#homoszexuális




Teremtett-e Isten homoszexuálisokat?
 

Teremtett-e Isten homoszexuálisokat?

A melegség 1973 óta hivatalosan sem betegség, az amerikai Nicolosi házaspár mégis heteróvá nevelné a melegeket. Eredetileg 2002-es A homoszexualitás megelőzése című könyvüket a magyar katolikus egyház hazánk egyik legnevesebb pszichiátriaprofesszorának támogatásával most mégis kiadta.

Hercsel Adél Hercsel Adél

 

"Bejött anyám sírva, és elmondta, hogy ha egy fának van egy beteg ága, azt le kell vágni"

Miután 18 évesen elmondta otthon, hogy meleg, kitagadták, elhagyta a szülői házat és volt, hogy télen egy kietlen tanyán kikészített kecskebőrök között fürdött egy szerszámraktárban, miközben a családja darabokra hullott. Aztán küzdött. Petrekovits Marcit ma már egész családja támogatja, ő maga pedig 24 évesen sikeres vállalkozást vezet.

Kanicsár Ádám András Kanicsár Ádám András


Újabb helyen engedélyezték a melegházasságot Európa szélén
 

Újabb helyen engedélyezték a melegházasságot Európa szélén

Szabad a szerelem Man szigetén: péntektől nemtől függetlenül bárki házasodhat bárkivel a felnőttek között, pontosabban már az egynemű párok házasságát is engedélyezi törvény. A jogszabályban a bejegyzett élettársi kapcsolat is szerepel, így akár ezt is választhatják a párok, legyen szó akár hetero-, akár homoszexuálisokról.

hvg.hu hvg.hu


New York állam is betiltja a melegeket átnevelő terápiákat
 

New York állam is betiltja a melegeket átnevelő terápiákat

A világ számos országában keserítik meg úgynevezett átnevelő terápiák a homoszexuális és a transznemű fiatalok életét. A sokszor középkori módszerekkel élő eljárások során próbálják identitásukat és szexuális beállítottságukat megváltoztatni: a végső cél az, hogy heteroszexuálisok legyenek. – Szerencsére egyre több állam csatlakozik a barbár és céltalan módszerek törvényi tiltásához.

hvg.hu hvg.hu

Videó: Kocsis Máté nem meleg a bíróság szerint
 

Videó: Kocsis Máté nem meleg a bíróság szerint

Ungár Klára melegnek nevezte Kocsis Mátét, aki sértve érezte magát a szerinte valótlan állítás miatt, ezért beperelte Ungárt. Kocsis szerint nem szabad összekeverni az ügyét a melegek helyzetével, az ítélet szerint nem kell vizsgálni, hogy egyáltalán sértő-e a meleg jelző, elmarasztalták Ungárt és kétmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezték.

hvg.hu hvg.hu

Kétmillióra büntették Ungár Klárát, mert melegnek nevezte Kocsis Mátét
 

Kétmillióra büntették Ungár Klárát, mert melegnek nevezte Kocsis Mátét

Korán és meglepő gyorsasággal tárgyalta Kocsis Máté kormánypárti polgármester és Ungár Klára ügyét a bíróság, ugyanis Kocsis rágalmazónak vélte Ungár őt melegnek nevező megnyilvánulásait. A döntés értelmében Ungár átlépte a törvényesség határát, és kétmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezték.

hvg.hu hvg.hu

Kétmilliót akar Kocsis Máté Ungár Klárától
 

Kétmilliót akar Kocsis Máté Ungár Klárától

A józsefvárosi polgármester kétmillió forintot követel Ungár Klárától, amiért melegnek nevezte őt a liberális politikus a Facebookon. Kocsis Máté azt is szeretné, ha a bíróság bocsátkérésre is kötelezné Ungár Klárát, aki a Népszabadságnak úgy reagált: bármi is legyen a látszat, ez egy politikai csata.

hvg.hu hvg.hu

Milyen volt melegnek lenni a Kádár-korszakban?
 

Milyen volt melegnek lenni a Kádár-korszakban?

Hogyan ismerkedtek a férfiak egymással, amikor még nem volt internet? Milyen titkokat rejtenek Budapest fürdői? Hogyan változott a homoszexualitáshoz való társadalmi viszonyunk a szocializmus óta? A Duna-korzó és a pesti fürdők egykori titkait a Meleg férfiak, hideg diktatúrák című dokumentumfilmből ismerhetjük meg.

Simon H. Dóra Simon H. Dóra




Előbb alkalmaznának egy romát, mint egy meleget
 

Előbb alkalmaznának egy romát, mint egy meleget

Idehaza a dolgozók több mint fele tapasztalt már a munkahelyi diszkriminációt, miközben a fiatalok ezt egyre inkább elutasítják. A legjobb emberekért folytatott harcban ezért egyre nagyobb szerepet kap a cég nyitottsága, a diszkrimináció elutasítása, a kisebbségek segítése és a társadalmi szolidaritás. Ez látszani fog a mai Budapest Pride-on is.

Molnár Barbara Molnár Barbara