#Fidesz





Kell-e a Fidesznek tartania az utcától?

A Fidesz adópolitikája láthatóan a felsőosztálynak, illetve a középosztály felső rétegének kedvez, a kormánnyal szembeni elégedetlenkedők pedig a legszegényebb rétegek közül kerülhetnek ki. Kérdés, a „Gyurcsány, takarodj!” után vajon lesz-e „Orbán, takarodj!”.


Orbán Viktor ezt is jobban csinálta

A polgári körök húzása bejött a Fidesznek, s most a baloldal is a civil egység megteremtésével – és így önnön megszemélyesítésével - próbálkozik. Egyelőre nem sok sikert jósolnak nekik.


Szonda: továbbra is tarol a Fidesz

Új szavazókat egyik párthoz sem vitt az önkormányzati választások eredménye - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amit a Népszabadság közöl.


Kik állnak majd a közmédiumok élén?

A Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Tv és a Magyar Távirati Iroda lehetséges vezetőinek személyéről a legvadabb találgatások folynak, ám napokon belül kiderül, kik irányíthatják majd a közmédiumokat - írja a Hírszerző, felsorolva a szóba jöhető, esélyesnek tartott jelölteket.


Elherdált országom – Lendvai Pál ódivatú huhogása

Paul Lendvai a Magyarországra vonatkozó baljóslatok valóra válásának első jeleit keresi az „Elherdált országom – Magyarország átalakulóban” című, 252 oldalas könyvében. Még fél év sem telt el a Fidesz hatalomra jutása óta, de Lendvai máris leltárba gyűjti a szerinte aggasztó jelenségeket, és a valósággal keveset törődve, felvázolja a katasztrófa-forgatókönyvet, amit már az osztrák külügyminisztériumban is megelégeltek: lemondták a Lendvai könyv berlini bemutatóját - mutat rá Pelle János.






3,6 milliárd forintot költ a pártokra az állam

Mintegy 3,6 milliárd forintot szán a kormány jövőre az országgyűlési választásokon legalább egy százalékot elért pártok és pártalapítványaik támogatására - derül ki a parlamenthez benyújtott költségvetési törvényjavaslatból.


Elek–Lázár vita: viszonválasz a Fidesz frakcióvezetőjének

A Nemzeti Együttműködés Programja (82. oldal) kimondja: „Mindennek kiindulópontja, hogy maga az állam is törvénytisztelő legyen. A normakövetés nemcsak az állampolgároktól elvárt kötelesség, hanem a hatalomgyakorlókkal szemben is alapvető követelmény. A jogállami keretek között elfogadhatatlan, hogy parlamenti többsége birtokában a kormány alkotmánysértő törvények sorával bizonytalanítsa el állampolgárait, sodorja veszélybe a jogbiztonság alapelvét.” Mindezt a legnagyobb egyetértéssel olvastam, kedves János, talán jó lenne az idézetet kifüggeszteni a közintézményekben – írja viszonválaszában Elek István.