60 évvel ezelőtt robbantották fel a Nemzeti Színházat, sosem látott filmfelvétel került elő a pusztításról
Mintha belépnénk a végóráit élő ikonikus épületbe. Ha állna, idén ünnepelnénk fennállásának 150. évfordulóját.
Mintha belépnénk a végóráit élő ikonikus épületbe. Ha állna, idén ünnepelnénk fennállásának 150. évfordulóját.
A szemtanúk elmondása szerint recsegő hangot hallottak, mintha egy elektronikus eszköz égett volna.
Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke közzétette a csütörtöki ülésen elhangzott információkat a Libanonban felrobban csipogók magyar vonatkozásáról. Nem kell emelni Magyarország terrorfenyegetettségi szintjét.
Ha minden igaz, a mostani a negyedik sikertelen fellövési kísérlet.
Azt egyelőre még nem tudni, hogy vannak-e halálos áldozatok.
A helyszínen egy idős nő vesztette életét, feltehetően füstmérgezésben halt meg.
Rendkívül komoly tüzet okozott egy ismeretlen okból meghibásodó e-kerékpár, az ijesztő esetet egy kamera is megörökítette. Érdemes lehet megfontolni néhány tanácsot az efféle eszközök töltésével kapcsolatban, hogy ne történjen tragédia egy hasonló esetből.
Egy férfi nem akarta, hogy szakításuk után az élettársáé legyen a házuk, amit a bíróság a nőnek ítélt. Gázpalackokat hordott az épületbe, benzint locsolt szét a szobákban és lőszereket vitt a pincébe. Az ügyészség a napokban emelt vádat ellene – tudósított kedden az RTL Híradó.
Nős szeretője nem akart vele szilveszterezni, a féltékeny nő ezért szedte le a fűtőtest gázcsövét 2014 végén a szolnoki házukban. A kisfia is az épületben volt. Mindhárman életveszélyesen megsérültek.
A szíriai helyzet miatt a Mol irányítása alatt álló horvát társaság 2012 óta feladta ottani mezőit, de hírek szerint a kitermelés azóta is folyt.
Ismeretlenek ölték meg a donyecki szakadár fegyveresek egyik parancsnokát, Arszen Pavlovot – jelentették hétfőre virradóra orosz és ukrán hírportálok.
Dabas közelében semmisítették meg csütörtökön a tűzszerészek azt a két hatalmas bombát, amelyeket a napokban találtak a fővárosban. Az egyik a Kamaraerdőből, a másik az Infoparkban került elő.
Ismeretlen elkövető, házi készítésű, szögekkel megtöltött robbanószerkezetet hagyott egy autóbuszon a dél-lengyelországi Wroclawban. A gyanús tárgyat időben eltávolítottak a járműről, de a járdán felrobbant, és egy ember megsebesült
A szerb főváros egyik ismert cukrászdájában robbantotta fel magát egy ötven év körüli férfi délután fél egy után. A környező épületekben is érezték a detonációt. A férfi meghalt. Sérültekről nincs hír.
Egy nyugalmazott francia titkosügynök bocsánatot kért azért, hogy 30 évvel ezelőtt társaival felrobbantotta a Greenpeace Rainbow Warrior nevű környezetvédelmi hajóját. Egy ember meghalt. A hajó tragédiája nemzetközi incidenst okozott, amely alaposan megtépázta Franciaország hírnevét.