#háború









Megrázó adat: 28 millió gyermek keresett menedéket

Világszerte 28 millió olyan gyerek él, aki háború és más veszélyek miatt otthona elhagyására kényszerült. 17 millióan saját hazájukban, 11 millióan pedig külföldön kerestek menedéket – derült ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) friss jelentéséből.


Visszaszoruló Iszlám Állam

Elűzték a török határon még megmaradt utolsó állásaikból az Iszlám Állam terrorista szervezet fegyvereseit a török hadsereg által támogatott szíriai felkelő erők - jelentette be az Anadolu török hírügynökség, amit megerősített az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet is.









A győzelem napja

A moszkvai Vörös tér hétfőn ismét a hagyományos győzelem napi katonai parádé helyszínévé vált annak emlékére, hogy a Vörös Hadsereg a második világháborúban döntő szerepet játszott a nácizmus legyőzésében. Képek a felvonulásról.


Gondolná, hogy 2016 a globális béke éve lehet?

Nem a béke az a dolog, ami 2016-ról eszünkbe jut, igaz? Pedig egy angol pszichológus kutatásai során összegyűjtött adatok szerint a nagy háborúk és a tömegmészárlások ideje lejárt, és nagy esély kínálkozik arra, hogy ez az év párját ritkítóan békés legyen.


Megkezdődött a kivonulás Szíriából

Elhagyta Szíriát az orosz katonai repülőgépek első köteléke, miután Moszkva nem kis meglepetésre bejelentette a részleges csapatkivonást. Ettől függetlenül az orosz légierő folytatja csapásait az Iszlám Állam (IÁ) és más terrorszervezetek ellen.