Feloszlatná a katonai szárnyát az Aszadot megbuktató iszlamista szervezet
A cél egy közös szíriai haderő létrehozása lenne, de a HTS üzent a kurdoknak is, és kizárta az állam szövetségi átszervezését.
A cél egy közös szíriai haderő létrehozása lenne, de a HTS üzent a kurdoknak is, és kizárta az állam szövetségi átszervezését.
A bíróság ezen túl súlyosbító körülménynek tekinti, ha a bűncselekmény nemi alapon történt.
Tavaly tavasszal jelentették be a tagok, hogy abbahagyják a közös zenélést, de nem bírják így tovább.
A csepeli mellett már féltucat másik helyi Fidesz-szervezetet feloszlattak az elmúlt hónapokban. Az “újjászervezés” oka lehet az, hogy a csoportok nem hozzák a pártközpont által elvárt eredményt, így simítják el a belső ellentéteket, és gyakran pozícióharcoknak is véget vetnek ezzel. A Fidesz régóta kezeli így, erőből a “gyulladásos gócokat”.
Az egészből tavaly egy bizarr időközi választás kerekedett, de a hírt csak most erősítették meg az érintettek.
Németh Szilárd Fidesz-alelnök már évekkel ezelőtt azt akarta, hogy párttársa, Borbély Lénárd ne maradjon csepeli polgármester. A konfliktus most a helyi alapszervezet feloszlatásával szintet lépett. Németh állítólag nehezen emészti meg, hogy már nem ő irányítja a kerületet. Noha kívülről ő tűnik erősnek, a helyben élők szerint Borbély sem gyenge.
A tüntetők "kenyeret, munkát és szabadságot" követeltek.
Bőcs, Abaújszántó, Tarcal, Tiszaújváros, Borsodszirák, Vaja, Csaholc, Létavértes, Vámospércs és Gesztely maradt alapszervezet nélkül.
Mario Draghi lemondását Mattarella csütörtökön elfogadta, a miniszterelnök egyelőre ügyvezető kormányfőként folytatja munkáját.
A Népszavához eljutott iratokban az áll, hogy „Farkas Flórián tevékenysége súlyosan veszélyezteti az egyesület törvényes működését”.
Lapid csak ideiglenesen tölti majd be a kormányfői posztot, új választásokat írnak ki.
A Lázár János választókörzetének falujában szerdán hét képviselőből négyen szavaztak az új választásra.
A képviselők arra hivatkoztak, hogy nem tudnak tovább együtt dolgozni a polgármesterrel.
A momentumos polgármestert két hétre felfüggesztette a képviselő-testület. Ha a kényszerszünet lejár, Balogh Csaba lép majd.
A döntése ellen lázadó képviselők válaszul megszavazták az elnök felfüggesztését hivatalából.
Május 20-ra tűzte ki a parlament Volodimir Zelenszkij megválasztott ukrán államfő beiktatását. A hír csak első látszatra lényegtelen: a közeli dátum azt jelenti, hogy a választás második fordulóját közel háromnegyedes többséggel megnyert, komikusból lett elnöknek még éppen van ideje arra, hogy feloszlassa a törvényhozást, és előrehozott választást írjon ki.
Elnökválasztás lesz Mauritániában, a kormány úgy döntött, felszámolja a törpepártokat, ennek 76 szerveződés esett áldozatul. Így ismaradt még 28 működő politikai szervezet.
Levélben jelentette be a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet, hogy döntött szervezetének teljes feloszlatásáról és működésének végleges befejezéséről – közölte az eldiario.es című internetes újság szerdán.
A párt annyira a Fideszt látja egyetlen megoldásnak, hogy nemhogy nem indul a választáson, hanem fel is oszlatja magát, nehogy valakit megzavarjon.