A híres színészből lett rendezők filmjei azért rizikós vállalások, mert sosem lehet eldönteni, hogy azért készülnek el, mert tényleg van bennük fantázia, vagy egyszerűen csak a rendező nevével próbálnak eladni egy átlagos forgatókönyvet. Az előbbire is láttunk már jó néhány példát Clint Eastwoodtól Ben Affleckig, de Jodie Foster filmjeit elnézve, az ő esetében inkább az utóbbiról beszélhetünk.

Bár a kilencvenes évek első felében már rendezett két filmet (Más, mint a többiek, Egy békés családi ünnep), a 2010-es években indította be igazán direktori karrierjét Foster. 2011-ben ő hozta vissza a hollywoodi körforgásba az akkora már részeges botrányai miatt a kitaszítottság szélére került Mel Gibsont, akivel együtt játszottak A hódkoros című furcsa házassági drámában.

TriStar Pictures

Később ő is rákapott a nagy filmrendezők tévémániájára, és olyan nagy sikerű sorozatokban rendezett egy-két epizódot, mint az Orange Is the New Black és a House of Cards, miközben színészként 2011 óta csak az Elysium című sci-fiben tűnt fel. 2012-ben került bele a Pénzes cápába, de két évvel később kezdett el csak összeállni a projekt, amikor a Foster által kiszemelt színészek is beszálltak – valószínűleg nem esett nehezére megszerezni George Clooney-t és Julia Robertset, de hogy a fiatalabb generáció is képviseltesse magát, a britek nagy ígérete, Jack O’Connell is helyet kapott a szereplők közt.

A film címe (angolul: Money Monster) az amerikai tévékben igen népszerű pénzügyi műsorokra épít – a leghíresebb talán Jim Cramer Mad Money-ja –, melyekben egy-egy gazd-guru hatalmas show keretében tőzsdézik és spekulál, ad tanácsokat befektetésre. A Pénzes cápa guruja Lee Gates (George Clooney), aki az előző napokban egy rossz tippet adott nézőinek, így aki a tanács alapján fektetett be, nagy pénzt bukott. Így járt a fiatal Kyle (Jack O’Connell) is, aki futárnak öltözve jut be a csatorna épületébe, és ejti túszul élő műsorban Lee-t.

A férfinak 60 ezer dollárjába került az állítólagos algoritmusbeli hibának köszönhető befektetési tanács, ami lehet, hogy a jómódú tévésztárnak nevetséges összeg, de a tipikus munkásosztálybeli srácnak ráment az anyja teljes öröksége. Az alaphelyzet sokat ígér: itt aztán körbe lehet járni a szenzációhajhász média bűneit, a korrupciót, a jól ismert Wall Street-dilemmákat. Ezt ugye az utóbbi pár évben megtette Scorsese (A Wall Street farkasa) is, és az idei sztárparádé, A nagy dobás sikere sem volt véletlen.

TriStar Pictures

Még egy nagyszabású pénzügyi drámát készíteni merész vállalkozás volt, és hát ebbe szépen bele is bukott Foster, filmje ugyanis nemhogy egészen új szempontból nem tudja megközelíteni a témát, de – a legalább friss megközelítésű A hódkorossal ellentétben – annyira ragaszkodik az idejétmúlt hollywoodi klisékhez, hogy

1. az életszerűtlenségig megy a szentimentális krízisbemutatásban,
2. amikor pedig a tényleges problémákkal próbál foglalkozni, akkor nagyon nagyot akar mondani, és karikatúrává teszi a szereplőit.

A pénzügyi válságban lévő fiú és az életéért küzdő műsorvezető helyzete mellé ráadásul még Julia Robertsnek is kellett valami értelmet találni a cselekményben, ezért egyrészt ő válik Kyle anyafigurájává, másrészt pedig egy kis régi harcostárs-dráma is felsejlik Clooney és az ő karaktere közt. Ahogy azt tőle az utóbbi időben megszoktuk, átlag feletti alakítással hoz egy amúgy nem túl érdekes szerepet, így nem is nagyon lehet rá haragudni, legfeljebb a forgatókönyvírókra.

TriStar Pictures

És hát Clooney-ban sem gyakran csalódunk, az Áve cézár sem volt egy igazi remekmű, de ő mégis feldobta az összes jelenetét – és hát, valljuk be, az arroganciától sem idegenkedő gazdag, népszerű férfi szerepe azért olyan messze nem is áll tőle. Jack O’Connell igazán Angelina Jolie eposzinak szánt, de végül csak közepesre sikeredett Rendíthetetlenjében mutatta meg először, mit tud, de ebben a filmben is bizonyítja, miért verseng érte a filmvilág krémje – hamarosan Terry Gilliam ősidők óta várt Don Quijote-filmjében láthatjuk majd.

Sidney Lumet kultikus 1976-os filmjére, a Hálózatra sem lehet mondani, hogy túl távol tartotta volna magát a demagógiától, de amíg ott komplex képet kaptunk a média működéséről, veszélyeiről, és a karakterek sem olyan egydimenziósak, mint például a Pénzes cápa kapzsi cégvezére, a The Affairből ismert Dominic West által alakított Walt Camby, aki egyértelműen csak azért van a sztoriban, hogy a tévésztár és a kétségbeesett túszejtő valaki ellen össze tudjon fogni.

Utólag akárhány jelenetre is próbálok visszagondolni, a mesterséges feszültségteremtések mellett csak a komikumok maradtak meg a pozitív oldalról: a vérkomoly sztori és a könnyed hangvétel tíz-húsz éve simán elfogadható mix lett volna, de ma ennél eggyel píszíbb a kor, és erre a jegypénztáraknál is reagálnak: ahogy a Rendes fickók, úgy a Pénzes cápa sem szakított nagyot, a szóban forgó sztárok jelenléte ellenére.

A Pénzes cápát leginkább egy korrekt B-filmként tudnám elképzelni: a fontos témát az olcsóbb szórakoztatást nyújtó oldalánál fogta meg, ami önmagában könnyen felejthető, de egy duplavetítésnél tökéletesen megágyazna egy komolyabb darabnak. Szóval mindenki nézze meg ezt, aztán jöhet Scorsese vagy Oliver Stone vonatkozó eposza.