Elveszíti egyik fesztiválját Zamárdi
Keszthelyre költözik a B my Lake fesztivál.
Bejelentették a 2018-as Fishing on Orfű zenei programját. Brit garázsrocktól kezdve a női öntudatra ébredő punk-rockon át a legnépszerűbb magyar zenekarokig soroljuk a fellépőket.
hvg.hu
Az észak-olaszországi városban, Ivreán évről évre megrendezik a nagy narancscsatát. A gyümölcsök egyesek szerint fegyvereket helyettesítenek, mások szerint egy zsarnok vezető eltávolított heréit szimbolizálják.
hvg.hu
Sokszor, sok helyen, sokat cikkeztek arról, hogy a lemezipar összeomlása óta a koncertbevételek képezik az együttesek/előadók bevételeinek nagyját. Ezt most egy friss brit kutatás is alátámasztja. A hazai tendenciák is hasonlóak, mondja a hazai zeneipar egyik legfontosabb szereplője.
hvg.hu
Az 1968-ban Nyugat-Európában elindult mozgalmak, a civil kurázsi, a menekültek helyzete és a filmszakmát megrázó szexuális zaklatási botrányok is fontos témák lesznek a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale), amelynek programját kedden mutatták be a német fővárosban.
MTI
MTI
hvg.hu
Első alkalommal rendezik meg a Gödrei Töpörtyű- és Forralt Bor Ünnepet. Amit biztosítanak, az egyek között 5 kiló zsírszalonna és migránsmentes környezet.
T. R.
Mivel a zenekar az európai fesztiválok közül csak a Szigeten lép fel.
hvg.hu
És az is hír, hogy a velencei fesztivált idén hatnaposra bővítik.
hvg.hu
Fehérbe öltözött ünneplők köszöntik az újévet idén is Rio de Janeiro tengerparti negyedében. A világ másik felén, Sydneyben is készülnek már az óév búcsúztatására és az újév köszöntésére.
MTI
Elkészült az idei Bánkitó fesztivál filmes hangulatú aftermovie-ja, emellett a szervezők azt is bejelentették, hogy a következő évben egy képzeletbeli 2028-ba ugranak majd.
Bicsérdi Ádám
Török sajtóhírek szerint egy török néptánccsoport Budapesten lépett fel, de a tagok nagy része nem tért haza. Több lap úgy tudja, hogy menedéket kértek Magyarországon, de a bevándorlásügyi hivatal szerint nem nyújtottak be ilyet.
hvg.hu
A fesztiválra december elejétől lehet jegyeket vásárolni, adja hírül a fesztivál Facebook-oldala.
hvg.hu
A napokban jelenik meg Lévai Balázs Beállás – Ponyvarákenrol című regénye. A szerzőt kérdeztük a könyv születésének körülményeiről, valamint közlünk egy első ízben a hvg.hu Kult rovatában olvasható részletet.
Németh Róbert
2018-ban indul utolsó alkalommal útjára a főleg pop punk-, és alternatív rockzenekarokat felvonultató turnézó amerikai rendezvény, a Vans Warped Tour.
hvg.hu
Készült egy összeállítás arról, hogy vajon mennyire "hazajáró vendégek" a ma bejelentett VOLT-sztárfellépők.
hvg.hu
Újraéledni látszik az a régiós együttműködés, és közös gondolkodás – legalábbis ami a zenét illeti – ami egy évtizede már felütötte a fejét a visegrádi országok körében. Prágában a szomszádos országok zeneipari szereplői találkoztak annak érdekében, hogy még szorosabbra fűzzék a kötelékeket, és hogy hamarosan ne csak a UK vagy US, hanem a POL, vagy a HUN rövidítés is jobban csengjen majd a zenekarok nevei mellett Nyugat-Európában. Beszámolónk a Nouvelle Prague-ról.
Bicsérdi Ádám
A közönség hallásának védelmében olyan intézkedéseket vezetnének be, amik a zenei világ szerint veszélyeztetik a művészi szabadságot, a klubokat és a fesztiválokat.
hvg.hu
Miami, Berlin, Budapest, Washington, Jeruzsálem, San Francisco, Freistadt, Vlissingen és Temesvár után újabb két nemzetközi filmfesztiválon díjazták Török Ferenc legutóbbi rendezését.
hvg.hu
A legnagyobb svéd fesztivál, a Bravalla balhéi után poénként merült fel egy férfimentes fesztivál ötlete. A poénból úgy tűnik, valóság lesz, hiszen összejött a pénz a fesztre közösségi finanszírozásból.
hvg.hu