Meghamisított azonosító jelzéssel álcázta magát egy orosz hadihajó, amikor tankereket kísért át a La Manche-csatornán
A két olajszállító hajó az orosz árnyékflottához tartozik.
A két olajszállító hajó az orosz árnyékflottához tartozik.
A taktikai nukleáris fegyverek szállítására alkalmas hadihajó Észak-Korea második ismert rombolója. Kim Dzsongun szerint bűncselekmény történt, ami „csorbította az ország méltóságát”, három embert vettek őrizetbe miatta.
Az észak-koreai diktátor a minap végignézte, ahogy félresikerült az ünnepélyes vízre bocsátás.
A skandináv ország többek között a tenger alatti kábeleit és vezetékeit kívánja megvédeni.
A gyarmati hatalmak gyakran vetették be érdekeik érvényesítésére hadiflottájukat, és sikerrel jártak, anélkül hogy egyetlen lövés is eldördült volna. Az ágyúnaszád-diplomáciaként ismert erődemonstráció ismét előkerült, de ma már hadihajó sem kell hozzá.
Minden jel szerint jól halad Kína annak a repülőgép-hordozónak a fejlesztésével, ami azonos képességekkel bírhat, mint az Egyesült Államok legmodernebb hajója.
A múlt héten még öt nagy hadihajó és egy tengeralattjáró volt a kikötőben, most már csak szír egységek maradtak.
1946-ban az amerikai haditengerészet egy lövészgyakorlat során süllyesztette el a USS Stewardot, aminek pontos helye máig ismeretlen volt.
A német hadsereg közölte, „nem volt mélyebb üzenete” a zeneválasztásnak.
A német haditengerészet Brandenburg-osztályú F123-as hadihajói még az 1990-es évek közepén álltak csatasorba, és azóta ugyanaz a technológia vezérli őket: a 8 colos floppyk. Ez azonban most megváltozhat.
Amerikai vélemények szerint a lépés a hidegháború idejét idézi fel.
Az irányított energiájú fegyverekben látja a jövőt az amerikai hadsereg, azokkal hatékonyan veheti fel a harcot a drónokkal, drónrajokkal is. Ez különösen fontos lehet most, miután az orosz-ukrán háborúban, valamint az Irán és Izrael közti konfliktusban is egyértelművé vált: a drónoké a jövő, vagy már a jelen is.
Az ukrán rakéták az oroszok által elfoglalt város lakóépületeit is megrongálták.
Az amerikai légierő megsemmisített három húszi hajóelhárító rakétát Jemenben, amelyek a Vörös-tenger déli része felé irányultak és készen álltak a kilövésre - közölte az amerikai fegyveres erők központi parancsnoksága.
Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók a Vörös-tengeren közlekedő -kereskedelmi és hadihajókat célozzák azóta, hogy Izrael hadműveleteket kezdett Gázában.
Az amerikai hadsereg megsemmisített egy támadó drónt és egy rakétát a Vörös-tenger felett. Október 19. óta ez volt a huszonkettedik támadás, amelyet a húszik a nemzetközi hajózás ellen kíséreltek meg.
Oroszország kilőtt egy legénység nélküli ukrán hadihajót.
Amerikai hadihajó érkezett a Dél-kínai-tenger Kína által sajátjának tartott részére szombaton – jelentette be az Egyesült Államok hetedik flottájának parancsnoksága, hozzátéve, hogy a műveletet a hajózási szabadság jegyében hajtották végre.
A hőmérsékleti inverziónak köszönhetően észlelhették, és lőhették ki a távoli Moszkva cirkálót az ukránok – erre jutottak svéd radarszakértők és meteorológusok.
Az amerikai haditengerészet 1977 óta használja a USS Dwight D. Eisenhower repülőgép-hordozó anyahajót, amely most a Földközi-tenger keleti részéhez tart. Rengeteg konfliktust megjárt már.