Újabb kínos felvétel: Jakab Péter 2010-ben aberráltnak nevezte a homoszexuálisokat
A Jobbik feledtetné a múltját, de így nehéz lesz.
A Jobbik feledtetné a múltját, de így nehéz lesz.
Az Athenaeum Kiadó Emily M. Danforth Cameron Post rossz nevelése c. könyvét postázta, illetve egy levelet. A csomagot Trombitás Kristóf, Szőnyi Szilárd és Hodász András kapják meg.
A Háttér Társaság is reagált a köztévé adására, amelyben azzal foglalkoztak, hogyan lehet meggyógyítani a melegeket. A Magyar Liberális Párt és az LMP a Médiahatósághoz fordul a műsor miatt.
A műsort a közszolgálati televízió kulturális csatornáján vetítették le.
Így viszont nehezen követhető a történet.
A nők egyházi szerepének kiterjesztését, a melegek egyházi életbe való bevonását és a szexuális visszaélésekkel szembeni erélyesebb fellépést szorgalmazó zárójelentéssel ért véget szombat este a fiatalokról szóló püspöki szinódus a Vatikánban, háromheti tanácskozást követően.
Október 11. az előbújás napja. Akinek előbújik az LMBTQI gyereke, sokszor úgy érzi, hogy ő az egyetlen, akivel ez történik. Most olyan szülőkről készült kisfilm, akik már tudják, hogy nincsenek egyedül.
Korábban 10 évet is kaphattak az azonos nemű párok.
Péntek este megnyílt a 23. Budapest Pride, idén először egy hónapon át tart a rendezvény. A megnyitón beszédet mondott többek között Árvai Péter és Enyedi Ildikó is. A legerősebb mondatokból válogattunk.
Szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósított meg a Debreceni Egyetem és a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft., amikor 2016 áprilisában kitiltott egy LMBTQI témájú kerekasztal-beszélgetést az Egyetemről – mondta ki jogerősen az Egyenlő Bánásmód Hatóság, amely 100 ezer Ft bírságot szabott ki az Egyetemre.
A fiatalok jó része még mindig nincs képben a szexualitással, pedig az egészséges testi-lelki fejlődéshez szükséges, hogy a gyerekek tudják, mi történik bennük, kérdezhessenek, és rájuk szabott, de valódi információt kaphassanak. Kiderült, milyen kérdések foglalkoztatják őket a leginkább.
Homoszexualitással kapcsolatos témában talán soha tett még ilyen elfogadó kijelentést a katolikus egyház egyetlen korábbi vezetője sem.
A férfiak szexualitása bonyolultabb.
A kelet-afrikai országban rendszeresen alkalmazták eddig az értelmetlen anális vizsgálatot, ha valakiről azt gondolták, hogy homoszexuális.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) visszautasítja a műsort ért támadásokat.
Így sem lesz azért teljesen korrekt a sorozat, de ezt a témát nem feszegetik a továbbiakban.
A gyermekek mentális és érzelmi fejlődése nem a szülők szexualitásától, sokkal inkább a családon belüli funkciók működésétől függ – mondja ki egy friss kutatás.
Már kitűzték a brit királyi család első meleg esküvőjének időpontját, Lord Ivar Mountbatten nyár végén veszi el James Coyle-t. Mountbattent a volt felesége kíséri oltárhoz.
Európában Magyarország a harmadik legrosszabb eredményt, hozta, nálunk csak Oroszországban és Litvániában nyilatkoztak elutasítóbban a kérdésről.
A kertészként és tájépítészként dolgozó családos férfi növénydézsákba rejtette áldozatai maradványait.