A Netflixen most megjelent orosz játékfilm nem minden részlete egyezik a 2019-es nagy sikerű HBO-s angol minisorozat mozzanataival. A Csernobil 1986-tal Danyila Kozlovszkij katasztrófafilmet forgatott.
Berlinben is díjazták, most pedig online elérhető Fliegauf Bence új bemutatója, a Rengeteg – Mindenhol látlak, amelyre minden értelemben igaz, hogy ilyen filmből nagyon keveset látni. Nem érdemes kihagyni.
A sport összehoz másokkal. A sport láthatóvá tesz és segít leküzdeni az előítéleteket – de ha az LMBTQI-emberek lehetőségeit vizsgáljuk, gyakran az előítéleteknek lejt a pálya. Megnéztük a Kapd el a ritmust – a sportvilág queer felforgatása című dokumentumfilmet.
Védte a művészi szabadságot az amerikai politikával szemben, zenélt a rendszerváltáskori Budapesten, stílusok fölé emelkedve alkotta meg a saját világát, melyben negyedszázadon át írta az újabb és újabb remekműveket. Most Alex Winter, amerikai rendező foglalta össze pályáját.
Az empátia és a kompromisszumkészség hiánya, a sértettség, a keserűség és a bosszúvágy mérgezi az emberi viszonyokat Fliegauf Bence új filmjében, amelynek egyik mellékszereplőjét a Berlinalén díjazták.
Öt percig tapsolt állva a közönség a cannes-i filmfesztiválon szerdán este, amikor levetítették Enyedi Ildikó legújabb filmjét, A feleségem történetét. A szerelmes hajóskapitányról és titokzatos feleségéről szóló drámát több mint 30 éve tervezi megrendezni Enyedi. A fesztivál utolsó előtti napján faggattuk a rendezőt, mit szól az amerikai kritikákhoz, és sikerült-e megvalósítani, amit a filmjében eltervezett. Elárulta, min borult ki a cannes-i premier előtt, ki lesz Jakob Störr magyar hangja, illetve melyik videójátékból készülő sorozatba szállna be szívesen.
A Cannes-ban debütáló Evolúcióval a Mundruczó–Wéber szerzőpáros egy generációkon átívelő problémát szeretne megmutatni a traumafeldolgozásról és az újjáéledő gyűlöletről.
A 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában fog debütálni a Diana walesi hercegnő életéről szóló Spencer című dráma Kristen Stewart főszereplésével - értesült a The Variety című filmes portál.