Matolcsy finn kollégája az egyhavi bérét ajánlotta fel a migránsoknak
Egyhavi fizetését, tízezer eurót, vagyis 3,1 millió forintot adományoz a menekültek javára a finn nemzeti bank vezetője.
Egyhavi fizetését, tízezer eurót, vagyis 3,1 millió forintot adományoz a menekültek javára a finn nemzeti bank vezetője.
MTI
Mégy így is olyan lesz az adósbesorolásuk, amiről mi csak álmodunk.
MTI
MTI
hvg.hu
Megoszlanak a vélemények arról, hogy a tej fogyasztása egészséges vagy egészségtelen, és mint az ENSZ adataiból kiderül, az európai országok között is erős különbségek vannak a tej és a tejtermékek fogyasztását illetően. Valamilyen oknál fogva Finnország élen jár a tejivásban, nemcsak Európában, hanem a világon is vezet, évi 384 literrel fejenként. A magyarok évi 161 literrel az alsó középmezőnyben vannak.
hvg.hu
Egy Finnországban élő magyar versenyző kolbász-típusú makkarája, vagyis finn szafaládéja vitte el a pálmát a Helsinkiben megrendezett kolbászversenyen - jelentette a budapesti finn követség.
hvg.hu
Csalódást okozott a legendás fellépő? Félóra után sértőtödötten levonult a színpadról a sztár? Semmi gond, mostantól törvény mondja ki, hogy visszakérheti a koncertjegy árát – Finnországban.
hvg.hu
Finnország nem adott beutazási engedélyt az Európai Unió tilalmi listáján szereplő Szergej Nariskinnek, az orosz parlament alsóháza elnökének. A Kreml szerdán botrányosnak nevezte az intézkedést.
MTI
Feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését tervezi a finn kormány. Európában ez az első kormányzati elköteleződés az unortodox juttatás mellett.
hvg.hu
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-s győzelmet aratott Finnország ellen az Eb-selejtezősorozat hatodik mérkőzésén. Az első félidő magyar fölénye után a második játékrész kiegyenlítettebb játékot hozott, végül a 82. percben Stieber villanásának köszönhettük a megszerzett három pontot.
Németh Péter
Stieber Zoltán 82. percben szerzett góljával Magyarország 1-0-ra legyőzte a finn válogatottat a helsinki Eb-selejtezőn. A győztes gólt Felcsúton is nagy öröm fogadta, ahol az Orbán Viktor háza melletti Pancho Arénában kivetítőkön nézték a meccset azok, akik az ott utána kezdődő Omega-koncertre érkeztek. Gera Zoltán megkapta a második sárga lapját, így nem játszhat majd a Románia elleni következő Eb-selejtezőn.
hvg.hu
Az euroszkeptikusokkal és a konzervatívokkal tervez kormányt alakítani a finn választások győztese.
MTI
A liberális Centrumpárt nyert a finn választáson, második az euroszkeptikus párt lett, míg az eddig kormányzó konzervatívok harmadikok lettek.
MTI
Finnország államháztartási hiánya meghaladta a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát tavaly, így 1996 óta először a skandináv ország megsértette az egyik maastrichti konvergenciakritériumot.
MTI
A világ egyik legsikeresebb oktatási modelljét alkalmazó Finnország újabb hatalmas váltásra készül: elengednék a tantárgyakat, inkább témákat tanítanának. Mi ettől roppant távol vagyunk.
hvg.hu
A jövőben nem jelenthet majd problémát, hogy egy újszülött kislány férfinevet, egy kisfiú pedig női nevet kapjon Finnországban, a névnek nem kell a nemet tükröznie. Az erről szóló törvényjavaslatot már előkészítették.
MTI
Az iskolai bántalmazás, akárcsak a szóbeli agresszió, egyre növekvő probléma Magyarországon, miközben sok esetben se a társadalom, se maga a pedagógusi kar nem elég támogató akkor, ha valaki nem tudja megvédeni magát az erőszaktól. Finnországban egy megdöbbentően hatékony, konyhakész modellt dolgoztak ki az iskolai erőszak csökkentésére, melyet szinte azonnal át lehetne venni. Dr. Jármi Évával, az ELTE- PPK iskolapszichológiai tanszékének adjunktusával beszélgettünk a program bevezethetőségéről, és hogy Finnországban miért csodálatos gyereknek lenni.
Fehér Nóra
Majdnem kétszer olyan gyorsan nőtt az éves középhőmérséklet Finnországban, mint átlagosan a világ többi részén - jelentette be a finn meteorológiai intézet.
MTI
Több más országhoz hasonlóan Finnországban is rögzítettek arra utaló tényeket, hogy külföldi államok lehallgatják a mobil távközlés helyi felhasználóit – mondta el az Yle finn közszolgálati televíziónak Yuri Rantala rendőrségi szóvivő.
MTI
A finn parlament csütörtökön jóváhagyta, hogy az orosz állami tulajdonban lévő Roszatom szállítsa és lássa el üzemanyaggal az Észak-Finnországban létesítendő Fennovoima atomerőművet. A parlament 115:74 arányban szavazta meg a tervet.
MTI
Finnek ezrei lépnek ki az egyházból, miután az érsek kedvezően nyiulatkozott az egyneműek házasságának engedélyezéséről, mások meg azért, mert egy másik egyházi vezető éppen hogy nem nyilatkozott annyira kedvezően.
MTI
Megszavazta az azonos neműek házasságát legalizáló törvényt a finn parlament pénteken, és a jogszabály egyben megteremti a meleg illetve leszbikus párok örökbefogadási jogát is.
MTI