#hvginstagram



A román hídépítők nem húzták meg, a NASA mérnökei túltolták – csavaros történetek a Duma Aktuálban
 

A román hídépítők nem húzták meg, a NASA mérnökei túltolták – csavaros történetek a Duma Aktuálban

A technika ördöge sokféle módon tud megnyilvánulni: ezekből vettek elő két történetet a humoristák. Mindkettő fókuszában azok a fránya csavarok vannak. Egy román híd építői nem húzták meg elég jól azokat. Majd anyák napján, teszi hozzá KAP. Ráadásul nem is ez az egyetlen gond a román Golden Gate-nek becézett építménnyel. A NASA mérnökei viszont annyira meghúzták egy űrkapszula rögzítéseit, hogy képtelenség hozzájutni az űrből hozott kőzetekhez. S ha már technikai bénázások: szóba kerül a Nyugati téri felüljáró legendás története, a céllövöldék titokzatos világa, és az is, hogyan úszik akcentussal egy hajó.

hvg360 hvg360


„Egész héten makkot szedek, jobb lenne az utalás” – erre vigyázzon, ha elárasztják a pénzt kérő posztok
 

„Egész héten makkot szedek, jobb lenne az utalás” – erre vigyázzon, ha elárasztják a pénzt kérő posztok

Az ünnepi időszakban sokan döntenek úgy, hogy támogatnák a rászorulókat. Ezt sokan igyekeznek kihasználni, a Facebookon is egyre többször jön szembe segítségkérő poszt. Közülük rengeteg ránézésre is gyanús, ami nehezíti a valódi adománygyűjtők és rászorulók helyzetét is, mert a kommentelők azonnal rájuk sütik, hogy biztos ők is csalók. Összeszedtük, mire érdemes figyelni, ha segíteni szeretnénk.


Vita Ukrajna EU-tagságáról: Orbán szerint
 

Vita Ukrajna EU-tagságáról: Orbán szerint "nem babra megy a játék", de volt viccmesélés, putyinozás és brüsszelezés is

A kormánypártok ötlete az, hogy az Országgyűlés indítson “stratégiai vitát” az Európai Unió Ukrajna-politikájáról. Ez már a javaslat vitájával sikerült. A Fidesz szerint Ukrajna "a világ egyik legkorruptabb országa", de Orbán Viktor sem látja indokoltnak az ország gyors EU-tagságát, mert "nem babra megy a játék". Egy államtitkár székely viccet mesélt, de volt bőven putyinozás, brüsszelezés, miközben a Jobbik szájat húzva, de egyetértett, a Mi Hazánk meg főleg.

hvg.hu hvg.hu

„Mészáros Lőrinc dédunokái talán már kedves gazemberként gondolnak vissza a dédpapára”
 

„Mészáros Lőrinc dédunokái talán már kedves gazemberként gondolnak vissza a dédpapára”

Magyarország információs diktatúra, és azt, hogy nagy a baj, hamarosan az is észre fogja venni, aki eddig azt mondta, nem érdekli a politika – véli Kerékgyártó István író, egykori üzletember, aki regényeihez és színdarabjaihoz sokat merít saját, politikusok társaságában szerzett tapasztalataiból. Arról is beszélgettünk vele, hogy kerül az abált szalonna a jachtra.


Két kérdésben kezdeményez népszavazást eutanázia-ügyben Karsai Dániel betegtársaival
 

Két kérdésben kezdeményez népszavazást eutanázia-ügyben Karsai Dániel betegtársaival

A referendum tétje annak eldöntése, kaphassanak-e a jelenlegi büntető szabályokkal szemben büntetlenséget bizonyos esetekben az aktív eutanáziát segítők. A témáról társadalmi vitát kezdő, maga is gyógyíthatatlan beteg Karsai Dániel jogász által támogatott népszavazást akár jövő év június 9-én, az EP- és az önkormányzati választásokkal egyszerre is megtarthatják.



Drogpiac: a magyarok legfeljebb a piszkos munkát végzik el a nemzetközi bűnszervezeteknek
 

Drogpiac: a magyarok legfeljebb a piszkos munkát végzik el a nemzetközi bűnszervezeteknek

A 23 milliárdos csepeli kokainfogásról és a Dublinban hatvan kiló heroin társaságában elfogott magyarokról szóló hír alapján akár tűnhetne is úgy, mintha Magyarország lenne az új Kolumbia, és egy nyugalmazott vadászpilóta az új Escobar. Ám valójában törökök, albánok, szerbek a hazai kábítószerpiac igazi nagyágyúi, a magyarokra leginkább csak a kockázatos kulimunka marad, vagy heti néhány kiló drog, ami nemzetközi viszonylatban semmi.

Dezső András Dezső András




Fülke: 2023 hőseinek és antihőseinek csarnoka
 

Fülke: 2023 hőseinek és antihőseinek csarnoka

Már javában zajlik a szavazás a HVG év díjairól – ha inspirációra lenne szüksége, kollégáink közéleti podcastunkban tartottak évértékelőt az év emberének és citromdíjasának, az év szavának és az abszurdum-díj jelöltjeit használva sorvezetőként.

hvg.hu hvg.hu

Sisi: Azt akarom, hogy mindenki, akinek külön-külön szar, együtt boldog legyen
 

Sisi: Azt akarom, hogy mindenki, akinek külön-külön szar, együtt boldog legyen

Nehéz családi körülmények közül jön, meggyűlt a baja az oktatási rendszerrel is, mára viszont ő az egyik legizgalmasabb feltörekvő női előadó a hazai zenei életben, aki ráadásul egy elég erősen férfiak dominálta világban áll helyt rapperként. A 24 éves Sisivel nem rég megjelent albuma, a Sistahood kapcsán beszélgettünk zenéről, hitről, józanságról, modellkedésről, húzós kamaszévekről. Portréinterjúnkban elsőként látható Sisi új videoklipje is.

Balla István - Csatlós Hanna Balla István - Csatlós Hanna

Ki volt Ön szerint a 2023-as év embere és citromdíjasa, mi volt az év szava és legabszurdabb pillanata? Szavazzon!
 

Ki volt Ön szerint a 2023-as év embere és citromdíjasa, mi volt az év szava és legabszurdabb pillanata? Szavazzon!

A Nobel-díjasok, Karsai Dániel, esetleg Szoboszlai Dominik vagy Azahriah tette a legtöbbet az országért? Tóth Gabi, a MÁV, vagy L. Simon László bukása volt a leglátványosabb? Az akkugyár, a fólia vagy a mesterséges intelligencia éve volt 2023? És mi volt a legszürreálisabb pillanat a magyar közéletben? Negyedik alkalommal osztja ki a HVG az év díjait – a döntés ismét az ön kezében van! A szavazás december 17-én, vasárnap zárul.

Nagy Iván László Nagy Iván László

Pfizer vs. Magyarország: olyan vakcinákról folyik a vita, amelyekért a magyar kormány két éve még Canossát járt
 

Pfizer vs. Magyarország: olyan vakcinákról folyik a vita, amelyekért a magyar kormány két éve még Canossát járt

Bírósági dokumentumok szerint a heti részletfizetést is felajánlotta a Pfizer a magyar kormánynak azokért az oltóanyagokért, amelyeknek az ügye most egy belga bíróság elé került. A magyar kormány a vakcinagyártó szerint 21 és félmilliárd forinttal tartozik – méghozzá azokért a vakcinákért, amelyekért két éve még lényegében könyörgött. Az ügy azonban ennél azért bonyolultabb, és nem Magyarország az egyetlen, amely úgy érzi, feleslegesen kellene milliárdokat fizetnie.


Pálmakunyhótól a Burdzs Kalifáig – ki az az arab üzletember, aki „maxi-Dubajt
 

Pálmakunyhótól a Burdzs Kalifáig – ki az az arab üzletember, aki „maxi-Dubajt" csinálna Rákosrendezőből?

A még teljesen ismeretlen Dubajban született, családja egy pálmakunyhóban élt, ő volt az osztályában a legszegényebb diák. Amikor dubaji ösztöndíjjal Amerikában tanult, még úgy kellett bemutatnia a városát, hogy „Szaúd-Arábiánál kell jobbra fordulni". Ma már a világ egyik leghíresebb modern épülete, a világrekorder Burdzs Kalifa építőjeként ismert, és nagy szerepe van abban, hogy Dubaj felkerült a világtérképre. A hírek szerint a magyar kormány vele tárgyal, hogy építse fel Rákosrendezőn „az új millenniumi városrészt". Ő Mohamed Ali Alabbar arab üzletember.

Csatári Flóra Dóra Csatári Flóra Dóra