#gyermekbántalmazás

Meghalt a Tápiószelén bántalmazott kétéves gyermek

Meghalt pénteken éjjel a gyanú szerint súlyosan bántalmazott kétéves kislány, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba a mentők szerdán Tápiószeléről - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) a honlapján.


Az ombudsman még vizsgálja a szigetszentmiklósi gyermekkínzást

Még tart az ombudsmani vizsgálat azoknak a szigetszentmiklósi gyermekeknek az ügyében, akiket szüleik éveken keresztül kínoztak - értesült ombudsmani hivatali forrásból csütörtökön az MTI. Az Index korábban azt írta: a megyei kormányhivatal befejezte a vizsgálatot, amely semmilyen mulasztást, vagy hibát nem állapított meg.





A gyermekprostitúció ellen indul program

Iskolákban, nevelőintézetekben, gyermektáborokban indulnak a gyermekprostitúciót és gyermekbántalmazást megelőzni próbáló foglalkozások – közölte az Európai Regionális Szervezet.



Mobilalkalmazással segítene a bántalmazott gyerekeken az UNICEF

Olyan mobiltelefonos alkalmazást fejlesztett ki elsőként az UNICEF Magyar Bizottság, ami erőszakos helyzetben azonnali segítséget nyújthat a gyerekeknek. Ha a gyereket bántják, vagy veszélyben van, egyetlen gombnyomással segítséget hívhat, vagy elküldheti GPS koordinátáit. Az alkalmazás segítségével tanácsot kérhet arra is, mit mondjon, vagy mit tegyen, ha erőszak érte, vagy segíteni szeretne valakin, akit erőszak ért.


Tanárok, szülők mentenék a gyerekverő szegedi tanárt

Aláírásgyűjtést indított két háromgyermekes édesanya Szegeden. Gyermekeik abba az iskolába járnak, ahol egy tornatanárnő megütött, majd megrugdosott egy tízéves fiút. Az intézményben speciális pedagógiai program folyik, de nincs pénz elég szakemberre. A város testnevelő tanárai szerint kiváló pedagógust veszítettek el a gyerekek ezzel a példátlan esettel. Az iskolát felügyelő kistérségi intézmény vezetője kitart amellett, hogy egy tanár semmiképp nem fenyítheti a diákokat, a testnevelőnek mennie kell. A tanárok úgy érzik, egyedül maradnak a nehéz esetekkel.



Újabb örökbefogadott orosz gyermeket vertek agyon az USA-ban

Maxim Kuzmin csak hároméves volt, nevelőanyja verte agyon. Orosz statisztika szerint 1996 óta közel 60 ezer orosz gyermeket fogadtak örökbe amerikai állampolgárok. Eddig 19 örökbefogadott orosz gyermek halt meg, néhányat az örökbefogadó szülők öltek meg, a többiek balesetben vagy betegség következtében hunytak el.


„A bántalmazott gyerekből nagy eséllyel elkövető lesz”

A bántalmazott gyerekek sokszor nem beszélnek, sokszor magukat hibáztatják, gyakran azon aggódnak, hogy mi történik majd a papával, a mamával, aki őket bántotta - mondja a HVG-nek adott interjúban Frech Ágnes nyugalmazott büntetőbíró, a gyermekközpontú igazságszolgáltatás projekt szakmai vezetője aki azt is kifejti, hogy a fiatalkorú bűnelkövetők 53 százalékánál fellelhető a gyermekkori bántalmazás.


Született 1979. augusztus 12-én

Nem mondhatni, hogy a nyolcvanas évek közepén, felső-bácskai szülőfalumban tombolt volna a korlátokat bőszen feszegető liberalizmus. A hatéves gyerekeket jellemzően beiskolázták. Engem is, holott alig két héttel a tanévnyitó előtt töltöttem be a hatot.


Egyre több csecsemőt bántalmaznak Amerikában

A bántalmazott gyerekek átlagosan egy hetet töltenek kórházban, leggyakoribb sérüléseik a törések, a nyílt sebek és a traumás fejsérülések - állapította meg egy kutatás. Az orvosoknak figyelniük kell rá, hogy észrevegyék a gyerekbántalmazás jeleit, ahogyan a szülőket is meg kell tanítani arra, hogy miként birkózzanak meg a stresszel teli pillanatokkal.


Tavaly 7000 gyereket bántottak családon belül

A gyermekvédelmi szakemberek tavaly 7300 - vagyis naponta 20 - gyermek családon belüli bántalmazásáról szereztek tudomást, és 13 ezer olyan ügy volt, amelyben a gyerekeket évente többször bántalmazták - írta a Népszabadság pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tematikus kiadványát ismertetve.


Tízmillió euró az osztrák egyház áldozatainak

Két évvel az első esetek nyilvánosságra kerülése után az osztrák közvéleményt továbbra is foglalkoztatják az egyházi személyek által a múltban elkövetett megrontások, gyerekmolesztálások. Az osztrák társadalom kísérletet tesz a történtek feldolgozására, ahogy egyre többet foglalkozik intézeti gyerekek által átélt bántalmazásokkal is.