Mintha nem számítana, hogy a szemüket is kilopják
Miközben átlagosan minden egyes cég az éves bevételének 5 százalékát elveszíti a korrupció miatt, ez ügyben még mindig elképesztően ostobák tudnak lenni a cégvezetők. Vagy naivak, vagy tudatlanok – igazából egyik sem jó.
Az EY évről évre elkészíti korrupciókockázati felmérését a magyar vállalati szektorban és évről évre rosszabb eredmények születnek. Az alapfelállás ugyanaz: a magyar cégvezetők korruptnak tartják a hazai üzleti életet, de ha már a saját mikrokörnyezetükről kell nyilatkozni, akkor ott azt sem tudják, mi fán terem a korrupció. Éppen ezért tulajdonképpen nem is tesznek semmit az ellen – néhány látszatintézkedésen kívül –, hogy a saját cégükön belül minimálisra csökkentsék a korrupció, az adat- és információlopás, illetve a csalások megtörténtének kockázatát.
Az EY adatai alapján tényleg úgy tűnik, mintha a cégek homokba dugnák a fejüket.
A cégvezetők több mint fele nyilatkozott úgy, hogy hallott vagy tapasztalt olyan helyzetet, amikor cég-hatóság relációban korrupt volt az egyik fél. Amikor viszont arról kérdezik őket, hogy ez a saját cégüknél előfordul-e, vagy ők maguk fontolóra vennének-e egy ilyen „ajánlatot”, akkor már csak 12-18 százalék azoknak az aránya, akik őszinték mernek lenni.
Teszik mindezt annak ellenére, hogy egy nemzetközi felmérés szerint a korrupció átlagosan, cégenként az éves bevétel 5 százalékát viszi el. Magyarországon ez az arány feltehetően valamivel magasabb. És hogy ez éves szinten mekkora összeget jelenthet? 2012-ben a kkv-szektor éves bevétele 45 ezer milliárd forint volt a KSH adatai szerint, ez alapján
évente több mint 2000 milliárd forint hiányzik a kasszából
és ez az összeg már nemzetgazdasági szempontból is számít.
Kimondottan elkeserítő az az adat, amely szerint egyre nehezebb a korrupciós felmérést elvégezni. „Eddig az volt a tapasztalat, hogy a cégek 60-70 százaléka hajlandó az első megkeresés alapján válaszolni a kérdésekre, idén ez azonban 30 százalékra zuhant” – mondta Tóth István János, a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) igazgatója. Ehhez tudni kell, hogy a válaszadás anonim módon történik. Tóth szerint több oka is lehet annak, hogy ennyire drasztikusan csökkent a válaszolni akarók száma. Az egyik, hogy félnek, illetve érintettként nem akarnak semmilyen módon beszélni. De az is igaz, hogy a kkv-szektor nehéz időket él meg, így a cégvezetők is sokkal túlterheltebbek, mint korábban.
Abban viszont nincs változás, hogy
a cégvezetők továbbra is azt állítják, hogy korrupció van, csak nem náluk.
A válaszadók 94 százaléka állította azt, hogy náluk nem volt etikai vétség az elmúlt öt évben – mondta Fábián Lívia, az EY Felelős Üzleti Működés Szolgálatok igazgatója. Éppen ezért nem is tesznek túl sokat a korrupció ellen.
Bár a cégek több mint felének van már etikai kódexe – külföldön ez az arány 81 százalék –, a cégvezetők sokszor azt gondolják, hogy ezzel akkor megoldottak mindent, további teendő nincs is. „Márpedig az etikai kódex nem varázspálca, hanem csak egyetlen eszköz, ami egyéb kellékekkel párosítva segíthet megfékezni a korrupciót” – mondta Bíró Ferenc, az EY Felelős Üzleti Működés Szolgálatok partnere. A cégvezetők a raktárosokban és árukiadókban látják a legnagyobb korrupciós, illetve lopási kockázatot. Holott a tapasztalatok azt mutatják, a beszerző és az üzletkötő jelenti mindig a legnagyobb kockázatot, a magyar vezetőknek ugyanakkor csak 20-21 százaléka gondolkodik így. Nem meglepő, hogy a vállalkozások 40 százalékánál nincs beszerzési előírás, 45 százalék nem pályáztat, aki pedig pályáztat, annak 70 százalékánál egyszemélyes döntés van, vagyis a beszerzési igazgató vagy az ügyvezető egyedül dönt arról, kivel is kötnek szerződést.
A cégek döntő többségénél nincs olyan anonim csatorna, egy kvázi „forródrót” amelyen keresztül a dolgozó jelenthetné, ha etikátlan vagy egyenesen törvénybe ütköző dolgot tapasztalt. Hiába van leírva az etikai kódexben, hogy mit tilos csinálni, ha a gyakorlatban esély sincs arra, hogy egy beosztott ezt jelentse.
Ugyanakkor míg a munkaszerződésekben oldalak foglalkoznak az összeférhetetlenséggel, a titoktartással vagy a versenytilalommal, addig a cégek fele egyáltalán nem ellenőrzi a munkavállalóit, sőt 30 százalék vakon állítja, hogy a dolgozóinak nincs más érdekeltsége.
Az is kiderült a felmérés alapján, hogy a cégek továbbra sincsenek tisztában azzal, hogy egy vállalaton belül mekkora értéke van az információnak, az adatoknak, nem tudják, hogy milyen bizalmas információk keringenek a szervezeten belül. Problémás az is, hogy ezen adatokhoz ki, mikor, hogyan fér hozzá. Holott ha megkérdeznek egy cégvezetőt, akkor elvben már a többség jól tudja, hogy az adatbiztonság mennyire fontos, de a gyakorlatban ennek nem sok látszatja van.
A cégek 61 százaléka állítja, hogy a kilépő kolléga még soha nem vitt el adatot magával. A többség mindezt úgy jelenti ki, hogy a gyakorlatban soha nem is ellenőrizte, mondjuk csak annyival, hogy a távozni készülő kolléga másolási szokásai megváltoztak-e az utolsó hónapban.
Miközben a CIA sem merné száz százalékban azt állítani, hogy tőlük soha, senki nem visz ki adatot, a magyar vállalatvezetők jelentős része azt gondolja, hogy egy „fekete dobozzal” és egy tűzfallal meg is oldották az összes biztonsági kérdést – mondta Bíró.
És minél kisebb egy cég, annál sérülékenyebb is, ha egy-egy fontos adat vagy információ kikerül. Ehhez képest az látható, hogy a kis cégek veszik legkevésbé komolyan az adatbiztonságot.
A felmérés kitért arra is, hogy gyakorlatban és elvben hogyan állnak ellen a cégek az áfacsalásnak. Az eredmény megint csak elkeserítő. Arra a kérdésre, hogy „Mit tenne, ha tudomást szerezne, hogy külföldön értékesített terméket, Magyarországra hozzák vissza és itt adják el a partnerei?" a válaszadók 27 százalék azt mondta, hogy nem is foglalkozna ezzel, 22 százalék pedig nem tudja, hogy mit kellene tennie. Vagyis a cégvezetők majdnem fele önként és dalolva szaladna bele egy masszív adócsalásba. Szintén a megkérdezettek 20 százaléka mérlegelés nélkül fogadná el, ha egy beszállító azt közölné, hogy a jövőben egy bizonyos alapanyagot egy közvetítőn keresztül szállít majd. További 18 százalék pedig nem tudja, hogy mit csinálna. Vagyis egy erősen a NAV előtt piros posztós területen szintén belesétálnának egy olyan helyzetbe, amelynek a kimenetele több mint kockázatos.
Az információ hatalom, mégsem használjuk
Az információtechnológia kifejezés az átlagembernek és vállalkozónak inkább tűnik tömegoszlatónak, valami nagyon unalmasnak, amit úgysem értünk, használni meg főleg nem tudunk. Pedig az ismeret és a jó használat élet-halál kérdése lehet egy vállalkozásnál.
