A látszat csal: nem megy jól az építőiparnak
Tavaly a cégek 10 százalékát törölték a szektorban.
Tavaly a cégek 10 százalékát törölték a szektorban.
A csődök és felszámolások száma nagyjából 20 százalékkal esett vissza, míg a kényszertörlések száma több mint 25 százalékkal mérséklődött 2016-ban. Ezzel szemben a végelszámolások száma közel 10 százalékos emelkedést mutatott. A magyar gazdaság bedőlési indexe a tavalyi évben tovább javult; 0,3 százalékpontos csökkenést követően megközelíti a másfél százalékot.
Bár a törölt cégek döntő többsége mikrovállalkozás, a nagyvállalati körből is dőlnek össze milliárdos árbevételű gigacégek.
A Guest Zrt. vagyona pár év alatt megsemmisült.
Hátrányosan érintheti a finanszírozó bankokat a Kúria friss határozata, amely szerint a jövőbeni követeléseken önmagában a zálogjog megalapításával nem jön létre zálogjog. Azaz már nem visz mindent a bank.
A távol-keleti piacot is célba venné a nagy múltú húsipari cég termékeivel az új tulajdonos.
A hazai cégstruktúra eddig is fővároscentrikus volt, a cégalapítások alapján pedig továbbra sincs veszélyben Budapest szerepe. A tendencián a vidékre irányuló EU-s pénzek sem sokat segítettek.
Az állam átvette az irányítást az egyik legnagyobb malomipari cégnél, a felszámolás alatt álló Sikér Kft-nél.
A calais-i "Dzsungel" felszámolása után a francia hatóságok hétfőn megkezdték egy jóval több mint száz sátorból álló párizsi menekülttábor, ahogy ők fogalmaznak, megtisztítását is.
A cég már évekkel ezelőtt azért adta el a hotelt, mert nem tudta fizetni a hiteleit.
Az idei harmadik negyedévben 1341 építőipari céget töröltek, ami még mindig magasnak számít az ágazat nagyságrendjéhez képest, de az előző évek azonos időszakaihoz viszonyítva már kicsit szebb a kép.
Új felszámoló érkezhet a Quaestor értékpapírcégéhez, ő már a negyedik lesz az Orgovány és vidéke bedőlése óta. Ádám Éva felszámolóbiztos „egészségügyi okok miatt kezdeményezte a munkaviszony megszüntetését".
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) nyomozó hatósága tavaly mintegy 7672 ügyben indított büntetőeljárást, ez 24 százalékkal kevesebb, mint 2014-ben. A bűnügyek teljes elkövetési értéke 136,6 milliárd forintot tett ki, ez több mint 12 milliárd forinttal múlta alul az előző évit. A vádemelési javaslattal lezárt nyomozások száma ugyanakkor néggyel, 2815 esetre nőtt.
Csak 2016-ban több mint 13 ezer magánszemélyt tiltottak el a cégvezetéstől, ezzel 30 ezer felé emelkedett az eltiltott személyek száma. A kereskedelem, a vendéglátás, az építőipar és a tanácsadás a legfertőzöttebb ágazatok
Bár még nincs vége az évnek, a 2015-ös cégalapítási számokat, úgy tűnik, sikerül majd felülmúlni 2016-ban. Több mint 44 ezer céget töröltek eddig.
A magyar cégek mintegy 40 százaléka működik Budapesten. Ennek ellenére csökkenő tendenciát lehet megfigyelni a két évvel ezelőtti adatokhoz képest, mivel míg 2014 októberében 216 492 céget jegyeztek, addig idén október elején ez a szám már csak 207 233 volt. Ez közel 4,6 százalékos csökkenés.
A Mediacity Kft. tovább működhet, megegyeztek a felek.
Idén 6 százalékkal bővült a Magyarországon bejegyzett új cégek száma, ezzel szeptember végére már több, mint 19 ezer új vállalkozás indult el. A legnépszerűbb ágazat az építőipar, ahol az új cégek száma 19 százalékkal nőtt.
Bármennyire furán is hangzik, hazai környezetben havi 4 ezer cég törlése és 2 ezer alapítása már békés hónapnak számit. A békés időszak azonban vélhetően nem tart sokáig, hiszen a NGM által októberben bejelentett adócsomag néhány hónapon belül érezteti majd a hatását a cégstatisztikában is.
Újra elérte, sőt meghaladta az utazásszervező vállalkozások összesített nettó árbevétele a válság előtti 2008 évi szintet – derül ki az OPTEN cégadatbázisából. A 2008-as év 216 milliárd forintos forgalma után a szektor 2009-ben drámai árbevétel csökkenést volt kénytelen elkönyvelni, ahonnan évről-évre elért növekedéssel, csak a tavalyi évben sikerült újra meghaladnia a válság előtti szintet.