Most először használt mesterséges intelligenciát a Netflix filmkészítésre, és szerintük ez nem baj

A filmes alkotók a mesterséges intelligencia megjelenése óta próbálnak küzdeni az ellen, hogy gépekkel helyettesítsék őket. Most nagy lépés történt az ügyben, de a Netflix igazgatója szerint nem az a helyzet, amitől az alkotók félnek.

  • hvg.hu hvg.hu
Most először használt mesterséges intelligenciát a Netflix filmkészítésre, és szerintük ez nem baj

Most először használta a mesterséges intelligenciát (MI) arra a Netflix, hogy elkészítse egy játékfilm-sorozat egy részét – írja a The Guardian. Az argentin, El Eternauta című sci-fi sorozat egyik epizódjában használtak fel egy olyan jelenetsort, amelyet az MI készített. Ted Sarandos, a streamingplatform vezérigazgatója (borítóképünkön) szerint az MI „lehetővé teszi nemcsak azt, hogy olcsóbbak, de azt is, hogy jobbak legyenek a filmek és sorozatok”.

A sorozatban arra használták az MI-t, hogy megalkosson egy képsort egy összeomló épületről. Sarandos azt mondta: ezzel a módszerrel

tízszer olyan gyorsan elkészült a jelenet, mint ahogyan hagyományos eszközökkel készült volna, és jóval kisebb költségvetést tett lehetővé.

Sarandos azzal érvelt: egy ehhez hasonló sorozatnak egyszerűen nincs akkora költségvetése, hogy beleférjen egy hasonló jelenet hagyományos vizuális effektekkel való elkészítése. Reagált arra is, hogy a filmiparban az MI megjelenése óta sokan tartanak attól, hogy amiatt emberek fogják elveszíteni a munkájukat. Az írók Hollywoodot hosszú ideig lebénító 2023-as sztrájkjának például kiemelt célja volt, hogy elérjék: az új technológiát emberek kontrollálhassák, ne pedig az emberek lecserélésére használják.

Sarandos ezzel kapcsolatban azt mondta: „Itt valódi emberek végeztek valódi munkát, csak épp jobb eszközökkel. Úgy vélem, ezek az eszközök segítik az alkotóinkat, hogy még több lehetőségük legyen, és ez végtelenül izgalmas.”

Az igazgató minderről az után beszélt, hogy bejelentette: csaknem egymilliárd dollárral nagyobbat kaszáltak ebben a negyedévben, mint egy éve ugyanilyenkor.

Durván nőtt a Netflix negyedéves nyeresége

Csaknem egymilliárd dollárral kaszáltak többet, mint egy éve.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.