Összeszólalkoztak az ellentüntetőkkel a Horthy emlékére felvonulók Budán - videó
A Mi Hazánk tagjai nem nézték jó szemmel, hogy antifasiszták fogadták őket a Gellért téren.
A Mi Hazánk tagjai nem nézték jó szemmel, hogy antifasiszták fogadták őket a Gellért téren.
Az autómentes hétvége keretein belül a Hősök terére várják a legfiatalabb kis motorosokat, akik adott esetben ajándékba kaphatnak egy-egy kis járgányt.
Ezzel a V8-as motorral szerelt nyitott tetős járgánnyal garantáltan az érdeklődés középpontjába lehet kerülni.
A Belügyminisztérium épületénél akart demonstrálni a Mi Hazánk, a rendőrség azonban nem engedélyezte a megmozdulást. Más ellentüntetések kaptak engedélyt, de a felvonulókat idén nem fogják körbekordonozni.
Kim Dzsong Un, Észak-Korea diktátora nemrég lefújta a látványos tömegrendezvényeket, mert "rossz szellemben folynak az előkészületek" és "nem megfelelő a szervezés". Ez a hivatalos verzió. A valóság azonban más.
Interjú a Budapest Pride két szóvivőjével, Karlik Cintiával és Peksa Kamával, akik úgy látják, ma egyes politikai csoportosulások számára a homofóbia egyfajta politika tőke, de ők mégis az eddigi legszabadabb Budapest Pride felvonulásra készülnek.
Bíróságra ment a Pride és a TASZ, hogy szabad lehessen az idei felvonulás. Megszületett az ítélet.
Vasárnap délután a Március 15. tértől indulva a Pesti alsó rakparton vonult végig Az élet menete Budapesten.
Szabad akadémiát és Palkovics László lemondását követelték az MTA függetlenségéért tüntetők Budapesten.
Holnap rendezik az 5. Rehab Critical Masst a belvárosban.
A felvonulók a mellrákszűrés fontosságára hívják fel a figyelmet.
A Miss America egymillió nézőt veszített, mert nem vonultatott fel bikinis lányokat.
Vasárnap ünnepelte 70 éves fennállását Észak-Korea, amely hagyományosan egy Kim Dzsong Un előtti katonai és civil koreografált felvonulással ünnepelte az évfordulót.
Lezajlott az idei Pride-felvonulás Budapesten. Az útvonalon voltak ugyan ellentüntetők, de inkább hangosak voltak, mint veszélyesek. Ebben a cikkben elolvashatja a jó hangulatú délután kronológiáját.
A Nyitottak vagyunk nevű kezdeményezésben részt vevő cégek vezetők és munkatársai idén is ott lesznek a Budapest Pride-on.
Közös közleményben állt ki az LMBTQ-közösségek mellett harmincnégy ország budapesti nagykövetsége és British Council.
Az új gyülekezési törvény két embertől számítja a gyűlést, és azt is kimondja, hogy betiltható egy tüntetés, ha a közlekedés rendjének sérelmével jár.
Megtartották vasárnap az elmúlt években már hagyománnyá vált melegfelvonulást Kijev belvárosában, amelyen idén az eddigiekhez képest a legtöbben, a hatóságok szerint mintegy 3,5 ezren, a szervezők szerint 5 ezren vettek részt.