszoros területi egyenlőtlenségek súlyosbítják. A helyzeten csak az uniós pályázatok javíthatnak.




Ezentúl az IQ is számít az eurokraták kiválasztásánál

A lexikális tudás helyett a kompetencia alapú értékelésre helyezi a hangsúlyt az uniós intézmények felvételi rendszerének reformja után az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO). Az átalakítástól a posztokra pályázók egyszerűbb felkészülést, míg az intézmények hatékonyabb humán-erőforrás tervezést remélnek.



Európa 2020-ig tervez, de ki hajtja végre?

A hvg.hu munkatársa három napot töltött Brüsszelben, ahol olyan eurokratákkal és politikusokkal találkozott, akik – állításuk szerint legalábbis – a gazdasági válságból való kijutáson és az EU megerősítésén dolgoznak. Hogy ez sikerül-e nekik, korántsem biztos, hiszen kontinensünk a fejlett ágazatokban jelentősen lemaradt a versenytársakhoz képest – ez számos brüsszeli dokumentumból kiderül.


A Travel Service is az uniónál panaszkodik a Malév miatt

A Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul és az Európai Bizottságnál is panaszt emel a Malév visszaállamosítása miatt a Travel Service, a WizzAirhez hasonlóan – írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság, amely szerint a charterpiac megérzi a nemzeti légitársaságnak nyújtott állami mankót.


Jelentés: az unió gazdasága gyenge lábakon kezd kimászni a gödörből

Lassan lábadozik az Európa Unió gazdasága: az idén a GDP az EU-ban és az euróövezetben is várhatóan 0,7 százalékkal nő, az infláció pedig 1,4 százalék lesz az egész unió, 1,1 százalék az euróövezet esetében – jósolja az a csütörtökön Brüsszelben közzétett jelentés, amely az EU hét legnagyobb nemzetgazdaságának kilátásait tekinti át.