Válaszolt a Pride a rendőrségnek: szabadon vonulnak, nem hagyják magukat bezárni
A BRFK korábban azt mondta, idén újra kordonok közé szorítják a menetet.
A BRFK korábban azt mondta, idén újra kordonok közé szorítják a menetet.
Pedig a rendőrség tavaly bebizonyította, képes élő erővel is biztosítani a békés felvonulást.
A szélsőjobboldali Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom ellenállásra szólított fel az idei Budapest Pride ellen.
Fontos változás jön ettől az évtől a szépségversenyben a Me Too-mozgalom hatására. A versenyért felelős szervezet elnöke szerint ennek köszönhetően valószínűleg több nő érez majd bátorságot ahhoz, hogy elinduljon a megméretésen.
Skót függetlenségpártiak tízezrei vonultak fel szombaton Glasgowban az All Under One Banner (Mindenki egy zászló alatt) nevű skót függetlenségi szervezet évente megtartott rendezvényén - közölte a BBC brit közszolgálati média hírportálján.
Július 7-én, délután kettőkor találkoznak majd a felvonulók a Városligetben, onnan indul majd a tömeg a Kossuth térre. A szervezők mindent megtesznek azért, hogy a felvonuláshoz útközben is tudjanak csatlakozni, tehát nem akarnak rendőrségi kordonokat.
A magyar miniszterelnök Jarosław Kaczyński társaságában tartja magasba a kalapácsot, míg lengyel kollégája a sarlóval teszi ugyanezt. Jobboldali diktatúrák, áll a szocialista jelképen. A karneválozók senkit sem kíméltek.
A nők elleni erőszak felszámolásának világnapján Néma Tanúk névvel tartott felvonulást a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület. A menet résztvevői piros női alakokat vittek magukkal. Mindegyik az erőszak egyik áldozatát szimbolizálta, akit nevén nevezte, és halálának körülményeit is leírták. A felvonulás résztvevői gyertyákat gyújtottak az Országháznál. Szombaton az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Egyetem téri dísztermében konferenciát is tartottak a világnapon.
Az emberi jogokért vonultak fel Budapesten az Idetartozunk Egyesület szervezésében a Roma büszkeség napján szombaton, ahol a volt ombudsman is felszólalt.
Nagyszabású felvonulást tartottak hétfőn este Barcelonában, amelyen a résztvevők megerősítették, hogy október 1-én Katalónia megtartja a függetlenségéről szóló referendumot, a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére.
Karlik Cintia szerint az első szabad vonulás nagy vizsga lesz a magyar demokrácia számára, és a résztvevők nem hagyják magukat megfélemlíteni.
A résztvevők biztonságára hivatkozva.
Street food drosztokért, vagyis utcai étkezési helyekért vonultak fel Budapest belvárosában csütörtökön a büfékocsik (food truckok).
Szombaton három felvonulás is volt Budapesten. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt Békemenetet indított "a kormány és Oroszország védelmében", emellett biciklisek foglalták el a belvárost az I Bike Budapest keretében, és estére még egy CEU-elleni tüntetés is jut. Nem mellesleg világszerte több száz városban, Budapesten is zajlott a Séta a Tudományért akció, tiltakozásul Trump tudománypolitikai lépései, az intézmények költségvetési támogatásainak megvágása ellen. Ez volt tudósításunk az eseményekről percről percre.
Az I Bike Budapest miatt egyes tömegközlekedési járatok is módosított menetrend szerint közlekednek majd délután.
Számos kiállítás, program várja az érdeklődőket, az idei felvonulás lezárás nélkül valósulhat meg.
Kijevben fertőtlenítővel öntötték le a nőkkel szembeni erőszak ellen demonstrálókat, Ungváron "csak" félbeszakították a felvonulásukat.
Erősen ittas állapotban volt az a férfi, aki szombat este New Orleansban teherautójával belerohant egy felvonulást néző tömegbe, és elgázolt 28 embert – közölte vasárnap a helyi rendőrség szóvivője.
Matteo Renzi volt olasz kormányfőt ábrázoló, de Paolo Gentiloni jelenlegi miniszterelnök arcát viselő, egy méter magas kartonfigura sebesített meg hét embert, köztük öt nézőt, amikor lezuhant a toszkánai Follonica fürdőváros karneváli felvonulásának egy díszes kocsijáról.
A Republikánus Párt és Donald Trump határozottan elhatárolódott a fajgyűlölő Ku Klux Klan észak-karolinai felvonulásától, amellyel Trump elnökválasztási győzelmét akarja megünnepelni a szélsőséges szervezet.