Jól megdrágul a karácsonyfa idén
A meleg, csapadékszegény időjárás az oka.
Az ügy még 2012-re nyúlik vissza. A négy érintett dolgozó három fenyőfát és néhány üveg pezsgőt fogadott el egy pálinkafőzéssel foglalkozó cégtől.
A 21 méter magas vörös fenyő, amelynek december végéig kellene ékesítenie a Piazza Veneziát, már az ünnepek előtt elpusztult.
A karácsonyfa szállításakor csak néhány dologra kell odafigyelni, de azokra nagyon.
Egy kiszáradt karácsonyfa gyúlékonyabb, mint a papír.
A fekete pénteki leárazások okozta vásárlási roham után kitört a karácsonyi ajándékozási láz. November végén mindenütt karácsonyfákat látni New York utcáin.
Húsz százalékkal emelkedhetnek idén a fenyőárak a tavalyihoz képest, állítja a Fenyőfa.hu munkatársa. Virovecz Mária szerint 2017-ben a luc lesz a sláger.
Egy nyugdíjas házaspár ajánlotta fel a 20 méter magas ezüstfenyőt. Nem túl messziről, Pest megyéből érkezik.
Egy brit pilóta a karácsonyi készülődés hangulatát teremtette meg a levegőben a Luton–Cambridge–Birmingham–Oxford-négyszögben.
A webáruházi karácsonyfa vásárlás mellett nem csak a kényelem szól. Így csak azt a fát kell kivágni, amit meg is vesznek.
Pénteken felállítják, hétfőn elkezdik díszíteni, január 6-ig a Kossuth téren marad a sárszentmihályi család által felajánlott 36 éves fenyőfa.
Somogyban már készülnek a gazdák a karácsonyi dömpingre, máris megkezdték a kitermelést a fenyőültetvényeken. Olyan hegyes-völgyes országokba is exportálják a magyar fenyőt, mint Németország, Ausztria és Olaszország.
Vajon sírjunk vagy nevessünk ezeken a félresikerült megoldásokon? Ha elégedetlen volt az idei fenyőfájával, nézze meg ezeket!
Az özvegy szerint már odaköltözésükkor jelezték, hogy a fa akadályozza a feljutást szívbeteg férjéhez, de az önkormányzat ennek ellenére sem foglalkozott az üggyel.
Az FKF külön fenyőfajáratokkal összeszedi őket.
Egy hivatali visszaélésekkel foglalkozó szervezet szerint olcsóbban szállítottak norvég lucfenyőt a New York-i Rockefeller Centerhez, mint műfenyőt Belgrád belvárosába.
A Hír Tv szerint nem biztos, hogy jó ötlet volt csak a törzsénél rögzíteni a karácsonyfát a szállítás végén.
A legnépszerűbb az idén is a luc, a nordmann és az ezüstfenyő lesz.
A Városháza park téli fesztiválján, az Advent Budapest nevű rendezvényen állítják fel szerdán a főváros karácsonyfáját, amelyet másnap gyerekek segítségével díszítenek fel.