Megölte és feldarabolta egy budapesti férfi az apját, aztán bejelentette, hogy eltűnt
Nem találták meg a megölt budapesti férfi holttestét.
Nem találták meg a megölt budapesti férfi holttestét.
Az Egyesült Királyság igazságügyi minisztériuma olyan, a rendőrségi adatokon dolgozó algoritmust fejlesztett, ami alapján akár életeket is lehet menteni a jövőben.
Alessandro Coatti szombat éjjel tűnt el.
Taylor Schabusiness a korábbi ügyvédjének is nekiesett.
Az esetről egyelőre keveset tudni, de a körülmények alapján erős a gyanú.
Feleségével és lányával is végzett az elkövető.
A 73 éves támadót gyorsan elfogták a rendőrök, és kezdeményezték a letartóztatását.
A férfi feltételezett gyilkosa egy 19 éves férfi, a lánya ismerőse.
Hamisan vádolt egy férfit azzal, hogy börtönbüntetésre ítélték a gyermekei megölésével. Most egy érdekvédelmi csoport segítségével panaszt nyújt be az OpenAI-hoz.
A fiatal férfi beismerő vallomást tett, azt mondta a rendőröknek, hogy egy tartozás miatt bántalmazta az idős embert.
Kettős gyilkossággal vádolják azt a férfit, aki megölte a fonói kisbolt eladóját, és bántalmazott egy arra járó nőt, aki a kórházban vesztette életét. Az elkövetőt a bíróság folyosóján kérdezte a TV2 riportere.
Két Fülöp-szigeteki klán politikai háborúja állhat annak hátterében, hogy végre a Nemzetközi Büntetőbíróság elé került Rodrigo Duterte. A volt elnököt azzal vádolják, hogy harmincezer ember megöléséhez járult hozzá, miután háborút hirdetett a kábítószer-kereskedők és -fogyasztók ellen. Próbálta magát bebiztosítani a felelősségre vonás ellen, de utódja kiadta Hágának, és a lánya is megbukhat.
A helyi nyugdíjasklub vezetőjét életveszélyes koponyasérülésekkel vitték el a támadás helyszínéről a mentők.
Két másik áldozatára az utcán támadt rá, egy 60 év körüli nő életveszélyesen megsérült, az őt védeni próbáló férfinak a karját törte el.
Az ügyészség gyanúja szerint a férfi azért végzett a betegekkel, hogy zavartalan legyen az éjszakai műszakja.
Az eladónőnek halálos sérülést okozott, két másik embert pedig megsebesített.
Sikerült megegyezni az áldozat gyermekeinek elhelyezéséről, de azt nem árulták el, hogy Japánba, vagy Írországban fogják-e őket elhelyezni.
É. Imre legkorábban 40 év múlva szabadulhat, de addigra 107 éves lenne.
A férfi ellen az ügyészség fegyházbüntetést kért.