A romok alatt hozta világra kislányát egy szíriai nő
Az édesanya a sajtóhírek szerint nem élte túl.
Az édesanya a sajtóhírek szerint nem élte túl.
hvg.hu
Már a számok megrendítőek, amelyekkel a törökországi földrengés pusztítását próbálja felmérni a világ: ötezernél több halott – a WHO szerint húszezerig talán meg sem áll a számláló –, 20 ezer sérült, 11 ezer összeomlott épület. A helyszínről érkező képek azonban húsba vágó fájdalomról tanúskodnak. Egyúttal azt is megmutatják, hogy a katasztrófa nagyságrendjét most még megbecsülni is nehéz, az évtizedek óta egyik legerősebb földrengés ráadásul olyan embereket hozott kilátástalan helyzetbe, akik már eddig is sérülékenyek voltak. Törökország elképesztő kihívás előtt áll, a mentés kritikus pillanatait örökítik meg az alábbi képek.
unknown
Egyúttal katasztrófaövezetté is nyilvánította a földrengés sújtotta térséget.
hvg.hu
Drónfelvételeken mutatták meg, mekkora pusztítást vitt végbe a földrengés.
hvg.hu
Amikor lassú és nehéz a mentés, az első napokban közöltnél sokkal magasabb lehet a katasztrófa áldozatainak teljes száma – figyelmeztettek.
hvg.hu
Siralmas látványt nyújt a történelmi emlékhely képe.
hvg.hu
Törökországban 3381, Szíriában 1559 áldozatról tudnak kedd reggelig, legalább húszezer a sérültek száma, és a legalább 11 ezer összeomlott épületből kimenekült embereknek is nagyon gyorsan szállást kell találni.
hvg.hu
Magyarországról ötvenen indultak el a török–szír határhoz a katasztrófa utáni mentésbe segíteni, világszerte érkeznek a mentők és az önkéntesek.
hvg.hu
Rajo katonai börtönében tört ki lázadás a földrengés után, nagyjából húsz rab tudott megszökni.
MTI
MTI
hvg.hu
Még kedd hajnalban is volt egy 5,5-ös erejű utórengés Törökországban. A mentőalakulatok dolgát a hóvihar is nehezíti, az önkéntesnek jelentkezőket arra kérik, inkább ne induljanak el, nehogy saját magukat sodorják veszélybe. A túlélőknek is gyorsan próbálnak szállást találni.
hvg.hu
Az eddigi tapasztalatok tükrében legalábbis. Erre magyar szeizmológusok hívták fel a figyelmet, akik Facebook-posztban világították meg a hétfői földrengések hátterét. Két kőzetlemez zökkent egymás mellett két nagyot, az utórengéseket a Fekete-tengertől a Holt-tengerig érezték.
hvg.hu
Törökországban több mint 1700, Szíriában több mint 1300 halálos áldozata van már a hétfői földrengéseknek. A sérültek száma több mint 13 ezer. Csak Törökországban 5600 épület dőlt össze. Már elindult a segítség.
hvg.hu
Folyamatosan tartja a kapcsolatot a külügy azzal a magyarral, aki a pusztító törökországi földrengés sújtotta területen tartózkodik. A külügyminiszter azt kéri, aki tud még ilyenről, jelezze a konzuli szolgálatnak. A hétfő hajnali rengés erejét jelzi, hogy még az ankarai magyar nagykövetséget is ki kellett üríteni.
hvg.hu
Hétfőn hajnalban 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország délkeleti, szír határhoz közeli részét, cikkünk megjelenésekor 1500 körülire becsülik az áldozatok, és több ezerre a sérültek számát. Számos ország, köztük Magyarország is felajánlotta segítségét a mentésben, több egység már úton van a helyszínre.
Ez a legsúlyosabb természeti katasztrófa Törökországban az 1939-es erzincani földrengés óta.
hvg.hu
Magyarország speciális mentőket küldene a földrengés sújtotta Törökországba.
hvg.hu
„Imádkozunk az áldozatok családtagjaiért” – írta a miniszterelnök.
hvg.hu
A jelenlegi adatok szerint Törökországban 912-en, Szíriában pedig 380-nál is többen haltak meg.
hvg.hu
Február 6-án hajnalban egymás után több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét. Az első összesítések szerint a halálos áldozatok száma eléri a négyszázat.
hvg.hu