Gyulay: Nem lázadoztak a Forma-1-rajongók a cigihiány miatt
A korábbi versenyeken mozgó dohányárusítás volt, július elsejétől viszont a törvény tiltja a dohánytermékek nemzeti dohányboltokon kívüli értékesítését - a Hungaroringen is.
A korábbi versenyeken mozgó dohányárusítás volt, július elsejétől viszont a törvény tiltja a dohánytermékek nemzeti dohányboltokon kívüli értékesítését - a Hungaroringen is.
MTI
Mintegy 1500 rendőr vett részt az elmúlt négy napban Mogyoródon a 28. Forma-1-es Magyar Nagydíj biztosításában, főként a forgalomirányításban. Jelentős bűncselekmény nem történt, kisebb ügyekben kellett csupán intézkedni - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.
MTI
A nemzetközi sajtó szerint Lewis Hamilton Hungaroringen aratott győzelme meglepetés volt, s a Mercedes brit pilótája bajnokhoz illő teljesítménnyel lett első a vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
MTI
Az utóbbi két év legnézettebb Forma-1-es futama volt a televízióban a múlt hétvégi Magyar Nagydíj, amelynek három napján több mint 3,2 millió néző követte az M1-en és az M2-n a több mint 15 órányi közvetítést, műsort, ismétlést.
MTI
A Forma-1 csillogásából nem sok jut a pálya környékén lakóknak, ellenben tavasztól őszig hallgathatják a Hungaroringen köröző járművek zaját. A környezetvédelmi hatóság évek óta csak az aktákat tologatja, valódi megoldás nem született a zajterhelés csökkentésére. A jogi hercehurcát a minisztérium most úgy zárná le, hogy a gombhoz varrja a kabátot, vagyis a Hungaroringhez igazítja a jogszabályt, amitől természetesen még nem lesz csend.
Kovács Áron
Vasárnap éjjel, a magyar Forma–1-es futam után a budapesti Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace-ban keverte a zenét Giedo van der Garde, a Caterham csapat holland versenyzője, aki mellesleg DJ-ként is ismert. Van der Garde egyébként a 14. lett Mogyoródon.
MTI
Romain Grosjean, a Lotus francia pilótája utólag 20 másodperces büntetést kapott a 28. Forma-1-es Magyar Nagydíj után, míg a Ferrarit 15 ezer eurós bírsággal sújtották a spanyol Fernando Alonso szabálytalankodása miatt. A szankciók nyomán a futam végeredménye nem változott.
MTI
Nézőcsúcs született a hosszú hétvégén a magyar Forma-1-es pályán. A Hungaroring Sport Zrt. tájékoztatása szerint csütörtöktől vasárnapig 247 ezer érdeklődő látogatott ki Mogyoródra. A korábbi, 241 ezres rekord 2008-ban született. A vasárnapi futamot 99 ezren figyelték a helyszínen.
MTI
MTI
hvg.hu
A brit Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője nyerte a 28. Forma-1-es Magyar Nagydíjat, ez volt a negyedik győzelme a Hungaroringen. Ezzel beállította a Mogyoródon szintén négyszer diadalmaskodó hétszeres világbajnok Michael Schumacher rekordját.
MTI
MTI
hvg.hu
Igen nagy a forgalom az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán Mogyoród térségében, a Hungaroring környéki kisebb utakon pedig néhol araszolnak a Magyar Nagydíj délutáni futamára érkező autósok.
MTI
Öt évvel meghosszabbították a Hungaroring szerződését a vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt, így 2021-ig biztosított a magyar világbajnoki futam jövője. Az erről szóló megállapodást az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone és a magyar kormány részéről Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter írta alá két órával a 28. Magyar Nagydíj rajtja előtt a mogyoródi pályán. Az eddig érvényes megállapodás 2016-ig szólt.
MTI
A hétszeres világbajnok német Michael Schumachert tartja "etalonnak" Berki Krisztián, a lólengés olimpiai bajnoka, aki a szombati időmérő edzést a helyszínen tekintette meg a Hungaroringen zajló Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
MTI
Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája indulhat az első rajtkockából vasárnap a Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
MTI
Kiss Pál Tamás, az együléses autókat felvonultató Auto GP sorozat egyetlen magyar pilótája szerint a Lotus istállónak van a legnagyobb esélye arra, hogy meglepetést okozzon vasárnap a Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
MTI
Romain Grosjean, a Lotus francia pilótája nyerte a Forma-1-es Magyar Nagydíj harmadik szabadedzését szombaton a Hungaroringen.
MTI
A 28. Forma-1-es Magyar Nagydíj első két szabadedzését megnyerő Sebastian Vettel, a Red Bull világbajnoki címvédő pilótája szerint még van hova fejlődniük a hétvége folyamán.
MTI
Tízhelyes rajtbüntetés jár a Forma-1-es futamokon vagy edzésen elszabaduló kerékért, jelentette be döntését a Nemzetközi Automobil Szövetség a Hungaroringen.
MTI
Erős a forgalom Mogyoród térségében a hétvégi Forma-1-es futamra érkezők miatt.
MTI
A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája az első szabadedzéshez hasonlóan a második gyakorlást is megnyerte pénteken a XXVIII. Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
MTI
Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság (WTCC) magyar pilótája szerint a Red Bull és a Lotus tűnik igazi esélyesnek a Hungaroringen, a XXVIII. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki első szabadedzése után.
MTI