#finanszírozás

Végre a magyar gyerekekhez is eljuthat a forradalmi matekjáték

Több éves patthelyzet után sikerült visszaszerezniük találmányuk jogait a kisiskolás korosztály matematikaoktatását forradalmasító Mathterminds alkotóinak, így esély nyílt arra, hogy a raktárban porosodó játékok eljussanak a magyar gyerekekhez. Ehhez már csak egy sikeres Kickstarter kampány szükséges.



Ezért dobják vissza uniós pályázatát

Bár már több mint tíz éve lehet uniós pénzre pályázni Magyarországon, nem ajánlott rutinból megírni a pályázatot, mert az eljárásrend és a formanyomtatványok jelentősen megváltoztak. Mutatjuk, hogy mik a legjellemzőbb elutasítást eredményező hibák.



Csalók és pénznyelők ássák a közösségi pénzgyűjtés sírját

Hatalmas összegeket képesek összedobni a közösségi finanszírozási oldalakon egy-egy projektre, azonban azoknak az eseteknek a száma is nő, ahol a projektgazdák lelépnek a gyanútlan adakozók pénzével, vagy éppen csak elszámolták magukat, és nem tudják teljesíteni vállalásukat. Kérdés, hogy az esetenként ablakon kidobott dollármilliók mennyire szegik kedvét a támogatóknak, és futtatják zátonyra a bizalomra épülő rendszert.





Dől a pénz a kisvállalkozásokhoz

Az elmúlt 5 évben végrehajtott beruházásokat a mikro- és kisvállalkozások 84 és 85 százaléka saját forrásból finanszírozta, a saját forrás mellett a bankhitelek a mikrovállalkozások 26, a kisvállalkozások 39 százalékánál segítették a beruházásokat.







Erre figyeljen, ha katásként uniós pénzre pályázott

Fontos pontosító tájékoztatást tett közzé a kormány azoknak az adózóknak, akik a kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) hatálya alá tartoznak és a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében megkötött Támogatási Szerződéssel vagy Támogatói Okirattal rendelkeznek.





Remegve várják a kkv-k az uniós pénzosztást

Minden negyedik vállalkozás tervezi, hogy pályázik az uniós támogatások elosztását végző Széchenyi 2020 programba – derül ki egy kutatásból. A legtöbben technológiafejlesztésre, székhely- vagy telephelybővítésre, valamint kapacitásbővítésre fordítanák a pénzt. A kutatás szerint a pályázó cégek beruházásaik 81 százalékát uniós pénzből tervezik megvalósítani, e nélkül a fejlesztéseik 60 százaléka elmaradna.