szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar cégek mintegy 40 százaléka működik Budapesten. Ennek ellenére csökkenő tendenciát lehet megfigyelni a két évvel ezelőtti adatokhoz képest, mivel míg 2014 októberében 216 492 céget jegyeztek, addig idén október elején ez a szám már csak 207 233 volt. Ez közel 4,6 százalékos csökkenés.

Júniusban a Bisnode céginformációs szolgáltató statisztikái alapján 206,5 ezer budapesti céget jegyeztek, azonban augusztustól októberig tartó növekedésnek köszönhetően októberben a cégszámok már elérték az előbb említett 207 ezret.

 Cégalapítások és felszámolások

Cégalapítás szempontjából a legnépszerűbb terület 2016-ban a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység volt, ahol idén már közel 1200 új vállalkozást hoztak létre. Hasonló népszerűségnek örvend az ingatlanpiac és a nagykereskedelem is, ahol 900-900 új cég alakult, illetve az építőipar, illetve az adminisztratív és szolgáltatást támogató szektorok is, hiszen mindkét ágazatban több mint 700 új vállalkozást jegyeztek 2016-ban.

A legtöbb kényszertörlési és felszámolási eljárással a nagykereskedelmi cégek találkozhattak, az ő esetükben még 41 százalékos mérséklődést követően is 1412 kényszertörlést regisztráltak idén. A kiskereskedelmi cégek esetében is magas a kényszertörlések száma; 2016-ban 976 eljárás indult ellenük, de az építőipari cégek (amely idén egyelőre a legnépszerűbb iparág cégalapítás tekintetében) és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységekben érdekelt társaságok ellen is mintegy 900 új eljárás indult, ami még 40 százalékos csökkenés a tavalyi évhez képest.

A cégalapítások tekintetében hasonló mértékű visszaesés figyelhető meg, mint a működő társaságok esetében, ugyanis 2016 első és harmadik negyedéve között 8 00 vállalkozást alapítottak Budapesten, ami az összes Magyarországon alapított cégek 45 százaléka – ez a részarány a 2015-ben 48,2 százalék.

Jelentősen csökkent a fővárosi cégek kockázatossága, hiszen a Bisnode Bedőlési Indexe alapján 2015 elején még a cégek 3,41 százalékát vonták csőd- vagy felszámolás eljárás alá egy év alatt, ehhez képest 2016 harmadik negyedévében ez az arány már csak 1,69 százalék volt. Végelszámolások tekintetében a budapesti cégek 13 százalékos növekedést mutatnak 2016-ban, ami elmarad az országos 15 százalékos átlagtól. Az eddigi évet tekintve az első negyedévben volt a legjelentősebb emelkedés, ugyanis ebben az időszakban közel 30 százalékal több eljárást indítottak, mint a korábbi években.

A cégeket érintő felszámolások az első három negyedévben összesen 6,64 százalékal csökkentek Budapesten – az országos átlag 16,6 százalék volt. A végelszámolásokkal és felszámolásokkal ellentétben a kényszertörlések budapesti alakulása jobb képet mutat, mint országos tekintetben, ugyanis a fővárosban 41,6 százalékal csökkent ez a fajta eljárástípus, míg az országosan mért átlag 27,8 százalék volt.

Alaposan felmorcosították az új dobozos VW-t

Alaposan felmorcosították az új dobozos VW-t

Zelenszkij: Putyin hamarosan meghal, ez tény 

Zelenszkij: Putyin hamarosan meghal, ez tény 

Nemzetközi elfogatóparancsot kértek Milorad Dodik ellen

Nemzetközi elfogatóparancsot kértek Milorad Dodik ellen

Brüsszel azt javasolja, mindenki csomagoljon össze háromnapi hideg élelmet

Brüsszel azt javasolja, mindenki csomagoljon össze háromnapi hideg élelmet