Alkotmány: miért nem lesz népszavazás?
A Medián ügyvezető igazgatója szerint az alkotmányozási folyamat legnehezebben kommunikálható mozzanata az, hogy ha társadalmi igény van a népszavazásra, akkor miért nem lehet referendumot kiírni.
A Medián ügyvezető igazgatója szerint az alkotmányozási folyamat legnehezebben kommunikálható mozzanata az, hogy ha társadalmi igény van a népszavazásra, akkor miért nem lehet referendumot kiírni.
InfoRádió
A Századvég Alapítvány felmérése szerint a biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz-KDNP 59, az MSZP 19, a Jobbik 12, az LMP pedig 8 százalékon áll.
hirado.hu
A budapesti irodapiacon az első negyedévben 77.517 négyzetméter irodára volt kereslet, ez megegyezik a tavalyi utolsó negyedévivel, a kihasználatlansági ráta is gyakorlatilag változatlan, 21 százalékon áll - közölte a Budapest Research Forum (BRF) szerdán.
MTI
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kezdeményezésére létrejött Pénziránytű Alapítvány rendszeresen elkészített, a hazai pénzügyi kultúra változásait szondázó legutóbbi elemzése szerint a fiatalabb korosztály évről évre tájékozottabb a mindennapi bankügyek intézésben. Ugyanakkor az idősebbek között még mindig sokan vannak, akiknek gyakorlatilag nincs hitelintézeti kapcsolata és nem is foglalkoznak a gyakorlati pénzügyekkel. Folyószámla vagy befektetés helyett ma is inkább otthon a befőttes üvegben vagy a ruhásszekrényben tartják a spórolt pénzüket.
hvg.hu
Március végére újabb egy pontot csökkent a hvg.hu NetHangulat index értéke, amely így kevesebb mint fél év alatt 13 pontot esett, és jelenleg ugyanúgy 23 ponton áll, mint tavaly márciusban, az országgyűlési választások előtt – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A netpolgárok 15 százaléka még mindig optimista, ötből négyen ellenben úgy látják, rossz irányba mennek a dolgok.
hvg.hu
A magyarok 70 százaléka utasítja el a hamburgeradót - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság a Trend Budapest Piackutató márciusi reprezentatív felmérésére hivatkozva.
MTI
A Századvég március végén készített közvélemény-kutatása szerint Lázár János FIDESZ-frakcióvezető a hónap első felében napvilágot látott, vitát kiváltó mondatai nem okoztak érdemi változást sem a politikai erőviszonyokban, sem a közhangulatban. Az ügy körül nem alakult ki többségi felháborodás a közvéleményben.
hvg.hu
A férfiakhoz képest több nő használ fájdalomcsillapítót, ugyanakkor a gyakori kenőcshasználók közt már a férfiak vannak többségben – mutatott rá a KutatóCentrum legfrissebb felmérése. A kutatásból az is kiderült, hogy bár a megkérdezettek a szakembereket tartják a leghitelesebb forrásnak, szívesen kipróbálják a tévéreklámokban látott termékeket is.
hvg.hu
Több mint ötven százalék szerint változni fog a romániai magyarok viszonyulása Romániához - derül ki a kolozsvári IRES közvélemény-kutató intézet felméréséből.
MTI
A Komplex Fogyasztói Bizalom Index, a Fogyasztói Várakozások Indexe és Vásárlási Hajlandóság Indexe is csökkent 2011 márciusában - közölte a GfK Hungária szerdán
MTI
A magyar lakossági banki ügyfelek 42 százalékának csökkent a bankszektor iránti bizalma az utóbbi egy évben, és csak 5 százalék bízik jobban a bankokban, mint korábban - derül ki az Ernst and Young legfrissebb nemzetközi felmérésből, amelyben a bankokkal való elégedettséget, valamint a banki kapcsolatokat befolyásoló tényezőket vizsgálták.
MTI
Minden második magyar egyetért azzal, hogy a magzatnak a fogantatástól joga van az élethez, ugyanakkor a többség mégis megfelelőnek tarja a jelenleg hatályos törvényt és egyéni kérdésnek tekinti a terhességmegszakítást – derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatásából.
hvg.hu
A háziorvosok szerint kedvező változások indultak el az egészségügyben, a szakorvosok és a lakosság azonban borúsabban látja a helyzetet, mint a tavalyi év végén - közölte legfrissebb kutatási eredményeik alapján a GfK Hungária.
MTI
Egyre erősödik Európa nagy részén a kisebbségekkel szembeni türelmetlenség és előítélet egy német felmérés pénteken közzétett eredményei szerint.
MTI
A Grafton felmérése szerint a régióban messze a magyarok a legrugalmatlanabb munkakeresők, és inkább beletörődnek pillanatnyi helyzetükbe, minthogy változtassanak.
MTI
Hosszas kutatás után meglelték a legboldogabb embert az Egyesült Államokban.
MTI
A 27 tagország lakói körében a nők 65,0 százaléka, a férfiaknak pedig a 71,1 százaléka mondta azt, hogy jól, vagy nagyon jól érzi magát a bőrében. A magyaroknál azonban ennél jóval rosszabb az arány - derül ki az Eurostat felméréséből.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Egy-két héten belül elkészül a felmérés arról, hogy a kötelező óvodáztatás korhatárának csökkentéséhez mennyi óvodai férőhelyre van szükség.
MTI
A legtöbben reggel 7 és 9 óra között, illetve a délután 14 és 17 óra között kapcsolják be a készüléket.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Az elmúlt évek tendenciáját követve további szigorítások jellemzik a bankok hitelezési hajlandóságát - írta pénteki számában a Népszava.
hvg.hu