Orbán: ha a kormánypárt kap még egy esélyt, hazatérnek a fiatalok
A miniszterelnök szerint ha pártja megnyeri a 2014-es választást, hat év múlva Magyarország olyan hely lesz, ahová a külföldre vándorolt összes magyar fiatal haza akar majd térni.
A miniszterelnök szerint ha pártja megnyeri a 2014-es választást, hat év múlva Magyarország olyan hely lesz, ahová a külföldre vándorolt összes magyar fiatal haza akar majd térni.
MTI
Egyre nő azok száma, akik egyik pártra sem szavaznának, nagyjából a felnőtt népesség fele nem tud, vagy nem akar választani. A tipikus bizonytalan választó viszonylag fiatal, szakmunkás képzettségű nő, aki kistelepülésen él, és ha a pártok jól kampányolnak, talán még el is menne szavazni. A még vacilláló polgárok leginkább a Fideszt utálják, ami elég ok lehet a kormánypártoknak, hogy bevezessék a regisztrációt.
Kovács Áron
Orbán Viktor október 23-án, az állami ünnepségen mond beszédet délután négy órakor - erősítette meg a híreket a kormányfő sajtófőnöke szerdán.
MTI
MTI
hvg.hu
Mezőgazdasági alapismeretekhez kötné a termőföldtulajdon szerzését Turi-Kovács Béla, a Fidesz-frakcióban politizáló kisgazda képviselő.
MTI
Mindent lehet jobban csinálni – Kubatov Gábor szerint ez az üzenete annak, hogy az MSZP nyerte hétvégén az időközi önkormányzati képviselő-választást Sopronban. A Fidesz pártigazgatója a Népszabadságnak adott interjúban azt mondta, hogy továbbra is képes egyszerre ellátni a pártigazgatói és a Fradi elnöki feladatait.
hvg.hu
Másfél év van hátra a választásokig. Négy évvel ezelőtt ilyenkor már kavargott a közélet, mindenki leste, mikor megy már Gyurcsány, pártok gyilkolták egymást és saját magukat, készültek a következő felvonásra – most meg búbánat és pangás.
Tokfalvi Elek
Legalább annyi energiát ölt az MSZP a soproni időközi választásokba, mintha vasárnap egy parlamenti mandátum sorsa lett volna a tét. Bár két héten belül a második győzelmét aratja a párt, továbbra sem lehet messzemenő következtetéseket levonni az eredményekből, ráadásul október végén egy fideszes és egy jobbikos fellegvárban kell bizonyítsa az MSZP, hogy valóban képes fordítani.
MLF
Levette a hegyközségekről szóló törvényjavaslatot a mezőgazdasági bizottság a napirendről. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) korábban azt közölte, hogy nem ért egyet a tervezettel, mert az szerintük lehetetlenné teszi a termékpálya működését azzal, hogy a bortermelők nem lennének kötelezően tagjai a továbbiakban a hegyközségi szervezetnek.
MTI
Szeptember 30-án Dunaföldváron, október 7-én vasárnap Sopronban maradt le a fideszes jelölt az időközi választásokon. A következő napok vitája arról szól, hogy a kis létszámú szavazókörzetek képesek-e trendforduló jelezni.
hvg.hu
Reális programmal és lábbal – rendkívül sok személyes beszélgetéssel, a választók közvetlen megszólításával – le lehet váltani Orbán Viktort és a Fideszt - mondta Mesterházy Attila MSZP-elnök a Népszava szombati számában közölt interjúban.
MTI
„Te jó ég, milyen hülyeségeket fog beszélni” – Karácsony Gergely szerint erre figyelmeztette őt egy befolyásos fideszes politikus, mielőtt a szintén fideszes Kósa Lajossal vitázott az előzetes választási regisztrációról az ELTE Jogi Karán. Az LMP-s képviselő a vita után úgy látta, hogy a figyelmeztetés igaz volt. A politikus arról is ír a blogjában, hogy szerinte nemcsak Kósa Lajos felkészületlen a regisztráció ügyében, hanem Szájer József néppárti EP-képviselő is.
hvg.hu
A Fidesz és az MSZP is élt szabálytalan eszközökkel a korábbi parlamenti és önkormányzati választásokon is – mondta a hvg.hu-nak egy korábbi többszörös kampányfőnök Kósa Lajos kijelentésével kapcsolatban, mely szerint a szocialisták 2002-ben és 2006-ban is választási csalást követtek el.
Kovács Áron
Kovács Áron
Kósa András
A két éve zajló állóháború áldozata lett Esztergom, amely szerdán egy állami inkasszó után fizetésképtelenné vált. Míg tavaly a volt polgármester, Meggyes Tamás mindenkit meglepő húzása miatt kapcsolták le a közvilágítást, állt le a gyerekek étkeztetése, most Tétényi Éva taktikázása miatt állt elő a csődhelyzet. Viszont ez a jelenlegi polgármestert erősíti, ugyanis az állam kénytelen lesz új adósságrendezést elrendelni, amivel Tétényi kilőheti Meggyesék tavaly alkotott, őt gúzsba kötő programját.
hvg.hu
A Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) megállapodott az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport (Milla) szervezőivel, hogy október 23-án az általuk szervezett tüntetésen vesz részt a Szabad sajtó útján - közölte a Szolidaritás csütörtökön.
MTI
MTI
hvg.hu
Az MSZP szerint a Fidesz-KDNP célja, hogy a Magyarországon élők közül minél kevesebben, a határon túl élő magyar állampolgárok közül viszont minél többen szavazzanak 2014-ben.
MTI
Annyira elmélyült a konfliktus a fővárosi Fidesz-frakció és Tarlós István között, hogy a fideszesek nyolcpontos ultimátumot adtak a főpolgármesternek, aki ellen a budapesti szocialistákkal is összefogtak volna - írja az Origo. Az együttműködés nehézségeiről Orbán Viktornak írtak levelet, aki Lázár Jánost bízta meg azzal, hogy tájékozódjon a kérdésben.
MTI
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága által szerdán benyújtott javaslat figyelembe veszi azt a véleményt, amelyet Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke fogalmazott meg a magyarországi lakhellyel rendelkezők levélben történő választási feliratkozásával kapcsolatban - közölte a Fidesz-frakció.
MTI
A Fidesz szóvivője szerint nem tudni, melyik az LMP igazi arca, mert eddig úgy nyilatkoztak, hogy nem működnek együtt az MSZP-vel, most viszont közös akciót jelentettek be a szocialistákkal a választási regisztráció ellen, amit az előzetes egyeztetéseken még jó megoldásnak tartottak.
MTI
Törölné a választási eljárási törvényjavaslatból három fideszes képviselő azt a megkötést, hogy csak a borítékba tett szavazólap érvényes. Gyorsabb szavazatszámlálással és harmincmillió forint megtakarításával indokolnak.
MTI
Avagy ki énekeli el az Internacionálét, mielőtt behozzák a húsos hasét? És hol van Braun Róbert?
Mong Attila