#Fidesz

Kubatov: nem vagyok csodafegyver

Mindent lehet jobban csinálni – Kubatov Gábor szerint ez az üzenete annak, hogy az MSZP nyerte hétvégén az időközi önkormányzati képviselő-választást Sopronban. A Fidesz pártigazgatója a Népszabadságnak adott interjúban azt mondta, hogy továbbra is képes egyszerre ellátni a pártigazgatói és a Fradi elnöki feladatait.


Magyar Szocialista Ellenzék

Másfél év van hátra a választásokig. Négy évvel ezelőtt ilyenkor már kavargott a közélet, mindenki leste, mikor megy már Gyurcsány, pártok gyilkolták egymást és saját magukat, készültek a következő felvonásra – most meg búbánat és pangás.


Túlhajtotta magát a trendfordulóra játszó MSZP Sopronban

Legalább annyi energiát ölt az MSZP a soproni időközi választásokba, mintha vasárnap egy parlamenti mandátum sorsa lett volna a tét. Bár két héten belül a második győzelmét aratja a párt, továbbra sem lehet messzemenő következtetéseket levonni az eredményekből, ráadásul október végén egy fideszes és egy jobbikos fellegvárban kell bizonyítsa az MSZP, hogy valóban képes fordítani.


A Fidesz sem találja alkalmasnak Tiffán kritizált hegyközségi javaslatát

Levette a hegyközségekről szóló törvényjavaslatot a mezőgazdasági bizottság a napirendről. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) korábban azt közölte, hogy nem ért egyet a tervezettel, mert az szerintük lehetetlenné teszi a termékpálya működését azzal, hogy a bortermelők nem lennének kötelezően tagjai a továbbiakban a hegyközségi szervezetnek.



Mesterházy szerint a Fideszt lábbal veri meg az MSZP

Reális programmal és lábbal – rendkívül sok személyes beszélgetéssel, a választók közvetlen megszólításával – le lehet váltani Orbán Viktort és a Fideszt - mondta Mesterházy Attila MSZP-elnök a Népszava szombati számában közölt interjúban.


Karácsony: Szájer sem ismeri rendesen az előzetes regisztrációt

„Te jó ég, milyen hülyeségeket fog beszélni” – Karácsony Gergely szerint erre figyelmeztette őt egy befolyásos fideszes politikus, mielőtt a szintén fideszes Kósa Lajossal vitázott az előzetes választási regisztrációról az ELTE Jogi Karán. Az LMP-s képviselő a vita után úgy látta, hogy a figyelmeztetés igaz volt. A politikus arról is ír a blogjában, hogy szerinte nemcsak Kósa Lajos felkészületlen a regisztráció ügyében, hanem Szájer József néppárti EP-képviselő is.


Ki csalt jobban: az MSZP, a Fidesz vagy mindkettő?

A Fidesz és az MSZP is élt szabálytalan eszközökkel a korábbi parlamenti és önkormányzati választásokon is – mondta a hvg.hu-nak egy korábbi többszörös kampányfőnök Kósa Lajos kijelentésével kapcsolatban, mely szerint a szocialisták 2002-ben és 2006-ban is választási csalást követtek el.


Tétényi csődöt kockáztató trükkel törné meg fideszes ellenfeleit

A két éve zajló állóháború áldozata lett Esztergom, amely szerdán egy állami inkasszó után fizetésképtelenné vált. Míg tavaly a volt polgármester, Meggyes Tamás mindenkit meglepő húzása miatt kapcsolták le a közvilágítást, állt le a gyerekek étkeztetése, most Tétényi Éva taktikázása miatt állt elő a csődhelyzet. Viszont ez a jelenlegi polgármestert erősíti, ugyanis az állam kénytelen lesz új adósságrendezést elrendelni, amivel Tétényi kilőheti Meggyesék tavaly alkotott, őt gúzsba kötő programját.


Együtt tüntet a Milla és a szolidaritás október 23-án

A Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) megállapodott az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport (Milla) szervezőivel, hogy október 23-án az általuk szervezett tüntetésen vesz részt a Szabad sajtó útján - közölte a Szolidaritás csütörtökön.



Origo: az MSZP-vel is lepaktálna a Fidesz Tarlós ellen

Annyira elmélyült a konfliktus a fővárosi Fidesz-frakció és Tarlós István között, hogy a fideszesek nyolcpontos ultimátumot adtak a főpolgármesternek, aki ellen a budapesti szocialistákkal is összefogtak volna - írja az Origo. Az együttműködés nehézségeiről Orbán Viktornak írtak levelet, aki Lázár Jánost bízta meg azzal, hogy tájékozódjon a kérdésben.


Fidesz: a regisztrációs törvényjavaslat figyelembe veszi az ombudsman kritikáját

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága által szerdán benyújtott javaslat figyelembe veszi azt a véleményt, amelyet Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke fogalmazott meg a magyarországi lakhellyel rendelkezők levélben történő választási feliratkozásával kapcsolatban - közölte a Fidesz-frakció.


Selmeczi több önbizalmat kíván az LMP-nek

A Fidesz szóvivője szerint nem tudni, melyik az LMP igazi arca, mert eddig úgy nyilatkoztak, hogy nem működnek együtt az MSZP-vel, most viszont közös akciót jelentettek be a szocialistákkal a választási regisztráció ellen, amit az előzetes egyeztetéseken még jó megoldásnak tartottak.




Tarlós: szokatlan lehet, hogy beszólok a sajátjaimnak is

A Fidesznek is kockázatos lenne politikailag, ha nem oldódna meg a cég tartós finanszírozása, és 2013 végén bedőlne a BKV – mondta Tarlós István a hvg.hu-nak adott interjújában arról, hogy egyelőre nem ismert, mik a kormány tervei az ügyben. A főpolgármester szerint az, hogy támogatja a kormányt, nem írhatja felül városvezetői küldetését, Mint mondta, a Fideszben senkit nem érhetett meglepetésként, hogy nem a végletekig lojális az őt támogató párthoz.


A bekapott pofont elemzi a Fidesz elnöksége

Még a Fideszben is csak találgatják a vasárnapi dunaföldvári választási bukás okait. A párt helyi vezetője azt mondta, nem számítottak rá, hogy ennyire aktívak lesznek a választók, a szocialisták szerint lélektanilag már biztosan trendfordulóról lehet beszélni.


Kerülő úton törhet az élre Schmitt sokat hibázó jobbkeze

Fontos kormányzati pozícióba kerülhet Schmitt Pál legfontosabb támasza. A hírek szerint helyettes államtitkári posztra kinézett Kiss Norbert két évig vezette az államfő hivatalát, amely 2010 óta hibát hibára halmozott, és képtelen volt kezelni Schmitt bakijait. Fideszes források szerint Kiss az utolsó percig szorgalmazta, hogy a nyilvánvaló botrány ellenére az idős köztársasági elnök a doktori-ügyben „küzdjön az igazáért”.


Schiffer: Egyértelmű nem Bajnai miniszterelnökségére

A Fidesz mellett az MSZP is a kétpártiság fenntartásában érdekelt, ezért az LMP szocialistákkal való összeborulása a 2014-es választási kampányban felérne az öngyilkossággal. Ennek megfelelően súlyos hibának tartaná Schiffer András, ha pártja részt venne egy esetleges Bajnai-kormányban. A jelenlegi miniszterelnök csak akkor győzhető le szerinte, ha a 2014-es választások tétje nem az ő maradása vagy leváltása lesz, hanem a Fidesz-kormány teljesítményét és jövőképét állítják majd pellengérre. Interjú az LMP korábbi frakcióvezetőjével.