Most már tuti, hogy jön a Ben Affleck által rendezett Batman-film
A Warner Bros. megerősítette, hogy a következő négy évben megjelenik az Oscar-díjas színész-rendező filmje.
A Warner Bros. megerősítette, hogy a következő négy évben megjelenik az Oscar-díjas színész-rendező filmje.
Magyar animációs rövidfilmet hívott meg a május 11-én kezdődő Cannes-i Filmfesztivál. A filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programban versenyez Andrasev Nadja filmje.
Újra összefog Oscar-díjas színészével és a Lincoln írójával, hogy egy 1858-ban játszódó vallási botrányt dolgozzanak fel.
Kijött a második előzetes a Legendás állatok és megfigyelésük című J.K. Rowling-adaptációhoz. Az év végén mozikba kerülő film a Harry Potter-sztori előtt, a harmincas években játszódik, New Yorkban.
A szubjektív beállítás révén a néző egy az egyben belehelyezkedhet egy szereplő nézőpontjába: ez a gyakran használt filmnyelvi eszköz a számítógépes játékokkal vált igazán ismertté, de története sokkal régebbre nyúlik vissza. A héten bemutatott, teljes egészében belső nézetből felvett Hardcore Henry apropóján érdemes végigvenni a filmtörténet legizgalmasabb szubjektív jeleneteit – vagy akár filmjeit.
A Hardcore Henry a filmes E/1 mintapéldája, egy olyan vizuális újdonság, ami a belső nézetes, lövöldözős (FPS) videojátékokra épít. Vagyis másfél órán keresztül a néző lehet Hardcore Henry, aki a futurisztikus Oroszországban kényszerül helyretenni a gazembereket, miközben saját múltját is próbálja összerakni. A történet egyébként nem több egy tisztességes akciófilmnél, itt-ott sci-fi beütésekkel, de az izgalmas forma miatt érdemes mozijegyre áldozni.
A rendező egyik állandó színésze, Cillian Murphy, illetve a One Direction egyik tagja is csatlakozott a Dunkirk című projekthez, amelynek forgatása egy hónapon belül elkezdődik.
A PSG nem épp szerénységéről híres sztárja egy Rambóhoz hasonló sorozatot álmodott meg. Saját bevallása szeint tíz film fedné le az egóját.
Az első különálló Star Wars-film, a Zsivány Egyes 2016 decemberében érkezik, most kijött az első komolyabb ízelítő belőle.
Az egyik legfontosabb független filmes lap, az Indiewire számolt be Gárdos Éva készülő filmjéről.
Roahl Dahl gyerekkönyvét egy igazi nyári családi filmmé adaptálta a rendező, aki egy kicsit félreteszi a komolykodást, és az E.T.-féle filmjeinek hangulatához tér vissza.
A mozi és a filmszalag melllett kampányoló rendező filmje, a Saul fia már akár telefonon is megnézhető. Közben a DVD- és Bluray-kiadás a Star Wars iránti érdeklődést is felülmúlhatja.
Az író, aki híresen ki nem állhatja a Kubrick-féle Ragyogás-adaptációt, most maga felügyeli a folytatás munkálatait.
Az Oscar-díjas Nemes Jeles László édesapja 250 millió forintos támogatást kapott a Filmalaptól.
A Saul fia diadalútja és Zányi Tamás mestermunkája szerencsésen ráirányította a figyelmet a filmkészítés egyik legjobban negligált területére, a hangra. A hangvágás, vagyis hangi utómunka – a vágáshoz hasonlóan – az egyik megkerülhetetlen része a filmalkotásnak. A hangkulissza a film legmélyén megbúvó, zsigerekre ható összetevő, amely nélkül elképzelhetetlen egy igazi film- vagy moziélmény.
Majd' húsz év után idén szeptemberben végre elkezdheti forgatni a filmet Terry Gilliam – persze hisszük, ha látjuk.
Egy jövőre elkészülő magyar sci-fiben egyszerűen kiszárad a Duna. Már a trailer is olyan nyomasztó, hogy inkább bele sem merünk gondolni.
Az Európa-szerte régóta népszerű magyar rendező Bradley Cooper főszereplésével forgathat filmet, valószínűleg kiemelkedő költségvetéssel.
Az Infernót rendező Ron Howard tett ki egy képet a Twitterre a zárt körű vetítésről. Ezek szerint hamarosan érkezhet az első előzetes is filmhez.