8,4 millió autóval világelső a Toyota
A Toyota világpiaci eladásai a vártnál nagyobb mértékben, 8 százalékkal 8,37 millióról 8,418 millió járműre nőttek 2010-ben, amivel a japán társaság továbbra is a világ első számú autógyártója.
A Toyota világpiaci eladásai a vártnál nagyobb mértékben, 8 százalékkal 8,37 millióról 8,418 millió járműre nőttek 2010-ben, amivel a japán társaság továbbra is a világ első számú autógyártója.
MTI
Nem hozott nagy meglepetést az idei Consumer Electronics Show, ahol a legújabb szórakoztató-elektronikai fejlesztéseket mutatták be a közönségnek. Bár sem az Apple, sem a Google nem vett részt az eseményen, a megjelent cégeknek és gyártóknak köszönhetően szinte minden standon lehetett találni valamit, ami többé-kevésbé kapcsolódik a két nagyvállalat technológiáihoz. A szakvásár sztárjai egyértelműen a táblagépek voltak és idén először az autógyártók is megmutatták, milyen meglepetéseket tartogatnak a közeli jövő négykerekűi.
hvg.hu
A Barclays 42 dolláros célár mellett készítette el legfrissebb elemzését, a Credit Suisse szerint pedig még ennél is...
ecoline.hu
A világ néhány éve még legnagyobb autógyártója novemberben 168 739 személy-, illetve kisteherautót értékesített hazai...
ecoline.hu
Másfél évvel azután, hogy az kormány 50 milliárd dolláros mentőövet dobott neki, a héten visszatért a tőzsdére az amerikai ipar ikonja, a General Motors.
MTI
A tranzakció elsöprő sikerrel zárult, a GM tőzsdei bevezetése a maga 23,1 milliárd dollárra becsült értékével – a...
ecoline.hu
Szép lassan magára talál a globális autóipar, legalább is erre lehet következtetni a harmadik negyedéves gyorsjelentésekből. A szektor talpra állásának az amerikai adófizetők is örülhetnek, könnyen elképzelhető ugyanis, hogy a General Motorsnak 50 milliárd dolláros mentőövet dobó, s így a cégben többségi részesedést szerző állam nyereséggel száll majd ki a vállalatból.
ecoline.hu
A következő hónapokban feszített munkát követel a szentgotthárdi Opel gyárban elhatározott 500 millió euró értékű fejlesztés végrehajtása, miután a bejelentés csúszott, de a bővítés 2012 végére kitűzött határidejét nem tolták ki - közölte Solt Tamás, a General Motors Powertrain Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
MTI
Még nem született döntés arról, hogy mekkora állami támogatást kap az Audi és az Opel magyarországi beruházásához, rövidesen azonban a kormány elé kerül a kérdés - válaszolta Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő a győri székhelyű autopro.hu járműipari szakportál érdeklődésére pénteken.
MTI
Pontosan még nem tudni mikor zajlik majd az IPO, de az előzetes értesülések arról szóltak, hogy még az idén ősszel.
ecoline.hu
A november 2-i amerikai időközi kongresszusi választások után tervezi a régóta rebesgetett tőzsdei kibocsátást az amerikai General Motors – állítják a céghez közelálló források.
MTI
A 61%-os állami tulajdonban álló GM menedzsmentje egyelőre nem tette közzé, hogy pontosan hány darab törzsrészvényt...
ecoline.hu
Felülvizsgálatra visszahív 243.403, különböző típusokhoz tartozó járművet a General Motors a biztonsági öv esetleges hibája miatt.
MTI
Meghaladhatja az egy milliárd eurót is az az összeg, amit a General Motors helyezett kilátásba az európai gyárak dolgozóinak arra az esetre, ha nem tartaná be a fejlesztésekre vonatkozó ígéretét.
unknown
A 61 százalékban (amerikai) állami tulajdonban lévő, a tőzsdére visszatérni készülő autógyártó az április-júniusi...
ecoline.hu
A még mindig 61 százalékos állami tulajdonban lévő General Motors (GM) a tervek szerint 12 - 16 milliárd dollárnyi...
ecoline.hu
Visszavonja az európai kormányzati segélyre vonatkozó kérelmét leánycégei, az Opel és a Vauxhall számára, és szanálásukat saját forrásból finanszírozza – közölte a General Motors (GM) szerdán Rüsselsheimben.
MTI
Elutasította az Opel autógyár állami támogatását szerda délután a német gazdasági miniszter. A kancellár, Angela Merkel szerint azonban még nem mondták ki az utolsó szót.
MTI
A General Motors (GM) profitot ért el az idei év első negyedévében, 2007 óta először, elsősorban a költségcsökkentő intézkedések hatásaira, illetve az eladások növekedésére.
MTI
A General Motors amerikai autógyár 1,3 millió autóját hívja vissza a szervókormány meghibásodási lehetőségének megelőzésére.
MTI