Egy zseni és az atombomba
Christopher Nolan az atombomba atyjáról, a zsidó származású amerikai elméleti fizikus Robert Oppenheimerről forgat életrajzi filmet. A főszerepet az ír színész, Cillian Murphy, a Peaky Blinders főszereplője kapta.
Christopher Nolan az atombomba atyjáról, a zsidó származású amerikai elméleti fizikus Robert Oppenheimerről forgat életrajzi filmet. A főszerepet az ír színész, Cillian Murphy, a Peaky Blinders főszereplője kapta.
MTI
Szeptember 27-én lett volna 100 éves a magyar filmművészet, de nyithatjuk szélesebbre a perspektívát, a modern magyar kultúra egyik legjelentősebb alakja, Jancsó Miklós. Gazdag életművéből válogattunk.
HVG
Hideglelős hangulatú filmet forgatott Fabricius Gábor a 80-as évek elejének sötét oldaláról, de az Eltörölni Frankot, amellett, hogy rendkívül nyomasztó, sajnos nyomasztóan zavaros, és sokszor nyomasztóan unalmas is.
Az izlandi Valdimar Jóhannsson elsőfilmesként nyerte el idén Cannes-ban az Un Certain Regard szekció zsűrijének díját a magyar mozikban is látható Bárány című alkotásával, amelyben egy újszülött jószágot a gyerekeként nevel egy farmerházaspár. Ez csak a kezdete a feszültséget mindvégig fokozó történetnek.
A német nyelvterület legfrissebb, javarészt díjnyertes filmjeiből válogatott az idei, immár 10. Szemrevaló Filmfesztivál.
hvg360
Elindult kedden Bajkonurból a Nemzetközi Űrállomásra az első játékfilmes forgatócsoport a Szojuz MS-19 űrhajó fedélzetén: Julija Pereszild színésznő és Klim Sipenko rendező-producer Kihívás munkacímmel forgat filmet a világűrben.
MTI
A társadalom peremén élők történeteit dolgozza fel filmjeiben a 31 éves rendező, aki saját gyerekkorának nehéz pillanatait is felhasználta első egész estés filmjéhez, a héten mozikba került Külön falkához.
Ahogy a törökök a szappanoperáikkal, úgy szerezne az Orbán-kormány a Hunyadi-sorozattal magának külföldön is tekintélyt. Tízmilliárdnál is többet költ az állam arra, hogy nézhető alkotás szülessen. Az amerikai sorozatok színvonalát az árat tekintve már sikerült elérni.
Oroszi Babett
Négy televíziós filmtervnek ítélt meg gyártási támogatást a Nemzeti Filmintézet.
MTI
A Hunyadiak története egész Európát érinti, a történet olyan erős, hogy a fantasyműfaj határait súrolja, tehát mindenütt a világon kíváncsiak lehetnek rá – véli Káel Csaba a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
hvg.hu
A királyi család is képviseltette magát a londoni világpremieren, nem is akárhogy. A filmet szeptember 30-ától vetítik a brit és a magyar mozik is.
MTI
MTI
hvg.hu
Nem volt hajlandó nem szabadnak lenni. 1921. szeptember 27-én született a magyar filmművészet egyik legnagyobb alakja, Jancsó Miklós, aki sajátos, új filmnyelven mesélt a kisember és a hatalom viszonyáról, az elnyomásról.
"Imádom a kulturális tarkaságot, a filmes sokszínűséget" - mondja a HVG-nek adott interjújában Léa Seydoux, aki Enyedi Ildikó A feleségem története című filmjével párhuzamosan forgatta a legújabb James Bond-mozit. A francia színésznő szerint a magyar rendező alkotása az európai filmművészet legszebb hagyományához tartozik.
Kristen Stewart alakítását máris Oscar-esélyesként emlegetik.
hvg.hu
Nő és férfi viszonyát feszegeti egy holland hajóskapitány és egy francia lány felkavaró házasságának analizálásával Füst Milán regénye, A feleségem története, amelyből elkészítette legújabb filmjét Enyedi Ildikó. Az operatőr Rév Marcell válaszolt a HVG kérdéseire.
Nem a féltékenységről szól A feleségem története című film a főszereplő Gijs Naber szerint. A holland színész a hvg.hu-nak mesélt az Enyedi Ildikóval való közös munkáról, a filmet ért negatív kritikákról, és arról, hogy mi a közös benne, illetve a vívódó, szerelmes-szenvedélyes Störr kapitányban.
Politikai ellencsapásnak látja a Gyurcsány-film producere, hogy az alkotást kevés moziban vetítik a premier hetében. A háttérben Kálomista Gábor Gyurcsány Ferencet látja.
hvg.hu
Az ikertornyok leomlását új megközelítésben ábrázolja az áldozatok hozzátartozóinak kárpótlásáról szóló Netflix-film.
hvg360
Porsche 928-asért eddig még sosem fizettek akkora összeget, mint most.
hvg.hu
Szörnyeteg vagy ember? – hangzik el többször is a nagy kérdés Guillermo del Toro Oscar-díjas filmrendező új thrillerének előzetesében.
hvg.hu