A gyerekek tanulási képességeire is hatással van a levegő minősége
Egy kínai kutatás szerint genetikai elváltozást okozhat a gyerekek szervezetében a légszennyezés, ami évente 350-500 ezer idő előtti halálhoz vezet Kínában.
Egy kínai kutatás szerint genetikai elváltozást okozhat a gyerekek szervezetében a légszennyezés, ami évente 350-500 ezer idő előtti halálhoz vezet Kínában.
MTI
A gyerekeket érinti a leghátrányosabban a szíriai háború: ebben az évben mintegy 5,5 millióra emelkedett azok száma, akik életüket, végtagjukat, szüleiket vagy otthonukat vesztették el a konfliktus miatt – olvasható az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) kedden közzétett jelentésében.
MTI
Mintegy kétszázezren, közük gyermekek ezrei haltak meg a rendkívül rossz egészégügyi ellátás, illetve a krónikus betegségek kezelésének elmulasztása miatt a szíriai konfliktus három évvel ezelőtti kirobbanása óta - áll a Save the Children nemzetközi nonprofit gyermekjogvédő szervezet hétfői beszámolójában.
MTI
Nyolc tizenéves gyerek fulladt egy folyóba Malajziában, közülük heten azért ugrottak a vízbe, hogy kimentsék bajba került társukat - jelentette vasárnap a helyi rendőrség.
MTI
Hat korcsolyázó gyerek alatt beszakadt egy folyó jege az észak-kínai Sanhszi tartománybeli Nancseng faluban, valamennyien életüket vesztették - jelentette a helyi kormányzat tájékoztatása alapján a kínai média vasárnap.
MTI
Kövér László, Orbán Viktor, Balog Zoltán, Soltész Miklós is sokat gondolt ma a gyerekekre.
MTI
Kövér László a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége rendezvényén vett részt, a hangulat remek volt, mint az alábbi képek is bizonyítják.
MTI
Unja a huszadik fekete zoknit? Elege van a karácsonyi tolongásból és a plázákból? Szeretne pénztárcát kímélő megoldással ajándékot adni szeretteinek, és közben még környezettudatos is maradna? Akkor önnek találták ki a "barterkarácsonyt": otthon megunt tárgyai másoknak talán hasznosak. És viszont. A csereberélt cuccok mellett az alternatív megoldások listáján az élményajándékozás az utóbbi évek egyre erősödő trendje.
hvg.hu
Legalább 12 emberrel, köztük öt gyermekkel végeztek a szíriai kormányerők légi csapásaiban szombaton az ország északkeleti részén, Rakkában, amely a felkelők kezén van - adta hírül az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja.
MTI
A 19 éves nő és a 21 éves férfi először azt állította, hogy övék a tízhetes csecsemő, később pedig azt, hogy egy ismeretlen athéni nő megbízásából viselik gondját.
hvg.hu
Visszakerült szüleihez Írországban mind a két szőke és kék szemű kisgyermek, akit korábban a hatóságok ideiglenesen elvettek szüleiktől, mert a DNS-vizsgálat mindkettőjük esetében igazolta a vérségi kapcsolatot.
MTI
Példaértékűnek mondják a szakemberek azt a gyorsaságot, amivel a rendőrök elkezdték keresni a Soroksáron eltűnt nőt. Ugyanakkor vannak, akik állítják: ez csak azért történhetett meg, mert a férj maga is volt rendőr. Pedig ez a segítőkészség más ügyekben is sokat jelenthetne, hiszen szakemberek szerint az eltűnt emberek megtalálásában az első 24 óra a legfontosabb az információk összegyűjtésében. Ám ma, ha egy felnőtt nem megy haza, három napig nem keresik. És a fiatalkorúak esetében sem indul olyan gyorsan a kutatás.
hvg.hu
Új, egységes, sárga színű táblákat helyez ki a BKK a Józsefvárosi Önkormányzat kezdeményezésére az idei tanév kezdetére az iskolák, óvodák és bölcsődék környezetében, a kerületben.
hvg.hu
Kisgyerekektől mentes utastérrészt vezet be a Scoot nevű szingapúri légitársaság azoknak, akiknek a csend és nyugalom megér némi felárat - adta hírül a Daily Mail.
MTI
Árokba borult egy autó a 8-as számú főútvonalon Bakonygyepes közelében, a balesetben két gyermek megsérült - tájékoztatta a mentőszolgálat Vezsprém megyei mentésirányítója vasárnap este az MTI-t.
MTI
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy nagyszabású, országos akcióban kiszabadított 105 prostitúcióra kényszerített gyereket, és letartóztatott 150 kerítőt és futtatót - jelentették be hétfőn Washingtonban.
MTI
Legkevesebb három fürdőző gyermek életét oltotta ki egy folyóparton elrejtett pokolgép robbanása Bagdadtól északkeletre - közölték iraki rendőrségi és orvosi források szerdán.
MTI
Híres ember gyermekének lenni nem mindig könnyű. Döntenie kell minden politikusnak, mekkora bepillantást enged családja, főleg gyerekei életébe a médiának. Híres vezetők és gyermekeik.
hvg.hu
Indiában, ahol sok gyermek küzd alultápláltsággal, sok iskolában hoztak létre ingyenes ebédprogramot a diákok számára. Egy bihari iskolában foszforral mérgezett ételt osztottak.
MTI
Hatással lehet a gyermek intelligenciájára, ha a szülők nem alakítják ki idejében a lefekvés pontos menetrendjét – mutatta ki egy brit kutatás.
MTI