Hol járnak az emberek piac helyett boltba? Hát persze, hogy vidéken
A budapesti nyugdíjasok lettek a piacok fő vevői.
A budapesti nyugdíjasok lettek a piacok fő vevői.
A teljes népesség körében 79 százalék elutasítja a kvótanépszavazás bojkottját - állapította meg a Századvég, amely szerint elsősorban magukat baloldalinak valló szavazók adtak le érvénytelen szavazatot: a választáson megjelent baloldaliak 10 százaléka igennel szavazott, 25 százaléka érvénytelenül, a fennmaradó 60 százalék pedig nemmel.
Azok is 34 millióan vannak, akik már megkezdték az ajándékok beszerzését – derül ki a CreditCards.com felmérésből.
Három hónap elegendő volt ahhoz, hogy a korrupció, a menekültkérdés és a gazdasági helyzet megelőzze a munkanélküliséget a legfontosabbnak tartott problémák listáján. Az egészségügy első helyét semmi sem fenyegeti.
Három hónap elegendő volt ahhoz, hogy a menekültkérdés felkússzon a dobogóra a magyar lakosság által legfontosabbnak ítélt társadalmi problémák listáján.
Biztonsági és súlyos gazdasági kockázatokat említ egy szervezet a hazai motorolajokkal kapcsolatban. Egzakt felmérés azonban nincs az állítás mögött, mert az állam ilyet nem végez.
A szállásadók többsége szerint átlagosan minden tizedik vendég otthagy valamit távozáskor. Jellemzően ruhát, szépségápolási terméket és gyerekjátékot nem tesznek vissza a bőröndbe, de akadnak igazán emlékezetes darabok is, így például golyóálló mellény, gyémánt fülbevaló, lőszer vagy éppen erotikus segédeszköz.
Nézze meg az amerikai ár-összehasonlítást, és rögtön látni fogja.
A vállalatok szerint nincs elég munkás, az állásközvetítők szerint van, csak a cégek bénáznak, és nem találják őket. Indul a munkaerőhiányt feldolgozó sorozatunk, rögtön egy exkluzív felmérés eredményeivel.
A magyar fiatalok tudatosabban készülnek a nyugdíjas éveikre. Úgy látják, hogy időskori jövedelmük 40 százalékát már az öngondoskodásból származó források biztosítják Ezzel együtt az Aegon kutatásának eredményei szerint a magyar lakosság nyugdíjfelkészültségén sokat kell még javítani.
Miközben átlagosan minden egyes cég az éves bevételének 5 százalékát elveszíti a korrupció miatt, ez ügyben még mindig elképesztően ostobák tudnak lenni a cégvezetők. Vagy naivak, vagy tudatlanok – igazából egyik sem jó.
Hiába a szigorú ellenőrzések, sokan továbbra sem tartják be az autóvezetésre vonatkozó szabályokat. Felmérés készült arról, mivel is foglalja el magát a sofőr.
Bár Magyarországon javul a gyermekvállalási kedv, a családalapítás előtt állók kétharmada tart az ezzel járó kiadásoktól. Azok viszont, akik már túl vannak az első gyermek születésén, sokkal kevésbé érzik megterhelőnek az ezzel járó költségeket.
11 százalék érvénytelenül szavazna.
Leginkább munkánk elvesztésétől félünk, és attól, hogy betegség miatt nem tudunk gondoskodni a gyermekünkről. A magyar felnőttek szerint még mindig az alkoholprobléma a vezető ok, ami miatt a szülők elveszíthetik a gyereküket.
Egy felmérés szerint az európai munkavállalók közel fele jelenlegi fizetése 20 százalékát is hajlandó lenne feláldozni azért, hogy saját lakásában dolgozhasson.
Inkább szorgosan lekapcsolják a villanyt, és ezzel el is van intézve.
Újabb nehézségekre készülhetnek a fővárosi autósok, szeptember 15-én kezdődik ugyanis a Róbert Károly körút felújítása, amely egészen 2017 nyaráig tart. Irányonként két-két sáv lesz járható.
A Facebook kutatói 160 ezer profil adatait vizsgálták végig azért, hogy kiderüljön, milyen emberek valójában a kutyások és milyenek a macskatartók.