Illúziók nélkül
Válasz Tamás Gáspár Miklósnak.
Mivel az OLAF-jelentés szerint az adott időszak kormányai nem felelősek a 4-es metrós visszaélésekért, ezért Gyurcsány el sem megy a parlamenti bizottsági ülésre.
MTI
A Pénzügykutató elnöke elmondta, Niedermüller Péterrel valóban kávézott, de nem a DK bomlasztásáról beszéltek. Lengyel László 10 éve változatlanul úgy gondolja Gyurcsány Ferencről, hogy el kellene tűnnie a politikából, de összeesküvésről nincs szó. "Még Orbán Viktor ellen csak-csak. De Gyurcsány Ferenc ellen?" – mondta.
hvg.hu
Szigetvári Viktor szerint csak baloldali ellenzéki háttérbeszélgetésekre került sor az elmúlt negyedévben, nem volt téma a DK kizárása. Lengyel László csak teret adott az egyik ilyennek, nincs királycsinálói ambíciója. Egyesek szerint a DK-nak most kell egy ürügy az önálló indulásra, erre lehet jó a botránykeltés, még ha ez árt is az ellenzéki együttműködésnek. Az Együtt sosem csinált titkot az elképzeléseiből.
hvg.hu
Az ember megkérdezi magától: ha Gyurcsány képviselő úr és Gréczy szóvivő úr pártja már ellenzékben is hadat üzen a magyar értelmiségnek, ugyan mit várhatunk tőle, ha véletlenül mégis hatalomra kerül?
A párt szóvivője megnevezte az egykori miniszterelnök állítólagos kiszorításáért munkálkodó rejtélyes alakot.
-ha
Marad, nincs alku. Orbánt lebűnözőzte és beteg embernek tartja.
hvg.hu
Még ma közzéteszik Dobrev Klára vagyonnyilatkozatát a DK honlapján - írta a párt. Az egymilliárdos osztalék után Gyurcsány Ferenc 176 millió forint forrásadót fizetett, az Altus bevétele után pedig 270 millió forint árfolyamnyereség-adót.
hvg.hu
A volt miniszterelnök tavalyi adózott jövedelméből, 641 millióért vett értékpapírt.
hvg.hu
"Visszavonjuk a DK olimpiai online aláírásgyűjtését" – közölte a párt honlapján a Demokratikus Koalíció sajtóirodája.
hvg.hu
Helyreállt a rend: megint Gyurcsány a legnépszerűtlenebb a Demokratában publikált közvélemény-kutatásban.
hvg.hu
Kezdődik az egyezkedés a baloldalon, elsőre nem tűnik könnyű menetnek.
hvg.hu
„Szavazzatok ránk, hogy legyen állásunk” – nagyjából ezzel az üzenettel tudják a baloldali politikusok megörvendeztetni fogyatkozó számú híveiket. Nyíltan persze nem hangoztatják, már csak azért sem, mert nem érnek rá a szavazókkal kommunikálni, újabb és újabb belső egyeztetések kötik le az energiáikat. Ma például az MSZP elnöksége tárgyal a miniszterelnök-jelöltről, azaz Botka Lászlóról.
Hont András
A Demokratikus Koalíció elnöke sok tengeri ételt főzött családjának a tenerifei szállásukhoz tartozó nyári konyhában – mesélte a Borsnak a volt miniszterelnök.
hvg.hu
A Jobbik elnöke mellett Mesterházy Attila és Szél Bernadett is visszafogottan búcsúztatja 2016-ot, míg a korábbi miniszterelnök szó szerint átbulizza magát az újévbe.
hvg.hu
A volt kormányfő fia közgazdásznak tanul egy milánói elitegyetemen, ahol 3 millió forint a tandíj egy évre.
hvg.hu
Az ellenzéki pártvezető szerint az ellenzék folytatja a felkészülést, és "feláll a 2018-as megmérettetésre".
hvg.hu
Gyurcsány Ferenc külföldi kirándulást tervez, Vona Gábor felesége pohárkrémet készít, Molnár Gyula pedig a kisfia miatt izgul majd – derült ki a Bors mini karácsonyi körkérdéséből. Arra nem kaptak választ, hogy Orbán Viktor mivel tölti majd a karácsonyt.
hvg.hu
Megzenésítette a CÖF vonás-gyurcsányos-bohócos plakátját kedd este a TV2. Hosszú riportban bizonygatták a két pártelnök politikai rokonságát olyan szakértőket is segítségül hívva, mint ifjabb Lomnici Zoltán CÖF-szóvivő. Legerősebb bizonyítékuk a hasonló gesztikuláció és az, hogy Vona feltűnően sokat mosolyog az ATV-ben.
hvg.hu
Egyre kevesebben és kevesebbet sztrájkolnak Magyarországon, a legtöbb munkabeszüntetés 2006-ban és 2007-ben volt. A szakszerveztek szerint ennek két oka van: megváltozott a sztrájktörvény, így nehezebb lépniük, illetve gyakran már az is elég, ha megalakítják a sztrájkbizottságot.
MTI