Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#hatalom

Somogyi Zoltán Itthon

Kutatás: A magyarok döntő többsége szerint a hatalmon lévők bármit megtehetnek

Kik azok, akik ebben az országban úgy gondolják, hogy a hatalmon lévőknek tartaniuk kell tetteik következményétől? Ki tartoznak Fidesz-Magyarországhoz, és kik azok, akik nem? Kezd már világos lenni, miért nem sikerül hazacsábítani a külföldre ment fiatalokat? Ez az Így élünk, Somogyi Zoltán szociológus, a Political Capital társalapítójának sorozata a hvg.hu-n, látlelet egy nem polgári társadalom szorongásáról.

Kovács István Itthon

A főispánok mindig is a hatalom helyi emberei voltak

A jövő évi költségvetést megalapozó javaslatcsomagból derült ki, a kormány egyik célja, hogy újjáélessze a főispáni tisztséget. A cím több évszázados történelmében egy közös pont van: a viselői a mindenkori hatalmat szolgálták.

Csizmadia Ervin hvg360

Csizmadia Ervin: Két hatalom és polarizáció

A kormányoldalnak tisztelnie kell ellenzékét, az ellenzéknek pedig kormányzatát. Ma egyikről sem beszélhetünk. Nem csoda, ha a polarizációnak nincs ellenszere; a jelen magyar politikája ezért ab ovo: polarizált. Vélemény.

Gergely Márton hvg360

Ian Bremmer: Ami eddig eltartotta Orbán körét, az nem lesz elég a túléléshez

A visszaesés minden kormányt meg fog ütni, kivétel nélkül, nem lesznek nyertesek – mondja Ian Bremmer, befolyásos amerikai politológus a HVG-nek. Szerinte Orbán Viktor üzleti köre számára nehéz időszak következik, amelyben nem tudják korlátlanul növelni vállalatcsoportjaikat a magyarországi külföldi cégek kárára. Bremmer állítja: Európában nem a magyar kormányfő a rendkívüli, hanem az unió képtelensége, hogy vele kezdjen valamit.

Révész Sándor Világ

Putyin: a megoldás

Ezen a szilveszteren lesz húsz éve, hogy Vlagyimir Putyin átvette az uralmat az egykori szovjet blokkot vezető állam, a világ legnagyobb országa fölött. A volt Szovjetunió területén kívül nincs már olyan ország, amelyet a pártállami diktatúra bukása óta folyamatosan annak egykori káderei vezetnek. Oroszország ilyen.

Sándor Anna Kult

Parti Nagy Lajos: A kormány nyelve a gátlástalanság

Parti Nagy Lajos szerint a kultúrharc arról szól, hogy megregulázzák, megfélemlítsék azokat, akiket nehéz beterelni „például egy futballöltözőbe”. Nem gondolja ugyanakkor, hogy az értelmiségnek lenne bármilyen kollektív felelőssége, és szerinte az is téved, aki hisz a demokratikus, kiegyensúlyozott kánonokban.

Balla István Kult

Kepes András: "Az a király, akinek nincs bolondja, maga bolondul meg"

Gátlástalan NER-lovag, a privatizáció során meggazdagodott baloldali oligarcha és a milliárdosok inasává lett pedagógus – fájóan ismerős alakokat zár össze egy alpesi villába a hatalom pusztító természetéről szóló új regényében Kepes András. Az író-tévés szerint nincs veszélyben a nyugati kultúra, csak egyes csoportok politikai érdeke diktálja, hogy propagandacélból ennek az ellenkezőjét állítsák. Hogy jön ide a pornográfia? Miért néma a próféta? Lehet-e még érvekkel meggyőzni embereket? Interjú.

Gomperz Tamás Itthon

Gomperz: Ez a harc lesz az első

A másik Magyarország nem azért ismételgeti a csalás vádját, mert abban reménykedik, hogy változni fog az eredmény. Az általános értetlenkedés az öntudatra ébredés jele, annak a felismerésnek a megfogalmazása, hogy rengetegen vagyunk – mégsem nyertünk. Fantasztikus alapanyag ahhoz, hogy valaki végre politikát csináljon.

Révész Sándor Itthon

Révész Sándor: A házmester tragédiája

Kövér Lászlóban legalább van olyan kényszer, hogy gondoljon, gondolni véljen valamit a hatalomgyakorlás céljáról. Ezért ebben a rezsimben, amelyben a hatalom- és vagyonmaximálás öncél egyre idegenebb lesz, egyre inkább a perifériára csúszik.

1 2 3
Kirepült a kocsijából a sofőr, aki egy rendőrautóval ütközött – videó

Kirepült a kocsijából a sofőr, aki egy rendőrautóval ütközött – videó

Súlyos hatással lesz a globális felmelegedés a mentális egészségre, már most érezni a változást

Súlyos hatással lesz a globális felmelegedés a mentális egészségre, már most érezni a változást

Áttörés: elkészült az első tabletta, amely olyan hatékony, mint a mindenkit lefogyasztó csodainjekció

Áttörés: elkészült az első tabletta, amely olyan hatékony, mint a mindenkit lefogyasztó csodainjekció

Újabb jótékony hatását találhatták meg a súlycsökkentő injekcióknak

Újabb jótékony hatását találhatták meg a súlycsökkentő injekcióknak

Hadházy és a tüntetők egy csoportja a várban töltötte az éjszakát

Hadházy és a tüntetők egy csoportja a várban töltötte az éjszakát

Hat évig titkolták: országszerte ott van a glifozát a felszíni és talajvízben

Hat évig titkolták: országszerte ott van a glifozát a felszíni és talajvízben

Tél végi barangolások Lengyelországban a meseszép Magas-Tátrában

Tél végi barangolások Lengyelországban a meseszép Magas-Tátrában

„Úgy tűnik, az USA kezd kifogyni a pénzből, a hitelezők menekülnek”

„Úgy tűnik, az USA kezd kifogyni a pénzből, a hitelezők menekülnek”

Újabb jótékony hatását találhatták meg a súlycsökkentő injekcióknak

Újabb jótékony hatását találhatták meg a súlycsökkentő injekcióknak

A címlapról ajánljuk