Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Az Európai Unió pénteken sürgette Iránt, hogy a következő napokban adjon választ ajánlatára a perzsa ország nukleáris programjával foglalkozó párbeszéd újrafelvételéről.
Az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Catherine Ashton a múlt héten javasolta, hogy Teherán és az EU tárgyalóküldöttsége november közepén folytasson háromnapos tárgyalássorozatot a témáról.
A médián keresztül Irán ugyan jelezte, hogy üdvözli az uniós kezdeményezést, de hivatalosan még nem adott rá választ - mondta el az uniós "külügyminiszter" szóvivője Brüsszelben. Hozzátette, Ashton arra vár, hogy a másik fél hivatalosan és pozitívan reagáljon, és el tudja kezdeni a találkozó szervezését. A főképviselő ezért pénteken újabb levelet intézett az iráni hatóságokhoz.
Ebben jelezte azt is, hogy rajta kívül a Teheránnal tárgyaló nagyhatalmak (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia) képviselői is jelen lennének a november 15-én kezdődő egyeztetésen. Teherán azt állítja, hogy urándúsító programja kizárólag békés célokat szolgál. Nyugaton viszont tartja magát a gyanú, hogy a program keretében atomfegyver-fejlesztés is folyik. Tavaly október óta nem tartottak ilyen magas szintű megbeszélést Irán és a nyugati hatalmak között.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.