#genetika

Ez genetikai, ne is fáradjon, hogy megpróbálja megváltoztatni

Személyiségünk egy életen át változik: fejlődik, javul, torzul, vagy éppen hanyatlik. Ennek alapja agyunk hihetetlenül bonyolult és csodás működésében rejlik. Egyes működéseket őseinktől örököltünk, de a legtöbbet a külső hatások által aktivált gének alakítják ki minden egyes embernél, egész élete során.


Új terápiás lehetőségek jönnek a rosszindulatú daganatok terápiájában

Az MTA és a Semmelweis Egyetem Bödör Csaba vezette Lendület Molekuláris Onkohematológiai Kutatócsoportjának részvételével új mutációs és lehetséges terápiás célpontot azonosítottak follikuláris limfómában a londoni Barts Cancer Institute kutatói. Eredményeiket a Nature Geneticsben közölték. A kutatócsoport munkájának köszönhetően ezek a modern eljárások és új kutatási eredmények a hazai betegek számára is elérhetővé válnak majd – jelentette be az MTA.


Mitől meleg? – Célközelben a másság genetikai kutatása

Gőzerővel folyik a homoszexualitás evolúciós és genetikai okainak kutatása. De míg a témát kutató tudósok szerint a racionális biológiai okok megmutatása az elfogadást növeli, a melegközösség egy részében éppenséggel félelmet kelt mindez. Azt mondják: ha beigazolódik a százszázalékos genetikai elrendeltség, akkor tartani lehet attól, hogy kiiktatják a homoszexualitásért felelős kódot.







Angelina Jolie újabb eltávolító műtétjéről vallott a New York Timesban

Hormonpótlást kap, és a menopauza vár a 39 éves Angelina Jolie-ra, miután a közelmúltban a rák kockázata miatt eltávolíttatta mindkét petefészkét és petevezetékeit is. Döntéséről – amelyet két évvel az után hozott meg, hogy hasonló okból a melleit is eltávolíttatta – a New York Times hasábjain számolt be.




Mégis genetikai okai lehetnek az erőszaknak?

Csaknem kilencszáz finnországi elítélt genetikai vizsgálata révén két olyan gént azonosítottak, amelyek az erőszakos bűncselekmények elkövetésének rizikóját növelhetik. A kutatás eredményeiről a Molecular Psychiatry című folyóiratban jelent meg tanulmány.


Fényt derült a koffein evolúciójára

Elkészítette a kávé genetikai térképét egy nemzetközi kutatócsoport. A növény DNS-ének elemzéséből fény derült a koffein evolúciójára, amely a világ egyik legkedveltebb italává tette a kávét – olvasható egy friss tanulmányban.



Hasonló DNS-ű társat keressen magának

A házastársak egy sor fontos jellemvonásban hasonlítanak egymáshoz, ebbe a körbe tartozhat a vallás, a kor, a rassz, a bevétel és a műveltség is egyebek mellett. A házas felek genetikai hasonlósága azonban kevésbé érthető.


"Sokszor érzem úgy, hogy csődöt mondtam" – Interjú Czeizel Endre orvos-genetikussal

A nevéhez fűződő családtervezési, felvilágosító és kutatási programokat leállították, az ezekre létrehozott intézményrendszert leépítették, az általa szorgalmazott magzatvédő vitaminokat pedig a világ számos országában ma sokkal nagyobb arányban alkalmazzák, mint Magyarországon. Nincs tanítványa, aki folytatná a munkáját, ezért a több mint 30 ezer babának a világrajövetelében segítséget nyújtó Czeizel Endre mélységesen csalódott az életműve sorsa miatt. A népszerű orvos-genetikus professzor annak ellenére új könyvön dolgozik és rendel, hogy tavaly leukémiát diagnosztizáltak nála, és jelenleg is kemoterápiás kezelést kap.




Fontos DNS-t azonosítottak a tudósok

Az emberi genomnak a hasnyálmirigy génjei működését szabályozó információját azonosították tudósok, akik arra is rávilágítottak, hogy a mechanizmus rendellenessége összefügg a cukorbetegség és az anyagcsere más betegségeinek kialakulásával.


Új-zélandi blamázs: Ausztráliából származhat a kivi

Az Új-Zéland jelképének számító furcsa madár nem egy távoli ős "összement" változata, mint eddig hitték, hanem egy kistestű madár megnövekedett leszármazottja - derítették ki ausztrál és új-zélandi kutatók. Ez a kismadár ráadásul Ausztráliából repülhetett át a szigetországba.