Felmondott és inkább németet tanul egy népszerű zuglói háziorvos
A felesleges adminisztrációból lett elege, de az alapellátás átalakításával sem értett egyet.
A felesleges adminisztrációból lett elege, de az alapellátás átalakításával sem értett egyet.
Három középiskola három tanára adta be a felmondását. Mindannyian részt vettek a pedagógusok tiltakozásaiban, de úgy érzik, nem értek el eredményt.
Mindkét háziorvos távozik nyáron a Fóthoz tartozó Kisalag rendelőjéből.
Mint írta, most már azt a példát tudja mutatni, amelyet a legfontosabbnak tart: ha valahol nem becsülnek meg, ha a véleményed nem számít, ha megaláznak, mert azt hiszik, megtehetik, akkor ne tűrj csendben, hanem állj fel, menj el onnan.
Küldöttgyűlésen dönt az orvosi kamara arról, milyen tiltakozó akciót támogat az orvostársadalom az egészségügy átalakítása miatt.
Az elmúlt hetekben 13 tanárt rúgtak ki polgári engedetlenség miatt.
Konkrét lépésre készülhet az orvosi kamara az egészségügyi törvény átszabása ellen.
Musk rengeteg alkalmazottat kirúgott, a maradóknak így sokkal több munka jutna – többen azonban nem kérnek ebből.
Mindössze négy szakember távozik a kórházból, ketten közülük eddig részállásban voltak. Előzőleg egy levélben panaszolták be a szülészetet amiatt, mert a szülésznők szülészfelkészítés és tanácsadás címen tettek szert jövedelemre.
Az érintettek még nyáron jelezték, hogy bérrendezést akarnak, de nem teljesültek a követeléseik.
Az intézményben novembertől csak az éppen ügyeletes szülészeknél lehet szülni.
Az egyetem belső szerkezetének átalakítása állhat a távozások mögött.
Az egyetem árnyalta a kirúgásról szóló híreket.
Németh arról is írt, egy ideje várta már, hogy vége legyen az M1-es korszakának.
A bíróság szerint jogtalanul bocsátották el azt nyíregyházi óvónőt, aki a szakszervezet helyi csoportját vezette, és a koronavírus-járvány idején szóvá tette például, hogy szerinte kevés volt a védőfelszerelés, és szabálytalanul írták ki a szabadságukat.
A távozók között van Papp Tibor egykori főszerkesztő is.
A kontraktusok felmondásának okai között ott van az orosz–ukrán háború és annak következményei, az infláció, a gyártói áremelések és az alapanyaghiány is.
Lejárt a felmondási tilalom, sokan kaptak az alkalmon.
Az intézmény igazgatója most új munkavállalókat keres a helyükre.
A döntés azt követően született meg, hogy Magyarország vétót emelt az EU által bevezetni tervezett 15 százalékos globális minimumadó ellen.