Trükkökhöz folyamodnak a dolgozók a fizetésemelésért
A LinkedInen arra voltak kíváncsiak, mik a dolgozók karriercéljai 2013-ra.
A LinkedInen arra voltak kíváncsiak, mik a dolgozók karriercéljai 2013-ra.
hvg.hu
A 13-15 éves fiatalok 27 százaléka cigarettázik Magyarországon. 2008-ban 3 százalékponttal kedvezőbb volt ez az arány. Jelentősen emelkedett azok aránya, akik sodort cigarettát, pipát, vízipipát szívnak - derült ki egy felmérésből. A fiatalkorúak 43 százaléka még ma is akadálytalanul vásárol cigarettát a boltokban.
hvg.hu
élnek a munkaadók a hallássérültek alkalmazásától. Nem alkalmaznak megváltozott munkaképességű, hallássérült munkavállalót a munkaadók, inkább kifizetik a rehabilitációs járulékot – írja közleményében a Munka-Kör Alapítvány.
hvg.hu
A növekvő pesszimizmusért több, a kínai mindennapokat jelenleg nagymértékben meghatározó jelenség okolható egy tanulmány szerint. Ezek között van a növekvő infláció, a gazdaság lassulása következtében fokozódó munkaerőpiaci bizonytalanság, a felgyorsult életritmus, valamint a társadalmi értékek változása, kiüresedése.
MTI
A britek 10,5 százaléka "alulfoglalkoztatott", azaz kevesebbet dolgozik, mint amennyit szeretne - ismertette a BBC a kint Nemzeti Statisztikai Hivatal adatait.
hvg.hu
Tovább romlik a helyzet idén az euróövezeti országok munkaerőpiacán: az Ernst & Young csütörtökön publikált adatai szerint 2013 második felében együttesen 20 millióra emelkedhet a munkanélküliek száma az eurót használó országokban.
MTI
Az apa a tizedik leggyakoribb karácsonyi kívánság volt a brit gyerekek idei vágylistáján.
MTI
Az üzleti bizalom további csökkenéséről és a reálszférára mért kézzelfogható csapásról számolnak be a világ pénzügyi szakemberei. A leginkább borúlátóak ezúttal is a közép- és kelet európai válaszadók köréből kerültek ki – mutatott rá közös tanulmányában az ACCA és az IMA.
hvg.hu
Még mindig a Fideszre szavaznának többen a választásokon, ha Orbán Viktor és Bajnai Gordon között kellene választani, akkor azonban Bajnai megverné a jelenlegi miniszterelnököt - derül ki a Medián novemberi felméréséből.
hvg.hu
A magyar munkavállalók többsége úgy érzi, megérdemelné az év végi bónuszt, de csak harmaduk gondolja úgy, hogy valóban meg is kapja azt – derül ki a Randstad kutatásából. Kisebb céges ajándékra is kevesebben számítanak, mint két éve.
hvg.hu
Az EU-ban a vállalatok közel fele adott alkalmazottainak okostelefont vagy laptopot. Magyarország e téren a sereghajtók között van - derül ki egy napokban publikált statisztikából, melyet a Napi Gazdaság közöl.
hvg.hu
A japánok több mint fele szerint a házas nőknek munkavállalás helyett otthon kell maradniuk és a háztartás vezetésével kell foglalkozniuk egy kormányzati felmérés szerint.
MTI
Valójában kevéssé meglepő igazságokat derített ki egy német kutatás, miszerint, az élet igazságtalan. Akinek jobb egzisztenciája van, az jobb kocsit is hajt. Legalábbis a németeknél.
hvg.hu
A karácsonyi munkahelyi mulatságok nagy értékű munkakieséssel járnak. Az 1500 ember megkérdezésével készült felmérés szerint minden negyedik dolgozó annyira leissza magát a mulatságban, hogy másnap 4 óránál is kevesebbet dolgozik.
MTI
A mobiltechnológia térnyerésével a magyar munkavállalók egyre többet dolgoznak, mivel szinte folyamatosan, egész nap "kapcsolatban maradnak" a munkájukkal, ami javítja ugyan a munkahelyi termelékenységet, ám egyúttal a pihenéstől illetve kikapcsolódástól veszi el az időt.
hvg.hu
A kisgyerekes apák kevesebbet, az anyák viszont többet dolgoznak Svédországban, mint 25 évvel ezelőtt.
MTI
Orbán Viktort 32 százalék, míg Bajnai Gordont 19 százalék látná szívesen kormányfőként a Századvég Alapítvány felmérése szerint.
hvg.hu
Az európai vállalatok alkalmazottainak jelentős hányada, 82 százaléka érzi úgy, hogy a munkamódszereik elavultak, és hátráltatják őket abban, hogy a lehető leghatékonyabbak legyenek.
hvg.hu
A magyarok régiós összehasonlításban boldogok, de rendkívül elégedetlenek életükkel - ez derül ki az Európai Unió kutatóintézete, a Eurofund 2012-es, ötévente elkészített életminőségi felméréséből.
MTI
Egy 2200 főt átfogó felmérés során arra keresték a választ, mely szakmák dolgozói a legboldogabbak.
hvg.hu