Lázár: Maradok és küzdök tovább
A Miniszterelnökségtől elköszönő miniszter üzent a makóiaknak, visszatért. Hasonlót a Terminátortól lehetett hallani.
A Miniszterelnökségtől elköszönő miniszter üzent a makóiaknak, visszatért. Hasonlót a Terminátortól lehetett hallani.
MTI
Az óvónőnek készülő fiatal a hazai fizetésének hétszeresét kaphatja meg, ha elvállalja egy írországi intézmény állásajánlatát. Mészáros Luca azzal vált ismertté, hogy az újabb Fidesz-győzelem után megírta: a mai 22 éveseknek nincs jövőképe Magyarországon.
hvg.hu
A Fidesz 2019-es önkormányzati választási kampányát viszi majd mint országos kampányfőnök. Távozását maga Kósa Lajos jelentette be egy, az Origón megjelent interjúban.
hvg.hu
A politikai elemző számításai szerint messze a Fidesz tudta a legnagyobb mértékben növelni a szavazóinak a számát, a Jobbik és az LMP pedig történetének legjobb eredményét érte el a mögöttünk hagyott választások során. Török szerint a stratégiai szavazás egyértelműen 2018 komoly újdonsága.
hvg.hu
Alakul a csapat, vannak új nevek és nagy visszatérők is.
hvg.hu
A Kúria döntött az ügyben.
hvg.hu
A Népszava úgy tudja, egy kormánypárti politikus utasította erre a Zsolnay Kulturális Központ ügyvezetőjét.
hvg.hu
A kormányszóvivő a Washington Postban megjelent olvasói levelében reagált a lap egy korábbi cikkére, amely a hazai demokrácia helyzetével foglalkozott, és igen erős kritikát fogalmazott meg Orbánnal és a Fidesszel szemben.
MTI
MTI
hvg.hu
Orbán a Fidesz-frakció május 3-i alakuló ülésén ismerteti majd az új kormánystruktúrát és az új miniszterek nevét.
hvg.hu
A miniszterelnök a munka becsületéről beszélt a XI. Szakma sztár fesztiválon, a HírTV pedig megkérdezte, mit üzen a tüntető fiataloknak. Videó.
hvg.hu
A biztonság kedvéért jól eldugták a közleményt.
hvg.hu
A Fidesz–KDNP zsinórban harmadik parlamenti választási győzelme közepette csekély figyelmet kapott, hogy Orbán Viktorék nyolc év után képletesen szólva elvesztették a fővárost április 8-án.
HVG
Mozgalmakat kell építeni, mert az ellenzék pártjai ebben a formában megbuktak. A parlamentből az utcára kell vinni a politikát, ha valaki sikeresen akar fellépni Orbán Viktor ellen. Mindezt úgy, hogy közben ömleni fog a gyűlölet. Ez a hvg.hu közéleti podcastja.
Tóth Richárd
Lázár János hétfőn elmegy Orbánhoz, de már most bejelentette, befejezte a munkát a Miniszterelnökség élén, és a jövőben nem akar kormánytag lenni, visszatér a hódmezővásárhelyi választókerületébe. A leköszönő minisztert azonban megelőzte Orbán, ő már péntek reggeli rádióinterjújában arról beszélt, átalakítja a Miniszterelnökséget.
T. R.
Az LMP társelnöke szerint Orbán azt játssza, hogy civilizációk harca zajlik, miközben a valós probléma az, hogy a magyar iskolákban nincsen fűtés. Korábban arról beszélt, hogy attól tart, a miniszterelnök börtönbe zárja, most azt mondja, mivel intenzív ellenzéki tevékenységre készül, minden benne van a pakliban.
hvg.hu
Valótlanságot állított a Magyar Helsinki Bizottságról a Fidesz, amikor arról tartott sajtótájékoztatót, hogy a civil szervezet törvénysértő módon nem átláthatóan működik. Erről azonban szó sincs, írja a Helsinki közleményében.
hvg.hu
A Fidesz tarolásának oka olyan tudatos szervezetépítés, információgyűjtés és mozgósítás, ami még a Fidesz erőforrásfölényét tekintve is teljesítmény – mondja a választásokat elemezve Filippov Gábor. A politológus szerint az ellenzék nem csaphatja be magát azzal, hogy csak a vidéken vesztette el a meccset, és fontos tanulság, hogy a politika feladatát nem fogja elintézni sem a sajtó, sem a civilek, sem a választók – kegyvesztett oligarchák pedig végképp nem.
A választások előtt Marsi Anikó és társai kiálltak és elmondták, Orbán Viktorra szavaznak. Ez a Kúria szerint jogsértő.
hvg.hu
Már most unásig ismételgetett toposz, hogy a Fidesz vidéken nyert nagyot, de a kép ennél sokkal árnyaltabb.
hvg.hu
Mészáros Luca a választások után írta meg a Facebookon, miért akar elmenni innen, és hogy mennyire kilátástalannak érzi a jövőjét. A lányt az elmúlt napokban többször megfenyegették véleménye miatt, de róla készült álhírekkel is találkozott, amelyekkel megpróbálták lejáratni.
hvg.hu