Miközben átlagosan minden egyes cég az éves bevételének 5 százalékát elveszíti a korrupció miatt, ez ügyben még mindig elképesztően ostobák tudnak lenni a cégvezetők. Vagy naivak, vagy tudatlanok – igazából egyik sem jó.
Az EY évről évre elkészíti korrupciókockázati felmérését a magyar vállalati szektorban és évről évre rosszabb eredmények születnek. Az alapfelállás ugyanaz: a magyar cégvezetők korruptnak tartják a hazai üzleti életet, de ha már a saját mikrokörnyezetükről kell nyilatkozni, akkor ott azt sem tudják, mi fán terem a korrupció. Éppen ezért tulajdonképpen nem is tesznek semmit az ellen – néhány látszatintézkedésen kívül –, hogy a saját cégükön belül minimálisra csökkentsék a korrupció, az adat- és információlopás, illetve a csalások megtörténtének kockázatát.
Az EY adatai alapján tényleg úgy tűnik, mintha a cégek homokba dugnák a fejüket.
A cégvezetők több mint fele nyilatkozott úgy, hogy hallott vagy tapasztalt olyan helyzetet, amikor cég-hatóság relációban korrupt volt az egyik fél. Amikor viszont arról kérdezik őket, hogy ez a saját cégüknél előfordul-e, vagy ők maguk fontolóra vennének-e egy ilyen „ajánlatot”, akkor már csak 12-18 százalék azoknak az aránya, akik őszinték mernek lenni.
Teszik mindezt annak ellenére, hogy egy nemzetközi felmérés szerint a korrupció átlagosan, cégenként az éves bevétel 5 százalékát viszi el. Magyarországon ez az arány feltehetően valamivel magasabb. És hogy ez éves szinten mekkora összeget jelenthet? 2012-ben a kkv-szektor éves bevétele 45 ezer milliárd forint volt a KSH adatai szerint, ez alapján
évente több mint 2000 milliárd forint hiányzik a kasszából
és ez az összeg már nemzetgazdasági szempontból is számít.
Kimondottan elkeserítő az az adat, amely szerint egyre nehezebb a korrupciós felmérést elvégezni. „Eddig az volt a tapasztalat, hogy a cégek 60-70 százaléka hajlandó az első megkeresés alapján válaszolni a kérdésekre, idén ez azonban 30 százalékra zuhant” – mondta Tóth István János, a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) igazgatója. Ehhez tudni kell, hogy a válaszadás anonim módon történik. Tóth szerint több oka is lehet annak, hogy ennyire drasztikusan csökkent a válaszolni akarók száma. Az egyik, hogy félnek, illetve érintettként nem akarnak semmilyen módon beszélni. De az is igaz, hogy a kkv-szektor nehéz időket él meg, így a cégvezetők is sokkal túlterheltebbek, mint korábban.
Abban viszont nincs változás, hogy
a cégvezetők továbbra is azt állítják, hogy korrupció van, csak nem náluk.
A válaszadók 94 százaléka állította azt, hogy náluk nem volt etikai vétség az elmúlt öt évben – mondta Fábián Lívia, az EY Felelős Üzleti Működés Szolgálatok igazgatója. Éppen ezért nem is tesznek túl sokat a korrupció ellen.
Bár a cégek több mint felének van már etikai kódexe – külföldön ez az arány 81 százalék –, a cégvezetők sokszor azt gondolják, hogy ezzel akkor megoldottak mindent, további teendő nincs is. „Márpedig az etikai kódex nem varázspálca, hanem csak egyetlen eszköz, ami egyéb kellékekkel párosítva segíthet megfékezni a korrupciót” – mondta Bíró Ferenc, az EY Felelős Üzleti Működés Szolgálatok partnere. A cégvezetők a raktárosokban és árukiadókban látják a legnagyobb korrupciós, illetve lopási kockázatot. Holott a tapasztalatok azt mutatják, a beszerző és az üzletkötő jelenti mindig a legnagyobb kockázatot, a magyar vezetőknek ugyanakkor csak 20-21 százaléka gondolkodik így. Nem meglepő, hogy a vállalkozások 40 százalékánál nincs beszerzési előírás, 45 százalék nem pályáztat, aki pedig pályáztat, annak 70 százalékánál egyszemélyes döntés van, vagyis a beszerzési igazgató vagy az ügyvezető egyedül dönt arról, kivel is kötnek szerződést.
A cégek döntő többségénél nincs olyan anonim csatorna, egy kvázi „forródrót” amelyen keresztül a dolgozó jelenthetné, ha etikátlan vagy egyenesen törvénybe ütköző dolgot tapasztalt. Hiába van leírva az etikai kódexben, hogy mit tilos csinálni, ha a gyakorlatban esély sincs arra, hogy egy beosztott ezt jelentse.
Ugyanakkor míg a munkaszerződésekben oldalak foglalkoznak az összeférhetetlenséggel, a titoktartással vagy a versenytilalommal, addig a cégek fele egyáltalán nem ellenőrzi a munkavállalóit, sőt 30 százalék vakon állítja, hogy a dolgozóinak nincs más érdekeltsége.
Az is kiderült a felmérés alapján, hogy a cégek továbbra sincsenek tisztában azzal, hogy egy vállalaton belül mekkora értéke van az információnak, az adatoknak, nem tudják, hogy milyen bizalmas információk keringenek a szervezeten belül. Problémás az is, hogy ezen adatokhoz ki, mikor, hogyan fér hozzá. Holott ha megkérdeznek egy cégvezetőt, akkor elvben már a többség jól tudja, hogy az adatbiztonság mennyire fontos, de a gyakorlatban ennek nem sok látszatja van.
A cégek 61 százaléka állítja, hogy a kilépő kolléga még soha nem vitt el adatot magával. A többség mindezt úgy jelenti ki, hogy a gyakorlatban soha nem is ellenőrizte, mondjuk csak annyival, hogy a távozni készülő kolléga másolási szokásai megváltoztak-e az utolsó hónapban.
Miközben a CIA sem merné száz százalékban azt állítani, hogy tőlük soha, senki nem visz ki adatot, a magyar vállalatvezetők jelentős része azt gondolja, hogy egy „fekete dobozzal” és egy tűzfallal meg is oldották az összes biztonsági kérdést – mondta Bíró.
És minél kisebb egy cég, annál sérülékenyebb is, ha egy-egy fontos adat vagy információ kikerül. Ehhez képest az látható, hogy a kis cégek veszik legkevésbé komolyan az adatbiztonságot.
A felmérés kitért arra is, hogy gyakorlatban és elvben hogyan állnak ellen a cégek az áfacsalásnak. Az eredmény megint csak elkeserítő. Arra a kérdésre, hogy „Mit tenne, ha tudomást szerezne, hogy külföldön értékesített terméket, Magyarországra hozzák vissza és itt adják el a partnerei?" a válaszadók 27 százalék azt mondta, hogy nem is foglalkozna ezzel, 22 százalék pedig nem tudja, hogy mit kellene tennie. Vagyis a cégvezetők majdnem fele önként és dalolva szaladna bele egy masszív adócsalásba. Szintén a megkérdezettek 20 százaléka mérlegelés nélkül fogadná el, ha egy beszállító azt közölné, hogy a jövőben egy bizonyos alapanyagot egy közvetítőn keresztül szállít majd. További 18 százalék pedig nem tudja, hogy mit csinálna. Vagyis egy erősen a NAV előtt piros posztós területen szintén belesétálnának egy olyan helyzetbe, amelynek a kimenetele több mint kockázatos.
Az információtechnológia kifejezés az átlagembernek és vállalkozónak inkább tűnik tömegoszlatónak, valami nagyon unalmasnak, amit úgysem értünk, használni meg főleg nem tudunk. Pedig az ismeret és a jó használat élet-halál kérdése lehet egy vállalkozásnál.
5 071 632 000 forint, 2 658 350 euró, 1 257 100 dollár.
