Jóval többet vihetnek haza a szegedi tankerület dolgozói, mint az ottani pedagógusok
Kikérték az adatokat, jelentős a különbség.
Kikérték az adatokat, jelentős a különbség.
Csaknem 650 ezer forintot ajánlottak fel az egyetem oktatói.
A megkérdezettek 89 százaléka állítja: bérük növekedése nem követi az infláció rohanását.
Jelentősen nőtt azok száma is, akik egyáltalán nem tudnak félretenni.
Látványos a bérek emelkedése, de ahogy az infláció száguld, alig érnek valamivel többet a fizetések, mint tavaly ilyenkor.
A nettó átlagkereset 15,6%-kal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.
Az emelés messze meghaladja az éves inflációt, valamint az átlagkereset növekedését is.
A miniszterelnök a Kossuth rádióban magyarázta, miért nem emelnek fizetést. Arról nem kérdezték, hogy akkor az ő fizetése miért nőtt 3,5 millió forintra.
A fogyasztói kosárnak már két éve is több mint a felét tették ki a megélhetési költségek.
Egy spanyol elemzőintézet összehasonlította a vezető európai politikusok bérét. Az ország átlagfizetéséhez hasonlítva senki nem tudta lekörözni a magyar miniszterelnököt.
279 400 forintos nettó fizetést hazavisz az is, aki csak nyolc osztályt járt ki. De a magyar dolgozók több mint fele is csak ennyi pénzt keres.
A tankerületi központ indoklása az volt, hogy kisebb lett az osztálylétszám. Igaz, az osztálylétszám keretét pont ők csökkentették.
A közmédia celebjének fizetése februártól átlépte a kétmilliót, áprilisban pedig négymillió forintnál is többet vihetett haza.
Nem változott a számlázási rend – írták.
Egy új kutatás szerint a vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 49 százaléka elégedetlen a fizetésével, 52 százalékuk egy éven belül munkahelyváltást is tervez.
Ha nőnek a keresetek, abba belerokkanhatnak a cégek, csőd- és elbocsátási hullám jöhet. Ha nem nőnek, az visszaveti a fogyasztást, aminek eredménye végső soron ugyanez. A dolgozók és a munkáltatók is az állam segítségét várják, az azonban egyelőre nem érkezik.
Látványosan nőtt az átlagkereset, de szinte minden növekedést eltüntetett az infláció.
Fricz Tamás az Áder János fellépéseivel kapcsolatos dokumentumokat, valamint a volt köztársasági elnök médiamegjelenéseit vizsgálta nyolc hónapon át, de hogy pontosan miért, azt a Sándor-palota nem hajlandó elárulni.
De a rugalmas munkaidő is fontos a megkérdezetteknek.
2022 végétől minden flandriai munkavállalónak munkabónusz jár, ha bruttó 2500 eurónál kevesebbet keres. A pénzt igényelni sem kell, automatikusan utalják.