Meghalt egy magyar hegymászó a Magas-Tátrában
Társával került bajba.
A Mount Everesten járó hegymászók még 8000 méteren is szemetet hagynak maguk után. Meg mást is.
Percek alatt sikerült kiásni a hó alól, mégsem tudták megmenteni az életét a tegnap szerencsétlenül járt magyar hegymászónak.
A kínai hatóságok nagyszabású hegycsúcstisztításba kezdenek, ennek keretében hozzák le a testeket.
A kínai hatóságok csak kevesebb mint 300 hegymászónak adnának ki engedélyt.
A tragédia a Gurdzsa-hegységben történt, a hegymászók táborát heves hóvihar söpörte el.
Két nyolcezres csúcsot szeretne megmászni a Himalájában a közelgő nyári szezonban.
Egy sajtóközlemény révén érkeztek hírek Klein Dávidról, és olasz társairól. Izgalmak is akadtak bőven, de baj nem volt.
Az Egyesült Államokban élő, nepáli származású nő 1993-ban ért fel először 8848 méteres magasságba, és vissza is tért onnan. Ezt eddig nyolcszor tette meg. A férfiak között 21 sikeres mászással három, hegyi vezetőként dolgozó serpa tartja a rekordot.
A hegymászó idei célja, hogy pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül, első magyarként érje el a 8027 méter magas Sisapangma főcsúcsát.
Erőss Zsolt és Kiss Péter 2013-ban mászták meg első magyarként a hegyet, azonban ereszkedés közben eltűntek.
Három hegymászót sodort el a lavina pénteken az észak-erdélyi Kelemen-havasokban, egyikük túlélte, kettejüket nagy erőkkel keresik.
Selah Schneiter a legfiatalabb mászó, aki megmászta a kaliforniai El Capitant.
A nepáli kormány által kijelölt hegymászókból álló csoportot küldenek a Mount Everest magasságának újbóli megmérésére és annak kiderítésére, hogy a 2015-ös nagy erejű földrengés miatt csökkent-e a hegy magassága.
Szegvári Zsoltról a mászócsapata emlékezett meg a közösségi oldalán.
A nőt, aki a Magas-Tátra egyik csúcsának gerincéről zuhant le, válságos állapotban vitték kórházba.
A 8163 Manaszlun csak néhány percet töltött.
A 70 éves kínai férfi 1975-ben mindkét lábát elveszítette fagyás miatt, amikor először próbált feljutni a világ legmagasabb csúcsára. Nem adta fel, bár később is kudarcba fulladt több próbálkozása.
Az olasz férfi a himalájai hegymászószezon első halálos áldozata.