Már 78 óra múlt el a török-szíriai határvidéken a földrengés óta, amikor ma két gyerekével együtt kiszabadítottak egy anyát a házuk romjai alól a török Kahramanmaraş tartományban. Nem volt könnyű: a mentés 15 órán át tartott.
Csodásnak is mondható megmenekülésekre az utóbbi évtizedek földrengései után is voltak példák. Valamennyire enyhítik az ilyen esetek a fájdalmat, miközben most Törökországban és Szíriában 16 ezer fölé kúszott a halálos áldozatok száma, és ez még korántsem végleges.
De hogyan és mennyi ideig lehet túlélni a romok alatt? A sokat emlegetett 72 óra pusztán azt tükrözi, hogy az ember nagyjából ennyi ideig bírja ki víz nélkül. A túlélésnek azonban jóval több tényezője van.
Törökországban eltelt a kritikus első 72 óra – de meddig lehet kibírni egy földrengés romjai alatt?
Betonépületekben inkább maradnak üregek, a kövéreknek van egy kis előnyük, a gyerekek kis helyen elférnek. A megmenekülés esélyei a zsinórmértéknek számító első három napban még viszonylag jók, de a korábbi katasztrófák tanúsága szerint a soknapos, netán egy hétnél hosszabb túlélés nagyon ritka.
Ők lesznek a 2027-es költségvetés nyertesei, vesztesei, és azok, akik csak első ránézésre tűnnek vesztesnek
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Török Gábor Feledy Botondról: Azért ez nem kis bravúr
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.
Növelheti a demencia kockázatát a nők millióit érintő betegség? – összefüggést talált egy új kutatás
Tizenöt év botrány következmények nélkül: ez volt Ókovács Szilveszter rezsimje az Operaházban
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Az Egyesült Államok csapást mért Iránra órákkal a keddi félidős választások előtt
Orosz légicsapás ért egy kórházat Harkivban, több mint 60-an megsérültek
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.