#Fidesz

VS: Nem Simicska lesz a veszprémi induló, Orbán biztos ebben

Ovádi Péter, Navracsics titkára visszalépett a jelöltségtől, a VS.hu szerint így nagy valószínűséggel Mihalovics Péter, Navracsics korábbi közigazgatási minisztériumi kabinetfőnöke indulhat a veszprémi időközi választásokon a Fidesz színeiben. Simicska Lajos indulását Orbán állítólag kizárta.






A Simon-ügy részleteire kíváncsi a Fidesz

Nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatást kezdeményez a Fidesz, hogy megtudhassa, hol tart most a Simon-ügy vizsgálata. Németh Szilárd szerint a Simon-ügyben bizonyítékok is a hatóságok rendelkezésére állnak, ezért a nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatással a korrupcióval szembeni határozott fellépésre vonatkozó amerikai kérésnek is eleget kívánnak tenni.


Eléggé erős lett ma a Magyar Nemzet címlapja – fotó

Címlapján számolt be csütörtökön a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Magyar Nemzet arról, hogy a Tárki felmérése szerint jelentősen csökkent a Fidesz népszerűsége. Másik vezető anyaguk pedig Simicska Lajos esetleges indulásáról szólt a veszprémi időközi választáson.



Tárki: földcsuszamlásszerű a Fidesz népszerűségvesztése

Novemberben csökkent a kormánypártok népszerűsége, ami minden bizonnyal a közelmúlt hazai és nemzetközi politikai konfliktusainak következménye lehet. Kisebb mértékben, de növekedtek az ellenzéki pártok táborai, viszont a legnagyobb mértékben a bizonytalanok és pártválasztásukat eltitkolók tábora nőtt meg – közölte a Tárki szerdán.


Újabb offenzívára készül az újjászervezett Orbán-stáb

Mivel a tüntetések és a népszerűségvesztés miatt úgy ítélte meg, „helyzet van”, újjászervezi a miniszterelnök a kommunikációs stábját. Habony Árpád is egy jól körülhatárolt feladatkört kapott a csapatban, pedig úgy tudjuk, a miniszterelnöki főtanácsadó szeretett volna három megnyert választás után „elemelkedni” a napi politikai ügyektől.




Orbán manyup-szószegését magyarázzák a Fidesz-KDNP-sek – videó

Jó munkához idő kell – válaszolta a fideszes Nyitrai Zsolt, amikor arról kérdeztük, miért nem valósul meg Orbán Viktor 2010-ben, az állami nyugdíjrendszerbe visszakényszerítetteknek tett ígérete. Be fogják tartani, amit a miniszterelnök ígért, csak nem tudja, mikor, mert nem ő a miniszterelnök – mondta a fideszes Pesti Imre. Magyarország gazdasági csődben volt 2010-ben, a rendszerből kivett pénzből ezt kellett orvosolniuk – magyarázta.


Kósa jókedvűen számolt be az új-zélandi buliról a fideszeseknek

Kínosnak tartják a Fideszben Kósa Lajos ügyeit. A pártban úgy vélik, az ügyvezető alelnök képtelen fegyelmezni magát, elszabadult hajóágyúként viselkedik, igaz, ezt nem merik a szemébe mondani. Ugyanakkor azt is zavarónak tartják, hogy „egy párhuzamos világban él”, hétfőn például jókedvűen számolt be párttársainak az új-zélandi kiruccanásáról.



Videó: Nem kér bocsánatot, viszont perel a riporterünket megrángató fideszes

Kerényi János fideszes képviselő november 17-én lerántotta riporterünk kamerát tartó karját, amikor ő egy kérdést szeretett volna feltenni neki. Egy héttel később megkérdeztük, nem érzi-e úgy, hogy bocsánatot kellene kérnie. Kerényi nem kér bocsánatot, viszont jogi lépéseket helyezett kilátásba a hvg.hu ellen, mivel szerinte ő nem rángatta a riportert, "csak a mikrofont tolta arrébb", tehát az ezzel kapcsolatos hírt rágalmazásnak tartja. Magyarázatában elmondta, hogy aznap fogorvosi kezelésről érkezett, amit – "a húszméteres síkfutásban világrekordot futó" – riporterünk nem vett figyelembe. Nem értjük az összefüggéseket.


Elemző: Ezúttal a Fidesz szavazói maradtak otthon

A Political Capital elemzőjét meglepte, hogy az újpesti időközi választáson ilyen nagy többséggel választották meg Horváth Imre MSZP-s jelöltet. Juhász Attila szerint a Fidesz néhány hónap alatt érte el azt a népszerűség-csökkenést, amit legutóbb csak két év után kellett elkönyvelnie.




Újpesten bizonyítaná a Fidesz, hogy még mindig van ereje

Az MSZP Újpestről kezdené el lebontani a kétharmadot, de nem talált egy olyan országosan ismert politikust sem, akinek jók lennének az esélyei. A Fidesz abban bízik, megint jobb lesz a mozgósításban és be fogja bizonyítani, a népszerűségvesztés ellenére is képes győzni. A főváros 11. választókerületében idén negyedik alkalommal járulhatnak az urnákhoz a választók: ezúttal a Kiss Péter (MSZP) halála miatt kiírt időközi országgyűlési választáson.