Már 100-nál is több ember fagyott halálra
101-re nőtt a fagyhalál áldozatainak száma – jelenti a Magyar Szociális Fórum.
101-re nőtt a fagyhalál áldozatainak száma – jelenti a Magyar Szociális Fórum.
Az áldozatok többsége saját, fűtetlen otthonában halt meg.
A terület a Vöröskereszt felügyelete alá tartozik, a szervezet nem kommentálta a hírt.
A KSH adatai szerint a tendencia 2010 után ugyan csökkenni látszott, de 2014 óta újra évről évre emelkedik a kihűléses halálesetek száma.
A Magyar Szociális Fórum adatai szerint már 31 ember fagyott halálra, mióta törvényileg üldözik azokat, akik az utcán élnek.
A Magyar Szociális Fórum úgy értesült, hogy a szeptember végi éjszakai kemény hidegben halálra fagyott egy ember.
A legtöbben a saját otthonukban fagytak meg, mert nem tudták felfűteni a lakásukat.
Egy civil szervezet adatai szerint négy nap alatt 21-en haltak meg a hideg miatt, de Lázár szerint ez nem az állam felelőssége, ráadásul csak mínuszokban hűlnek ki emberek.
Azt hittük, egyszerű a kérdésünk: hányan haltak meg kihűlésben a 2016–17-es télen az ország határain belül. Ha az elérhető adatsorokon nézzük az elmúlt éveket, az egyik listát akár biztatónak is nevezhetnénk, a másik viszont lesújtó. Csakhogy egyik sincsen köszönőviszonyban sem a valósággal. A kormány a számítások bizonytalanságára hivatkozva foggal-körömmel titkolja az adatokat.
Az MSZP-s Korózs Lajos arra kérdezett rá az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, hányan haltak meg kihűlés miatt eddig a télen. Hosszú, részletes választ küldött a miniszter a tárca parlamenti államtitkárán keresztül, de éppen a lényeg nem volt benne.
Szerbiában négyen, Macedóniában hárman, Bosznia-Hercegovinában pedig ketten haltak meg a napokban a fagyos időjárás következtében - számolt be róla a nyugat-balkáni sajtó kedden.
A Magyar Szociális Fórum szerint az idei télen eddig mintegy száz ember halálát okozta a fagy.
Csak februárban napi átlagban két ember halt meg a hideg miatt. Nem a hajléktalanok közül kerül ki a legtöbb áldozat, hanem a saját otthonukban fűteni nem tudók közül.
Négy síelő meghalt, öten pedig kritikus állapotban vannak, miután a svájci Alpokban egy éjszakát a szabad ég alatt kellett tölteniük.
Szibériai hideget várnak a tél utolsó hetében Magyarországon. A Budapest Bike Maffia ez alkalommal is igyekszik összehangolni az önkéntesek munkáját, hogy senki se fagyjon meg az utcákon.
Az áldozatok fele a fűtetlen lakásban hűlt ki.
Nem a hajléktalanok közül halnak meg legtöbben a hideg miatt, náluk is többen vannak, akik azért hűlnek ki, mert a saját lakásukban nem tudják kifizetni a fűtést.
Gyertyagyújtással emlékeztek szombat este az idén megfagyott emberekre a Kossuth téren. A Magyar Szociális Fórum szerint a kormány továbbra is tagadja a fagyhalálok számát.
A kállói eset után újabb horror állatkínzási ügyre derült fény: ezúttal egy budapesti kutyatulajdonos hagyta halálra fagyni "kedvencét" az udvaron, ráadásul egy társasházban.