Sosem találja ki, melyik a legnépszerűbb magánrepülős útvonal
A gazdag ember egy hideg városban beül a repülőjébe, és leruccan kicsit a tengerpartra.
A gazdag ember egy hideg városban beül a repülőjébe, és leruccan kicsit a tengerpartra.
A szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen küzdő szervezet amerikai csoportja szerint a legtehetősebbek 2014-ben a javak 48 százalékát birtokolták. 2009-ben még 44 százalék volt ez az arány, 2016-ra viszont 50 százalék fölé emelkedik az előrejelzések szerint.
Az OECD tagországaiban a társadalom leggazdagabb 10 százalékának jövedelme 9 és félszerese a legszegényebb 10 százaléknak.
Könnyű azoknak az élet, akik eleve már egy dollármilliárdos vagyonnal rendelkező családba születtek. Vannak olyanok, akik csak a családjuk nevét, vagyonát használják ki, mások azonban nem csak a már megszerzett vagyont élik fel, hanem saját maguk is építgetik karrierjüket. Közülük válogatták ki most a legszexibbeket.
A leggazdagabb kínai 1 százalék az ország vagyonának mintegy harmada felett rendelkezik, derül ki egy friss kutatásból. Ezzel szemben a kapitalizmus egyik fellegvárának tekintett, és a nem igazán egyenlőségéről híres Egyesült Államokban ez az arány nem éri el a 20 százalékot. Ez az arány ugyanakkor az utóbbi egy évszázadban a legmagasabb az USA-ban.
A világ globális városai közül New York az a település, ahol a legtöbb dollármilliárdos él, dollármilliomosok tekintetében pedig a második helyen állnak. Az amerikai nagyvárosban minden 25. ember dollármilliomos, ám ez az arány Monacóban még durvább: ott három emberből egynek van ekkora vagyona.
A gazdag vállalkozók jobban egyetértenek egymással, mint a szegény vállalkozók.
Adományozási rekordot döntöttek tavaly a brit közélet szupergazdagjai.
A Knight Frank ingatlantanácsadó Wealth Reportja szerint London a világ legfontosabb városa, ám ez már nem marad így sokáig, New York és Szingapúr is a brit főváros nyakában lohol, csakúgy, mint a kínai nagyvárosok.
A világ hatvanhét leggazdagabb embere akkora vagyon fölött rendelkezik, mint a Föld lakosságának szegényebbik fele - derül ki az Oxfam Washingtonban közzétett szerdai jelentéséből.
Egyes kutatások szerint a jómódúakra kivetett magasabb adók nem rontják a növekedési kilátásokat, a jövedelmek kiegyenlítése azonban jót tesz a gazdaságnak.
A luxusutazásokat kínáló Abercrombie & Kent cég összeállt a Flexjet privát jeteket üzemeltető társasággal, és ketten együtt megálmodtak egy kéthetes 1,5 millió dollárba kerülő luxusutazást. Ez jelenleg a világ egyik legdrágább vakációs csomagja.
A közgazdász szerint a jövedelmi egyenlőtlenségeket nem úgy kell kezelni, hogy az államok keményen megadóztatják a gazdagokat, hanem úgy, ha minél jobb, minél elérhetőbb oktatást biztosítanak a szegényeknek.
A GKI Gazdaságkutató megvizsgálta, hogy idén az első tíz hónapban mire mennyit költöttünk, hogy a "rezsiharc" aktuális állásáról is képet kaphassunk. Az intézet szerint a társadalmi csoportok eltérő kiadási szerkezete miatt a "rezsiköltség"-csökkentés közel harmada a lakosság 10 százalékánál éreztette hatását, míg az emelkedő árú élelmiszerek, gyógyszerek és élvezeti cikkek miatti többletkiadás a kevésbé tehetős rétegeket – a lakosság 80 százaléka – jobban sújtja.
A Business Insider egy csokorba szedte, hogy kik azok a gazdagok, akik tehetős családjuk mellett még igen szépek is. A listán üzletemberek, divatmogulok és rocksztárok gyermekei találhatóak.
Az előző évihez képest 200 milliárddal, 2100 milliárd dollárra nőtt a világ száz leggazdagabb emberének vagyona a Bloomberg Market Magazine szerint. A legvagyonosabb ember május óta ismét Bill Gates, akit a korábbi első, Carlos Slim követ a második helyen.
Csaknem száz év óta nem volt annyira széles a társadalmi vagyonszakadék az Egyesült Államokban a legtehetősebb egy százalék és a fennmaradó 99 százalék között a Kaliforniai Egyetem, a Párizsi Közgazdasági Iskola és az Oxfordi Egyetem közgazdászainak közös tanulmánya szerint.
Azt már a múlt század 30-as éveiben leírták, hogy az egykulcsos szja nem növeli a GDP-t, a felső jövedelemadó-kulcsok csökkentésének gazdasági növekedésre gyakorolt pozitív hatásával kapcsolatos elméleti vélekedéseket azonban a valóság is cáfolja. A gazdagoknál hagyott pénzt az érintettek megtakarítják és nem invesztálnak. Az egykulcsos szja Magyarországon 20 százalékkal, számszerint 400 milliárddal csökkentette az ebből a szegmensből beérkező állami bevételeket.
Továbbra is Telkiben a legnagyobb a vásárlóerő Magyarországon, a második helyen Csopak, a harmadikon Üröm áll - derül ki a GfK csütörtökön bemutatott 2012-es vásárlóerő-tanulmányából.
A világon 187 380, Magyarországon 365 ember vagyona haladja meg a 30 millió dollárt.