#gazdaság

A Facebook mintegy 300 milliárd forintot költ influenszerekre

"A legjobb lehetőséget kínáljuk több millió kreatív embernek a megélhetésre"- nyilatkozta Mark Zuckerberg a Facebook legújabb elképzeléséről, mely szerint a következő másfél évben egymilliárd dollárt költenek arra, hogy vonzó tartalmak jöjjenek létre a közösségi oldalon.


Sok százmilliónyi NER-támogatás eredetére derülhet fény, hála a civil szervezetekre vonatkozó új szabálynak

Könnyen elképzelhető, hogy öngólt rúgott a kormány, amely arra kötelezte a civil szervezeteket, hogy hozzák nyilvánosságra támogatóik listáját. Alapítványok, egyesületek ugyanis nemcsak a kormány által ellenségként kezelt oldalon vannak: a rendelet miatt baráti tűzbe kerülhet a felcsúti focicsapat mögött álló alapítvány is, hiszen jelen állás szerint nekik is listázni kell a támogatóikat. Az alapítvány azt állítja, be fogják tartani a szabályokat.












Vitézy ízelítőt adott abból, milyen lesz majd teljes pompájában a Közlekedési Múzeum

Megnyitja első, egyelőre időszaki kiállítását új otthonában, a volt Északi Járműjavító területén a Közlekedési Múzeum. A Dízelcsarnokban megtekinthető egyebek mellett a legendás 424-es és a 242-es sebességrekorder gőzmozdony. A kiállítás azonban elsősorban a múzeum múzeuma, magát a helyszínt és tágabb környezetét helyezi középpontba. Emellett a majdani múzeumkomplexum ízelítője és apológiája.



Mint egy tortát, úgy darabolják fel a Lánchidat – képgaléria

Megmutatta a Lánchíd felújításával megbízott A-Híd, hogy milyen bontási munkák folynak éppen. Elkezdődött a pályaszerkezet feldarabolása, erre egyrészt azért van szükség, mert ezt cserélik, másrészt hozzá kell férni az alatta található hídszerkezethez, amelyet javítanak és korrózióvédelemmel látnak el.


Ennyit fizetett ki három nagy biztosító koronavírus miatti halálesetekre

Magyarországon a koronavírus-járvány már több mint 30 ezer áldozatot szedett, legtöbben a harmadik hullám idején vesztették életüket a fertőzés következtében. A megnövekedett halálozási rátával összefüggésben a Bank360 elemzői arról kérdezték a biztosítókat, hogy a járvány hogyan érintette az életbiztosítási kifizetéseket.